Veesenmayer közgazdász, diplomata, náci párttag, SS-tiszt, később birodalmi főmegbízottként Szálasi szekértolója jelenti 1943 decemberében budapesti benyomásait a Birodalmi Külügyminisztérium államtitkárának személyes tájékoztatására. A levél amellett érvel, hogy mielőbb közvetlen német irányítás alá kell helyezni az országot. (Az írás a nürnbergi per dokumentumai között maradt fenn.)

Jó néhány részlete ma is tanulságos: hogyan látott bennünket a Nagy Testvér, fegyverbarátságunk főszereplője.

„...1526 óta Magyarország sohasem volt önálló állam, még kevésbé önmagában zárt népi elem. Csak 1686-ban következett el Buda felszabadítása a törököktől, és Magyarország azután is többé-kevésbé valamiféle függőségi helyzetben volt 1918-ig. Sohasem volt kellő népi ereje és forradalmi lendülete, hogy önálló állammá váljon. Így az 1703–1711. évi, Rákóczi vezette forradalom is csak zendülés volt... Lázadtak minden felsőbb hatalom ellen, amely az ország sorsát meghatározta. De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban, amit felfuvalkodott szólamokkal lepleztek, és messzemenően kihasználták a más vérségi elemeket, azok magas teljesítőképességét és jobb adottságait.

Magyarország részvétele az 1848–1849. évi eseményekben szintén csak úgy vált lehetségessé, hogy Bécs utat mutatott. Csupán Ferenc József halála után lettek valamivel bátrabbak, de mielőtt Magyarország önállósításának útjára léptek volna, óvatosan kivárták, míg a birodalom összeomlása 1918-ban világosan láthatóvá vált, majd magukhoz ragadták azt, ami még megmaradt. Azóta létezik az úgynevezett magyar nemzet, és időközben bebizonyította, hogy nemzeti életre alkalmatlan, és az marad a jövőben is. Vezető rétegének folyamatosan negatív kiválasztása következtében törvényszerűen ahhoz a ponthoz kellett elérkeznie, ahol ma áll. [...]

A magyar nemzeti himnuszt Erkel, egy kölni német írta; Budapest szinte minden épületét, a hidakat is ideértve, németek alkották. Német volt a leghíresebb magyar festő (bajor származású), a leghíresebb magyar költők szlovákok voltak. Gömbösben is német vér folyt. A német nyelv, a német zene és a német kultúra a múltban és még ma is a legfontosabb helyen állnak Magyarország életében. 1925-ig a kormányzó maga is csak törve beszélt magyarul, és több oldalról hitelt érdemlően arról értesültem, ha szenvedélyessé válik, még ma is inkább németül, mint magyarul beszél...”

(Név és cím a szerkesztőségben)

Korábbi cikkeink a rovatban

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Vissza a lap tetejére

1/5

Olvasta már?

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások
Összesen: 1 db

Régebbi hozzászólásokat szeretném elöl látni

Legyen Ön a következő, ossza meg velünk véleményét!

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Trebits

2010-03-28 16:11:59 #1

Hallgassuk meg Edmund Veesenmayert, aki a nürnbergi perben a következőket mondta:

„Ha a magyarok vaskövetkezetességgel tagadták volna meg a német kívánságot a zsidókérdésben, annak megoldására sor nem kerülhetett volna. Nyomás lett volna, de — az 1944-es év már »krízisév« volt — nem lett volna hatalmi erő egymillió ember megjelölésére, összefogására és deportálására. Ez egy olyan hatalmas rendőri feladat, amelynek elvégzését három hónap alatt csak a lelkes magyar teljes hatósági és karhatalmi apparátus tette lehetővé. Kívülről nem tudtak volna megfelelő erőt hozni e célra, mert csak az tudta volna elvégezni, amelyik az országot, népét ismeri s a nyelvet beszéli. Eichmannak csak igen kis törzse volt. Ilyen gyorsan és ennyire súrlódásmentesen — csak a magyar kormány teljes segítségével volt lehetséges.”