Horthy és a nyilasok
Györky Zoltán levélírótársam tárgyilagos és valósághű elemzést ad a Nyilaskeresztes Párt történetéről. (Nyilasok, 2009. szeptember 3.) Kiegészíteném sorait Horthy Miklós kormányzó és a hazai szélsőjobboldalt markánsan reprezentáló nyilaskeresztesek közötti viszonnyal.
Az Országos Levéltárban található egy levél, amelyet a kormányzó 1940. október 14-én írt Teleki Pál miniszterelnöknek. Véleményét azért nem szóban közölte, „mert így áttekinthetőbb minden téma”.
„Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenséget, szadista, oktalan megaláztatásokat. Azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve a nyilasokat, mint a zsidóságot. Az utóbbiak adoptív hazájukhoz hűségesebbek, mint a nyilasok, kik országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani.”
„Nem látok más kiutat, mint hogy a nyilasvezetőket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, és a vezetőket falhoz állítjuk. Ha Szálasi a mozgatóerő, menjen vissza a Csillagbörtönbe.”
„Meg vagyok győződve, hogy Amerika és Anglia egyaránt megértette azt a súlyos helyzetet, melyben a háború minket talált, de nem fogják megbocsátani azt a durva hangot, mellyel a kormányhoz közel álló sajtó Angliát és az Egyesült Államokat támadja, gúnyolja és lekicsinyli. Ez... nem felel meg a magyar nép hajdan közismert lovagias és tisztességes felfogásának.”
Ehhez két megjegyzést fűznék hozzá. 1. A kormányzó nem úgy foglalt állást, hogy indokolatlannak tartaná a szélsőjobbtól való elhatárolódást, mert „ők ott vannak, mi meg itt”. 2. Elképesztő a hasonlóság-azonosság a múlt század húszas éveinek szélsőjobboldali lapjai (Új Nemzedék, Magyarság, Igazság, Nemzeti Újság, Szózat stb.) és a mai jobboldali lapok retorikája között. Mintha megállt volna az idő. Elemezhetné ezt egy nem „elkötelezett” történész vagy politológus.
Remélve, hogy nem állt meg az idő:
Láng Róbert
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 14 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Horthy-ról a nem kommunista angol miniszterelnök egyik tanácsadójy /aki vezette a Horthy-val a titkos tárgyalásokat/ azt irta emlékiratában, hogy "primitiv, szüklátókörü hazudozó. Adolf Hitler /aki aztán a legrosszabb kritika szerint sem kommunista/ idióta kormányzónak titulálta. A kommunista hit felvétele a behódolás alapfeltétele volt, ha nem akkor veszett volna a magyar állam.
"sonykor
2009-09-18 11:31:23 #8
Miért volt tehetségtelen? A cikkből kiderül feketén fehéren, hogy nem volt németbarát. Ennél többet mit tehetett volna? Máshol mindenhol zajlott a holokauszt, nálunk 44-ig távol tudta tartani a Német beavatkozást.
Kommunisták dumálták be ezt a negatív képet Horthyról."
sonykor!!
Olvasd el és ne írj hülyeségeket,vagy a munkaszolgálatosok mi a fenét csináltak a fronton,szini társulat volt a tisztek és bakák szorakoztatására?
"1941 júniusában beállt a hadiállapot Magyarország és a Szovjetunió között. A Keleti Fronton szolgáló, uniformisuktól is megfosztott, polgári ruhájukon sárga karszalagot viselő zsidó munkaszolgálatosok (1943 elejére körülbelül 50 ezer ember) sorsa igen nehézre fordult. Ahogy a frontra vezényelt századok távolodtak a magyar határtól, úgy durvultak el a viszonyok és a munkaszolgálatosok őrzését ellátó ún. "keret" tagjai. A zsidók gyenge ellátás mellett rendkívül nehéz fizikai munkát végeztek. Esetenként ráhajtották őket az aknamezőkre, így tisztítva meg az adott területet. Az elrongyolódó nyári polgári ruhák alig nyújtottak védelmet a zord orosz tél viszontagságaival szemben, új ruhát pedig nem kaptak. Napirenden voltak a verések, kikötések. A szökéseket a keret néha tizedeléssel, azaz minden tizedik ember agyonlövésével torolta meg."
A magyar "átok"= a mindenkori országvezetés alkalmatlanságával! Felkapaszkodott ostobák, nemzetárulók, haszonlesők, folytatnám, de unnád. S minden hülye arra szavaz, ahol Ő "Isten kiválasztott állatja" kasztba tartozik!
Vóna a cigány lovon belovagol a politikába.Sajnos sokan felkapaszkodnak a nemzeti eszme nevű sovány gebére, és megkajálják, a penészes Szálas-i takarmányt, mert ebből is elég! Míg a penészes takarmány úgy látszik nem ég el!
Horthy megitélése vizválasztó mostanság.A sváb származásu tisztikar és csendőrtisztikar /hivatalnok réteg/ a német megszállokkal együtt komoly problémát jelentettek de nem megoldhatatlant.Figyelemre méltó, hogy Horthy unokája egy nyilatkozatban közhirré tette, hogy Ő " nem akar magyar lenni", már muzulmán hitre tért családjával együtt és a gyermekei sem beszélnek magyarul.Emlékezzünk pár éve az oroszok hivatalosan megkérték Magyarországot, hogy 60 év után fogalmazza meg hogy miért vett részt a németek oldalán a SZU ellen a háborúban.A válasz az volt, hogy "Magyarország nem tudja megfogalmazni azt, hogy miért vett részt a németek oldalán a SZU elleni háborúban." Ehhez csak gratulálni lehet.
Itt most már mindenki annyira németellenes lett hogy csak na. Na, akkor elmondom, aki igazán németellenes volt, azt a megszállás után el is vitték. Közös csendőr-SS járőrök, lakcímre kimenve, kész listák alapján ! Mondom KÉSZ LISTÁK ALAPJÁN. (mikor ki készítette ?...)
De kurvára elegem van a szerecsen-mosdatásból !
Nézzük meg hogy üzentünk hadat a SZU-nak, és hogy nem üzentünk hadat déli szomszédunknak. Meg nézzünk meg tucatnyi dolgot, hogy küldtük esélytelenül a biztos halálba katonáink százezreit a Don-kanyarnál.
De Horthy tényleg olyan rendes ember volt....
Horthy ezek szerint értékesebbnek tartotta a zsidókat, mint a nyilasokat.
Ehhez képest elöbbieket üldözte (zsidó-törvények), utóbbiakat lemondásakor még ki is nevezte:
"A magyar törvényhozás két Háza nagyméltóságú Elnökének!
A magyar országgyûlésnek kormányzói üdvözletemet!
A magyar történelem súlyos nehéz órájában ezennel kinyiltakoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belsõ egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemrõl és a kormányzói hatlommal kapcsolatos minden törvényes jogomról lemondok. Egyidejûleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.
Budapest, 1944. október 16."
És ezek szerint pontosan tudta is, mit csinál.... :-(
Sonycor
Nagyon feluletesen gondolkodsz Horthyrol. A mai nol-on van egy torteneszi elemzes arrol, hogy valojaban mi tortent, mennyire marasztalhato el a Kormanyzo.
Nagyon messzire vezetne, ha most arról kezdenénk vitatkozni, hogy mit tehetett volna Horthy, annyi hely nincs és ez a fórum arra nem is alakalmas. Szerintem ha valaki jól ismeri a történelmet azonnal kitalálja, hogy mit tehetett volna. Én, most, itt csak annyit mondok: pl. amikor már morálisan sem értett egyet (ha igaz, hogy nem értett egyet) mindazzal, ami hazánkban történt, figyelmeztetésül lemondhatott volna. Ez lett volna a minimális erkölcsi kötelessége, ha már mást nem tudott volna tenni. A "parancsra tettem" és az "így tudtam megmenteni a hazámat az ellenségtől" igaztalan és átlátszó magyarázat. Már '45-ben sem volt elfogadható.
Horthy Miklós remek lovaspóló játékos, kiváló atléta és tehetségtelen poltikus volt. Kár, hogy nem fordítva történt.
Horty az volt,aki volt.
MO. helyzte és a saját tettei miatt az ország ott állt,ahol állt 41-ben.
Az a dolog viszont megbocsáthatalan és érthetetlen,hogy 44-ben miért kellett pár hónap alatt 600 ezer magyar zsidót lemészárolni.
Mert az csak mese,hogy csak a német megszállók és a nyilasok vitték véghez ezt.
Óriási adminisztratív aparátus hajtotta ezt végre.Méghozzá készakarva.Mert ha ebben ellenáltak volna a magyarok,akkor a németek és a nyilasok max. pár ezer zsidót ölnek meg.De így...
És ráadásul teljesen értelmetlen volt,mert minden épeszű ember látta már,hogy elvesztették a háborút.
És itt jön újra a képbe Horty és az azelőtti 20 év.Ha 20-44-ig nem az antiszemitizmust súlykolták volna a fejekbe,akkor talán ez nem így lett volna.
És erről igenis ő is tehet!
Lehet szidni Horthyt de probált volna akkor valaki mashogy tenni! Utolag minden sokkal könnyebb! Az is igaz, hogy nehéz atlépni se tudta sajat arnyékat. Egykori vezérkari tiszt volt, magyar arisztokrata (allitolag szeged hercegének nevezte ki IV Karoly)aki ugy került hatalomra, hogy levert egy kommunt és azt rendesen meg is torolta. Sokmindent hordott a sajat tarosznyajaba ami miatt képtelen volt elszanni magat az oroszokkal valo targyalasra. amikor elkezdte azt igen gyengén tudta és megvaltast vart Angliatol. Kiugrasi kisérletét marha gyengén hegedülte el. a vezérkarnak a frontra kellett volna mennie Horthyval együtt és radio deklaracio helyett egy gyorsan kiadott fegyverletétekllel és oroszok fronton valo atengedésével kombinálni. akar feltétel nélküli kapitulacioval is. Akkor talan megmenekülhetett volna Budapest az ostromtol. Es sikeresen volna nagyobb német csapatokat hirtelen bekeriteni. Horthy erre nem volt képes. Amolyan magyar casino nagyurként bedobta a radioba a törölközöt, hogy uraim ezt én mar nem vallalom. Valodi tettek helyett hany de hany ilyen magyar eset volt már?
Horthy Miklós óriási kárt okozott hazájának szűklátokörüségével, hazudozásaival.Egyátalán nem volt "kiváló" hazafi.Ha az lett volna akkor a nagyhatalmak másként viszonyultak volna hazánkhoz.Az első óriási büne, hogy nem vette észre, hogy a németek a magyarokat "fajilag" alacsonyrendü ázsiai lovas népnek titulálta.Német győzelem esetén a biztos megsemmisülés várt volna ránk.Horthy felelős a magyarországi zsidóság deportálásáért és a dolgok elfajulásáért.A 23 éves román Mihály király sokkal bölcsebb volt amikor a német orientációval szakitott.A német megszállás és a németek kiszolgálása -minden ellenállás nélkül- felbőszitette a nagyhatalmakat.A párizsi békeszerződéskor aztán meg is lett az "eredménye".
Sajnos sok jel utal arra, hogy megállt az idö, sött vannak akik visza is pergetnék.