Hagyományos nemzeti ünnep. Az operaházban meghívott vendégek, kiemelkedő személyiségek, külföldi diplomaták. A közismert karmester a nézők felé fordulva meghajol, majd pálcájának intésére megszólal a zenekar. Felhangzanak az ismert, megható melódiák.

De hirtelen, valahol a hatodik sorból feláll egy hölgynek kinéző valaki, és visítani kezd. A karmester keze bénultan megáll, a hallgatóság dermedten nézi a folyamatosan üvöltő arcot. Azt kiabálja, hogy „kar-nagy taka-rodj, kar-nagy taka-rodj”.

Odasiet két jegyszedő, próbálja csendesíteni, de minden hiába. A nézőtér lassan megszólal. Ki ez, kérdik. Biztosan nem magyar, de akkor is, milyen csúnya dolog egy ünnepen ilyet tenni. De honnan tud magyarul? Környező baráti országokból jött talán? Esetleg Morvaországból? Esetleg morvai állampolgár?

Közben behívták a két ügyeletes rendőrt. Lassan jöttek, hónaljuk alatt az ilyen alkalmakra szolgáló törvénycikkek gyűjteménye. Odaérkezvén, a rendőrök meghajoltak, majd köszöntek. Krisztihand, mondták, az első két szótagot kissé megnyomva, tört németséggel. Azután átadták névjegyüket, lakcímüket, újraoltási bizonyítványukat az ismeretlen hölgynek. Majd udvariasan felkérik a távozásra. Azonban ő leköpi rendőröket, és közli velük, hogy neki szólási és köpési szabadsága van, amit a rendszerváltáskor maga a plébános közölt vele.

Ekkor a rendőrök barátságosan karon fogva kikísérték az aulába. Az előtérben már ott volt a véletlenül arra cirkáló Gólya Motorosok elnöke. Pár perc múlva több hasonló humanitárius egyesületi vezető is merő véletlenségből előkerült az utcákból, például a kétszáz vármegyét meg a hottentotta gárdát képviselők.

De lesietett a díszpáholyokból néhány ombúsmanó meg az alkotmányszétrágási bizottság volt elnöke, aki szájába vett és szétrágott tüntetően háromszáz forint vizitdíjat.

Az előre nem sejthető, váratlan eseményt az előcsarnokban a Híres Tévé már reflektorokkal, kamerákkal, riporterekkel várta. Az összegyűlt közéleti méltóságok felszólították a rendőröket a hős aszszony elengedésére, a szólás- és tüntetésszabadság védelmében. A rendőrök, engedelmes vidéki fiúk lévén, ezt azonnal meg is tették.

A tömeg nőtt, majd egy eredeti torockai kürt szavára elindult ultrajobboldali irányba, a balrament parlament felé. Saját Mercedeseiket otthon hagyva, hősiesen felgyújtottak egy tucat nekik nem tetsző autót, és betörtek néhány szemüket sértő kirakatot. Az ombúsmanók ezt későbbi nyilatkozatukban az emberi szabadságjogok példás érvényesülésének titulálták, amely messze megérte az elkövetett százmilliós kárt.

Az operaházból lassan, szégyenkezve elszivárogtak a vendégek. A karmester remegő pálcájával próbálta összetartani a zenekart, de mindhiába. A diplomatákat sofőreik hazaszállították, ők pedig megírták aznapi jelentésüket egy igazi demokrata, kulturált, sokat ígérő balkáni ország újabb felzárkózási erőfeszítéséről.

Kecskeméthy Géza
E-mail

Korábbi cikkeink a rovatban

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Vissza a lap tetejére