Biztos szükség lesz mindenhol Budai Bernadettre
„Budai Bernadett szóvivő novemberben távozik posztjáról, közölte az MTV Híradója. Jövőre egyéni képviselőjelöltként indul a IX. kerületben. A választási kampány idején a szocialista pártban a mostani munkájához hasonló feladatokat is ellát.” (Origó, szept. 17.)
Budai Bernadett nem nyilatkozott a 168 Órának, nevezetesen Karácsony Ágnesnek. Feltételezhetően idő előtt nem akart. Nem fecsegő típus. Többszöri megkeresésre nem válaszolt. A lap főszerkesztője megsértődött, és megfogadta az Ennyi rovatban (168 Óra, 2009/38. sz., 11. o.), hogy többet nem kérnek tőle sem interjút, sem nyilatkozatot, sem véleményt. Nagy kár.
Budai Bernadett különös jelenség a szocialista pártban. Megnyerően finom és érthető tájékoztatásai, munkabírása mindannyiunk számára ismert. Baloldalisága ebben a korosztályban ritka, nem jellemző, és ezt a Főszerkesztő Úr is tudja. A lap jogosan bírálja a megfáradt és elkopott szocialista politikusokat, a fiatalok hiányát. És tessék! Nem áll vele szóba a szóvivő. A tapasztalt Főszerkesztő ezen megsértődik, ahelyett hogy gondolkodna. EZEN! Biztos szükség lesz mindenhol Budai Bernadettre, nemcsak a kerületben, hanem mindenhol, ahol csak lehet, hogy elmondja azt, miért is baloldali. Ezt megtette egy televíziós beszélgetésben, meggyőzően kifejtette. Kár, hogy azt vélhetően nem hallotta senki a 168 Órától. De itt, a 168 Órában nem teheti. Majd beszél helyette a sok id. politikus, innen-onnan-amonnan.
Kár, pedig szükség lenne és lesz rá a közéletben, a IX. kerületben, a szocialista pártban. De a 168 Órában nem. Majd megy a „zokogás” és nyafogás. Nem neki kell „tűnődnie”, hanem a lapnak gondolkodnia.
Kérnénk az idősebb baloldaliak nevében, tegyen kivételt a lap. Segítsen a fiatal baloldaliaknak, tegyék félre a sértődést, és számoljanak a 2010-es választásokkal.
Zsigmond Anna
E-mail
Kedves Asszonyom!
Tökéletesen értem az okfejtését, de attól tartok, hogy Ön nem érti az én álláspontomat, amelyet pedig múlt heti írásomban igyekeztem világossá tenni: ha bármelyik munkatársamat semmibe veszik, azt úgy értelmezem, mint ha engem és a lapot vették volna semmibe.
Véleményemet fenntartva, de az ön ellenvéleményének közlését ugyancsak fontosnak tartva, tisztelettel üdvözli:
Mester Ákos
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelem a 168 óra szellemiségét, ennek megfelelően a benne publikálok véleményét is . Ritkán fordul velem elő, hogy nem ugy látok dolgokat, ahogy ebben az esetben M.Á.. Nincs azzal semmi baj , hogy vigyáz a kollégák és a lap praesztizsére és ezt mondjuk Budai Bernadett tudomására is hozza levélben. Nem értem viszont, hogy miért jó ezt nyilvános levelezés formájában ország - világ elé tárni. Mi abban a dologban az egész országot lázba hozó tény, hogy valaki elindul esetleg a politikai pályán is? Miért nem lehet valakinek még ha kormányszóvivő az illető, magánszférája. Miért kell odadobni egy amugy szimpatikus, fiatal nöt a jobboldali ordas médiának. Mester úr, miután néha sikerül jobboldali politikust nyilatkozatra birniuk lapjában, nem gyözik a tölük kért helyesbitésekkel a lapot telerakni.Most ennyire nem volt témájuk, ilyen rend van ebben az országban, hogy ez a biztosítékot kiverő ügy?. B:B( nem azonos a filmsztárral) elkövetett valóban egy hibát. Egy megkeresésére ugyanis az etikett szerint, legalább válaszolni kell. Lehet,-sőt szerintem biztosan-, hogy tanul belőle(ellentétben a jobboldali firkászokkal). Nem lett volna jobb, egy kávé mellett tisztázni a dolgot? Bár most kicsit csalódott vagyok, azért maradok hűséges olvasójuk, amig a szinvonal nem ennek a levelezésnek a szintjére ereszkedik.
Apropó! Van valakinek KONKRÉT információja arról, hogy B.B. miért nem reagál a 168óra megkereséseire? Mert addig nincs értelme találgatni és ítélkezni.
Bratyi:
Azt írja: "ha valakit nem tudnak elérni, az nem ugyanaz, mintha az illető nem válaszolna a vele szemben álló kérdezőnek".
És valóban, ha valakit megpróbálok elérni és nem sikerül, az nem ugyanaz, mintha elérném és ő nem válaszolna.
Azonban ha sokszor próbálom elérni, és tudom, hogy sikerült is (mert az üzeneteimet átadták), ám ő mégsem volt hajlandó velem szóbaállni, az már mégis csak ugyanaz, mintha nem válaszolna.
knédli:
Ha valaki egyszeri megkeresésre nem válaszol, annak valóban több oka lehet (távollét, elfoglaltság stb.), azonban ha többszöri megkeresésre sem válaszol, ott már nem kell találgatni, hiszen a "nem válaszolás" ez esetben tudatos.
Nem értem, milyen alapon mondja, hogy csak akkor célszerű nyilatkozni az esetről, ha "mindkét felet meghallgatnánk", hiszen a szerkesztőség éppen ezt szerette volna, és éppen a volt szóvivő tette ezt lehetetlenné. Nem a 168 órán múlott...
knédli:
Ha az én véleményemet jobboldalinak tartja, akkor nagyon sok ott a bepótolnivaló, ugyanis tőlem nagyon messze áll a jobboldaliság vagy a konzervativizmus. Javaslom, ezúttal olvassa is el, amire ilyen hebehurgyán válaszolt. A véleményem egyértelműen középről jön, mindkét oldalt egyenlőnek feltételezve, az egyensúlyt keresve. És ez akkor is így van, ha számomra a jobboldal ma valamivel kevésbé elfogadható, mint a baloldal.
Félreértés elkerülése végett: hozzászóló alatt Zsigmond Annát értem. Vele értek egyet.
A hozzászólóval teljes mértékben egyetértek. Már a cikk megjelenésekor beírtam a véleményemet, melynek lényege: ha valakit nem tudnak elérni, az nem ugyanaz, mintha az illető nem válaszolna a vele szemben álló kérdezőnek.
Most a főszerkesztő (a hozzászólás záradékában) megismétli merev, érthetetlen és szakmailag is hibás álláspontját. A 168 óra lap ugyanis média, vagyis közvetítő. A definícióból következően önös felfogásból nem szelektálhatja személy szerint, hogy mikor és kik között közvetít.
Persze, ha a jobboldal kedvére akar tenni, ám tegye.
A hír szent a vélemény szabad.Jöjjön akár jobb,akár bal,akár magát függetlennek érző állampolgártól.Miután előre megrágott hírekből tájékozódunk,érzelmeink is bőven vannak,tévedhetünk.Érvekkel azért /talán/tudjuk befolyásolni a másik álláspontját.De azzal,hogy azt tartjuk döntőnek hogy melyik oldalról jön,nem valószínű.Szerintem is hibázott Budai Bernadett.Ha nem nyilatkozhat,mondja el,hogy korai a megkeresés.De becsülje annyira a másik munkáját,hivatását,hogy nem zárkózik elutasító némaságba.
Ugy látszik Mester Ákossal elszaladtak azok a bizonyos csikók.Ókonzer-
vativ gondolkodását már rég felül kellett volna vizsgálni.
Brávó! Már meg is védik Mester Ákost - jobbról. Büszke lehet magára.
Mellesleg, ha valaki nem válaszol a megkeresésekre, annak több oka is lehet. Talán ésszerű lenne csak akkor nyilatkozni, ha mindkét felet meghallgatnánk. Anélkül ez a szokatlan és merev elutasítás nagyon gyanús. Valami más oka van. Csak nem a jobboldalhoz akar már a 168 óra is dörgölődni? Szerintem már késő. Bár, ha Csintalant örömmel fogadták, miért ne fogadnák innen is a megtévedt bárányokat.
Ha az idősebb baloldaliak kérését figyelembe veszi a lap, akkor a fiatalabb/idősebb/középkorú jobboldaliakét is figyelembe kéne venni, hiszen nem pártsajtóról van szó, még akkor sem, ha a szerkesztőség tagjai magánemberként valamelyik politikai iránnyal jobban szimpatizálnak a többinél.
Budai Bernadettnek nincs mentsége, hiszen nem egyszer hibázott, nem is kétszer, hanem sokszor egymás után vette semmibe az őt kereső újságírót, akiről ráadásul tudhatta, hogy az interjú során korrekt módon fog viselkedni vele szemben. Budai Bernadett - hivatásos politikusként, profi kommunikátorként - óriási kommunikációs hibát követett el azzal, hogy a pártjával szemben régóta nem túl barátságos sajtót meg sem kísérelte népszerűtlen pártja mellé állítani, sőt, egy újabb lappal gyarapította azok táborát, akik a baloldali politikusok kommunikációs baklövéseit, kommunikációs semmittevését számon kérik.
A mellékelt példa szerint joggal.
Aki nem tud vagy nem akar kommunikálni, arról a közvélekedés pontosan olyan lesz, mint amilyet a róla nyilatkozók sugallnak.
És mivel a baloldalról legtöbbet és legintenzívebben a jobboldal nyilatkozik nap mint nap, a közvélekedés is megegyezik a jobboldal nyilatkozataiban elhangzott állításokkal.
Amelyekről cáfolat szinte seha nem ér el a szavazók füléig.
Talán mert nincs is cáfolat, aminek oka lehet az állítások valóságtartalma.
És ebben a helyzetben a volt kormányszóvivő is vastagon benne van.