Levélhullás
Régi jogsértések a Károlin
Lampé Ágnes írása (Beházasodottak egyeteme) jól jellemzi a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának furcsa eseményeit. A jogsértések azonban régebben kezdődtek.
Én nyelvész kandidátusként 1994. január elsejétől voltam a KRE BTK Magyar Intézetének oktatója, pár hónappal későbbtől intézetvezető-helyettese. Habilitációm folyamatban volt. (Habilitált doktorrá 1999-ben, a munkaügyi per idején avatott a Pécsi Egyetem BTK Doktori és Habilitációs Bizottsága.) Kollégáim és hallgatóim becsültek és kedveltek. Teljesen váratlanul, 1998. szeptember 4-én velem együtt nyolc oktatónak mondott fel az egyetem, mint a felmondó levélben állt: „Az átszervezés következtében munkaköre megszűnt.”
Néhány kollégámmal együtt munkaügyi bírósághoz fordultam. A bíróság tanúvallomások és iratok alapján rekonstruálta a helyzetet. A munkáltató részéről Szabó András, a KRE Bölcsészettudományi Karának akkori dékánhelyettese tett a perekben írásos tanúvallomást. Ebben egyrészt kitartott az átszervezés mellett, azt is állította, hogy a helyemre nem vettek fel senkit, valamint, hogy „tárgyai(m)nak programja tökéletesen megváltozott”.
A bírósági tárgyaláson tételesen bebizonyítottam, hogy tárgyaim: a szófajtan, alaktan tartalma lényegében az első fennmaradt grammatika (Dionüsziosz Thrax műve az i. e. 2. századból) létrejötte óta nem változott. Ez a 2200 éve keletkezett grammatika felosztása éppúgy igéről és névszóról, névmásról, számról, személyről, időről és módról beszél, mint a tegnap írottak.
Ha igaz (lenne) Szabó András állítása, akkor a KRE BTK Magyar Intézete 1998 nyarán gyökeresebben reformálta (volna) meg a grammatikát, mint az azt megelőző 2200 évben megjelenő irányzatok tették: beleértve a Chomsky-féle generatív irányzatot is.
A munkaügyi perben a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 2000-ben megállapította a felmondás jogszerűtlenségét. Ítéletében leszögezte: „Az összehasonlításból megállapítható, hogy az átszervezés a felperes munkaköri feladatait nem érintette. A felmondás azon indoka, hogy a felperes munkaköre megszűnt, valótlan, mert az alperes több új munkavállalót vett alkalmazásba a felperes által ellátott oktatási feladatok átvételére. Az órarendből az is megállapítható, hogy a felperes által oktatott tárgyak nem szűntek meg, azok gyakorlatilag változatlan elnevezés alatt szerepelnek az 1998/99-es óranyilvántartásban is.”
A bíróság megítélte az elmaradt bért, de nem helyezett vissza állásomba. Nem is kívántam volna abban az egyházi intézményben dolgozni, amelynek vezetői megszegik a tízparancsolatot is: „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”
Huszár Ágnes
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ja, igen. Ha jót akartok röhögni, és közben tájékozódni arról, mivel is foglalkoznak ezek a püspökrokon szentfazekak, különösen Szabó püspök sógornője, Petrőczi Éva, van egy jó magyar blog is, amin tényleg halálra röhögi magát az ember, miközben sokat tanul:
http://senkikasenkifoldjen.blog.hu
Volt több is, de a püspökrokonság betiltatta sajnos. Nem volt elég ájtatos az ő ízlésüknek. Szó, ami szó, némelyik pornóújságokba is bekerülhetett volna.
Ezek a mai fiatalok már nem olyan bigottak...
Olvassátok el ezt a cikket a kommentekkel, és megértitek, hogy nem a nyelvészhölgyben van a hiba, hanem a korrupt szentfazekakban:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/12/andras-szabo-the-false-witness-szabo-andras-a-hamis-tanu/
Ne ijedjetek meg, a cikk magyarul van, csak a cím kétnyelvű. De a "Csöndes tisztogatások (A meghiúsult puccs)" se rossz. A kettőből megértitek, hogy a papgyerek és püspöksógor dékán, Szabó András a világbajnok aljasságban. Már 11 éve irtja csöndben a feletteseit, míg a Ráday-gyűjteményben porosodó könyvtárszolgából dékánná küzdötte fel magát, és ha nincs ez a botrány, már rektor lenne.
Magának vastag bőr van a .....hegyajja.Vagy egy másik lehetőség,ennyi-
re buta.
Teged nem kell mocskolni.Te magad vagy a mocsok.Teged egyszeruen eltakaritalak es kivaglak oda,ahova valo vagy:a szemetdombra.
ne is hagyd magad, hegyeljai, a nevedben is használod az aljasságot...
Ezek szerint kell, mint egy falat kenyér.
Kell ez magának hegyajja?
DDDDDDDDDDD Hegyaljaikam!Meghogy te szemelyesen ismernel egyetemi doktort?Na ne rohogtesd mar ki magad...!DDDDDDDDDDDDD Tan te is nyelvesz lennel?? DDDDDDDDDDD Hat segget nyalni azt nagyon tudsz,de pl. Zsilka Janosrol tuti nem hallottal meg.
te IQ karatés seggfej... (hegyalja) kétlem hogy ebben a tárgyban is megkaptad az egységcsomagot a gazdádtól, úgyhogy megint saját réven vagy p@csfej édesem ...