Levélhullás
Kedves Sárdi Mária!
Azt mondja, nem kell szégyenkeznem az egyházam miatt.
Nos, én mégis szégyenkezem.
Tudom, ki volt Karsay Dezső és Victor János, tudok még további hősöket, akik a vészkorszakban próbálták menteni az üldözötteket. Voltak köztük reformátusok, katolikusok és minden bizonnyal ateisták is. Ugyanis – szerintem – nem mint reformátusok, hanem mint Emberek tették, amit legjobb meggyőződésük szerint tenniük kellett.
De amikor annak idején megszavazták a zsidótörvényeket, a Magyar Református Egyház némely papja „üzletelt” a megmentő (vagy legalábbis annak hitt) keresztlevelekkel. És nem tudok róla, hogy beismerte, megvallotta volna bűnét, megkövette volna az áldozatokat, de ami mindennél fontosabb, ma és mindenkor elhatárolódna mindenféle rasszista, antiszemita, cigányellenes megnyilvánulástól. Újra és újra nyilvánvalóvá kellene tenniük, hogy a legnagyobb bűn a kirekesztés, mások megbélyegzése. Az egyháznak minden befolyását, szellemi, lelki erőit, véleményformáló hatalmát be kellene vetnie e nemes cél érdekében. És nem lenne szabad eltűrnie, hogy egy papja palástban, Isten felkent szolgájaként magából kikelve, üvöltve terjesszen rasszista eszméket.
Én is – mint Ön – éppen azzal vigasztalom magam, hogy valamikor azért voltak példamutatóan viselkedő reformátusok is, ezek miatt nem hagyom el én sem egyházamat, vallásomat, amelyben nevelkedtem, és amelyet nagyon szeretek. Csak szégyenkezem.
Ráczkevy Sándorné
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Miért van az, hogy a pl. a legkeresztényibb Semjén mondja bárhol a leggyűlőlködöbb beszédeket, és büszkén megvallotta, hogy feladata volt Gyurcsány amortizálása. Ez és a hasonlóak nem igazi keresztények, csak az egyház pénzéhes kufárai.
Kedves Levélíró!
Önnek semmi oka a szégyenkezésre.
Hanem bizonyos Egyházi Testületek, akik nem fosztják meg az oda nem illőket a papi működés lehetőségétől, magukba nézhetnének.
Vannak idők, helyzetek mikor a kimondott szóhoz is bátorság kell. Akiben nincs meg ez a bátorság azok nem alkalmasak felelősséget igénylő funkcióra.
Kedves Sardi Maria, tenyleg nem kell. Csak egy mondat a felkent lelkesz urtol:
"Attól, mert a legnagyobb lélekszámú stigmatizált kisebbség szubkultúra alatti tenyészetének bűnözői rétegéhez tartozó devolúciós egyedek magyarságra történő uszításakor kiállunk az Új Magyar Gárdával is karöltve híveinkért?"
Emiatt tenyleg nem kell szegyenkezni, annyi vele a gond, hogy ezeknek a gondolatoknak a forrasvideke nem a Biblia, ha nem egy masik konyv. Az a cime, hogy Mein Kampf. De ez az apro kulombseg egyantalan ne zavarja a Magyar Reformatus Egyhazat. Mise utan vasarnaponkent majd Hey Hitlerel bucsuzzunk a szeretet neveben.