Hitelesség
Levélhullás
Annyit papolta már a Fidesz, hogy Gyurcsány és kormánya hiteltelen, hogy a közvélemény-kutatások adatai szerint már sokan nem is gondolkodnak el az állítás valódiságán.
Akik a világ sorsát helyzetüknél fogva reálisan ítélik meg, közel sem osztják a Fidesz véleményét, az IMF vezérigazgatójától az EU pénzügyi biztosáig. Ők azt állítják, úgy értékelik, hogy a magyar gazdaságpolitika, amelynek lehetőségei igen szűk ösvényre szorultak, jól kezeli a helyzetet. Ezzel persze lehet vitatkozni, de a vita kiindulópontja minden esetben két érvelés logikus összecsapása. Pillanatnyilag a politikai élet – ebben az értelemben – a kormánypárt, valamint a Fidesz–KDNP ellenzéki tömörülés között vitamentes. Érdemleges vitát a két kisebb parlamenti ellenzéki párt folytat a kormánnyal. Ugyanis azt én nem nevezem polémiának, ha az egyik fél javasol valamit, mire a másik azt válaszolja, te hiteltelen vagy, hazudtál éjjel-nappal. A megoldás csak az, ha helyet cserélünk.
Közben a megoldás alternatív javaslata hétpecsétes titok.
Bolgár György javításai nyomán szépen gyarapodik a nagyot mondó politikusok, újságírók listája. Amikor az ember ezzel az évek óta tartó jelenséggel találkozik, ugyanakkor folyamatosan folyik a Fidesz kommunikációs csapjaiból az őszödi beszéd inkriminált mondatának felemlegetése, elgondolkodik. Kik azok, akik évek óta farkast kiáltanak? Kik azok, akik már akkor emlegették a „rosszabbul élünk” szlogent, amely „rosszabbul élést” most visszasírunk?
Egyáltalán: kik a hiteltelenek?
Tősér István
Miskolc
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
OV-nak a legnagyobb vétke, hibája, hogy megosztotta a magyar népet, nem csak határon belül.Kis nép vagyunk, ennek elönyei is lehetnének, de az uszitó, ostobaság bénitóan hat lassan minden szinten.
Aki felismeri, bevállalja a mult maszatolását , sajátjait is kénytelen felrázni, közölve vagy vele, vagy nélküle, de kellenek a reformok, azt lehazugozzák, mindennek elmondják csakis tagadó szót ismernek......öszintén; ki hiheti el azt, hogy minden baj megszünne, ha OV lenne a kormányfö?
Varázs ereje van?
Bocsánat, nagyon reggel van: -5-öt akartam írni.
Egy gyógyír van politikai bajainkra: 0,5 %-os parlamenti küszöb tisztán listás választási rendszerrel. De ez se éri el a -1 hatékonyságát (mert az ugye egyból hat).
Hazudj százszor,és igaznak hiszik! Az egyik bevallja hogy csak a semmitevés, maszatolás volt a múlt eredménye, a másik tudja, de nem mondja a megoldást.Igaz a kampány és a kormányzás nem ugyanaz.. bár Ő meg soha nem hazudott (ekkorát?)Nekem pedig, és még sokunknak elegünk van ebből a bolhacirkuszból, amit ezek a "tehetséges" rendszerváltási milliomosok, milliárdosok politikai "elit"-ként előadnak.
Na ja,azért én nem kivánom, hogy OV ujra a kormány keréknél legyen... Különösen ugy, hogy csak lózungokkal traktál.
Program meg, sehol.....vagy igen titkos....
Kik azok, akik évek óta farkast kiáltanak? Kik azok, akik már akkor emlegették a „rosszabbul élünk” szlogent, amely „rosszabbul élést” most visszasírunk?
Egyáltalán: kik a hiteltelenek?
Hogy kik, kedves Tősér úr? Az egész magyar nép, mert ugye a nemzet nem lehet kissebségben.