Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Öt éven át dolgoztam Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala (menynyivel szebb lenne: városháza) jogelődjének (Fővárosi Tanács) ipari osztályán. Az osztály(vezető) elnöki felhatalmazás alapján gyakorolta a tulajdonosi jogokat Budapest összes tanácsi és szolgáltató iparvállalata felett. Harminc vállalat és tröszt, negyvenezer munkavállaló, köztük tizenkétezer bedolgozó.

Hatáskörünkbe tartozott vállalatok alapítása, megszüntetése, összevonása. Előírhattunk vagy megszüntethettünk gyártási profilokat. Az osztályvezető nevezte ki, bocsátotta el a vállalatok igazgatóit, főmérnökeit, főkönyvelőit, meghatározva fizetésüket, jutalmukat. Előírhatta a vállalatok létszámát, bérszínvonalát, műszaki fejlesztési és beruházási tevékenységüket, lehetőségeiket.

Ez nem jelentette azt, hogy napi szinten belenyúlt volna bárki a vállalatok működésébe, de jelentette a tulajdonosi jogok gyakorlását. A fontos döntéseket a pártbizottságnak (MSZMP) és az elnökségnek vagy az Ipari Állandó Bizottságnak, beruházásoknál az Országos Tervhivatalnak jóvá kellett hagynia, de ez a legtöbbször formális volt. (Át sem tudták volna tekinteni ezt a hatalmas területet.) Persze akadt „kézi vezérlés”, voltak „ejtőernyősök” is, fontos volt a „politikai megbízhatóság”, de az esetek túlnyomó részében a pártállam „békén hagyta” a tanácsi vállalatokat.

Akkor is voltak veszteséget „termelő” cégek. A veszteséget az állami költségvetés kiegyenlítette. De volt egy úgynevezett alaprentabilitás (a veszteség nagysága), és a vezetők, dolgozók csak a veszteség csökkentésének mértéke szerint kaphattak jutalmat, prémiumot, nyereségrészesedést.

Mintha ez mára megszűnt volna. Mintha az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cégek magáncégek formájában működnének. Mintha megfeledkeznénk róla, hogy minden cégnél nagy tartalékok vannak élőmunkában, költségben, anyagban, ésszerűsítésben, munkaszervezésben.

A vállalatoknál az egyszemélyi felelősség elve volt az irányadó. Az igazgató felelős a vállalat működéséért, a törvények betartásáért. Műszaki és számviteli ügyekben közös felelősséget viselt a főmérnökkel és a főkönyvelővel. Elképzelhetetlen lett volna, hogy semmiért egy középvezető felvegye egy dolgozó havi átlagbérének ezerszeresét (nem tévedés: 100 000x1000 = 100 000 000), és az igazgató „ismeretlen tettes” elleni feljelentéssel reagáljon erre, amikor már kitört a botrány. (Nem én kötöttem a munkaszerződést, hanem az elődöm, nem foglalkozhatok minden apró-cseprő dologgal.)

Az ipari osztály műszaki csoportjában dolgoztam beosztottként, műszaki fejlesztési, kutatási és beruházási kérdések tartoztak a hatáskörömbe. Ha szakmai kérdésben külső szakértőt kértem volna a csoportvezetőmtől egy probléma megoldására, egy feladat kidolgozására, akkor valószínűleg pár nap szabadságra küldött volna, hogy pihenjem ki magam, mert úgy látszik, az agyamra ment a sok munka.

Azt hittük, hogy a rendszerváltás egy dolgot biztosan meg fog oldani: a politikát száműzni fogja a gazdasági életből. Naivitás volt. A húsosfazék elsősorban a gazdaság környékén található, csak másodsorban a közigazgatásban. És ez így marad, bárki lesz is majd kormányon.

Láng Róbert
Budapest