Tisztelt Szerkesztőség!
A 168 Óra 2010. február 25-i számában olvasói levél jelent meg Fizet a Károli címmel, Tóth Károly (e-mail) aláírással, amely utal a Magyar Nemzet 2010. február 13-i számában megjelent hirdetésre, s annak tartalmából von le további következtetéseket, és tesz egyéb megállapításokat.
A Károli Gáspár Református Egyetem törvényes képviselőjeként előadom, hogy a Magyar Nemzet hivatkozott lapszámában megjelent hirdetés nem a Károli Gáspár Református Egyetemtől származik. Annak tartalma a valóságnak nem felel meg. Azt ismeretlen személyek a képviseleti jogosultságukkal kapcsolatos megtévesztéssel adták fel, ezért ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tettünk az illetékes rendőrkapitányságon, illetve megtettük a szükséges jogi lépéseket a valótlan tartalmú hirdetést közlő Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. ellen is.
Utalok arra is, hogy az olvasói levél MAB-határozatára utaló megállapításai is részben valótlanok, részben pedig való tényeket tüntetnek fel hamis színben.
A fentiekből következően, a hirdetés olvasói levélben szereplő bemutatása és annak tartalmából levont következtetései, valamint feltételezései nem lehetnek megalapozottak, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemmel kapcsolatos bizalmat megingassák, hátrányos megítélését idézzék elő, és ezzel közvetlenül jó hírnevét és gazdasági érdekeit sértsék, ezért ezúton is kénytelenek vagyunk azokat visszautasítani.
Tisztelettel:
Dr. Balla Péter
rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!