Egy törvényre
Idén leszünk 57 éves házasok. Négy gyerekünk van, akik nem örökölhetnek utánunk részvényeket, nyaralót, már autót sem; csupán szeretetet, amit már meg is kaptak. Van lekötött betétünk, ami elég lesz a temetésünkre, van elég sok könyvünk, amelyeken osztozkodhatnak. Van egy közel huszonöt éves egy plusz két félszobás panellakásunk. Ha egyikünk meghal, a másik itt töltheti maradék életét; egyik gyerek sem akarná ezt elörökölni.
Úgy látom, a törvény előkészítőinek eszébe sem jutott, hogy „normális” családok is vannak; normális szülők, akik együtt maradnak a gyerekekkel, és segítik őket (legalább lélekben), amit még a felnőtt gyerekek is igénybe vehetnek.
Persze, tudom, hogy ez a törvény csak a meglevő gyakorlatot igyekszik követni. Szerintem a házasság a társadalom biztos atomja. Jövőjének a gyermekek az alapjai. Éppen ezért értelmes társadalmi rendszernek a családon kell alapulnia.
Rossz lépés volt, amikor engedélyezték a homoszexuális párok házasságát. Félreértés ne essék, engem nem zavarnak a homoszexuális párok. Bár az igen, hogy valaki büszke legyen a homoszexualitására. Ez annak a „túlkompenzálása”, hogy valaha bűnnek tartották. Én emlékszem arra, amikor a balkezeseket szidták és ütötték, hogy a „szép” kezeddel egyél. Azután kiderült, hogy ez a „normálistól” (megszokottól) ugyan eltérő, de nem abnormális tulajdonság. Az is kiderült, hogy a kiemelkedő képességűek közt arányukhoz képes több a balkezes (az agyféltekék különbözősége erre okot is mutatott). Nevetséges is lenne, hogy valaki arra büszke, hogy balkezes.
Egyébként szerintem senki sem lehet büszke a tulajdonságaira; csak a munkájára és annak eredményére. Én például szeretem a szép verseket (erre nem lehetek büszke). Ha olvasok egy szép verset, akkor leülök és megtanulom. Erre büszke lehetek, mert ez munka. Ha megtanultam, akkor sokáig nem is felejtem el. Erre megint nem lehetek büszke (noha örülök neki), mert ez egy tulajdonság.
Ezeket a gondolatokat szükségesnek tartom minél több embernek elmondani. Már sok-sok évtizede az a véleményem, hogy „audiatur at altera pars”, azaz hallgattassék meg a másik fél is.
Fried Ervin
matematikus,
professor emeritus
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
No és miért ne fogadhatnának örökbe gyermeket a homoszexuálisok? A gyerekeknek szeretetre, figyelemre és törődésre van szüksége, ennyi. A régi, egy apukás egy anyukás családmodell a gyakorlatban már rég nem létezik. A házasságok fele válással végződik, miután vagy egyedül neveli a szülő a gyereket, vagy belép egy-két mostoha apa, anya a képbe. Bizonyítottan nem veszi át a gyermek a szülők szexuális irányultságát. A gyermek fejlődése szempontjából nézve, semmi hátrányt nem szenved el, ha nem heterok nevelik fel.
Bizonyára elkerülte Janus és a többiek figyelmét: a házassághoz más jogok fűződnek, mint a bejegyzett élettársi kapcsolathoz. Egyebek közt gyermeket csak házasok fogadhatnak örökbe.
A magam részéről Fried Ervinnel értek egyet, és nem helyeslem a homoszexuálisok házasságának törvényi engedélyezését.
Nem értem a levél íróját!
Az rendben van,hogy házas,hogy nem szereti azt,ha büszkeséggel kapcsolják össze a másságot.
De ha annyira érzékeny és felvilágosúlt,akkor miért nem mondott egy érvet sem a melegházasság ellen.
Az egy dolog,hogy nem tettszik neki,de hol az érv?
Miért ne házasodhassanak?
A homoszexuálisok is emberek, szeretnek, gyűlölnek, szomorúak és boldogok, sírnak és nevetnek, megszületnek és meghalnak. Szeretnék a köztük lévő érzelmi kötődést házassággal megerősíteni. Ki vitathatja el tőlük ezt a jogot?
Mi csak az ezüstlakodalmunkat ünnepeltük nemrég, de bízom benne, hogy mi is megünnepelhetjük a gyámántlakodalmat is. Mégis, magam is úgy vélem, hogy a házasság nem egyéb egy szerződésnél. Két ember arra szerződik, hogy szexuális életüket egymással élik, hogy közös háztartást tartanak fenn, hogy gyermekeiket közösen nevelik fel, és minden egyébre, ami ebből következik. Véleményem szerint az ilyenfajta szerződéseket sem kell másként kezelni, mint pl. a szintén komoly kihatásokkal járó munkaszerződéseket.
Van ennek konzervatív felfogása is, de az élet megmutatta, hogy a társadalom kevéssé vevő az ilyen felfogásra. A konzervatív felfogás szerint a házasság egyszeri és örök. Ha a szerződő felek később rosszul érzik magukat ebben a kötelékben, akkor pórul jártak, és kész. A kevésbé konzervatívok ezt másként gondolják. Ezért lett felbontható a házasság, és - azoknak, akik tesznek a sok jogi macerára - ezért jött létre az élettársi közösség.
A házasság szerződéskénti felfogásából viszont következik, hogy arra, ha ilyen a gusztusuk, egynemű pároknak is joga van. Végülis milyen alapon lehetne őket ettől eltiltani? Nem fertőző betegségről van szó!
A jog pedig vagy tudomásul veszi, hogy az élet meghaladta a régi szabályzást (és úgy látszik, kezdi tudomásul venni), vagy meg fogják a népek kerülni. A társadalmak ugyanis nem a jogszabályok, hanem a jogszokások szerint működnek.