Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Kedves Dominik Gyula!

A 168 Óra 31. számában olvastam levelét, amelyet az osztályozási-értékelési eljárásommal kapcsolatban írt.

Mindenekelőtt szeretném közölni, hogy nem vagyok sem politikus, sem nagytőkés, akik programjuk elfogadtatása érdekében tévedhetetlennek nyilvánítják magukat. Én azt tartom fontosnak, hogy igyekezzek igazat mondani.

A vizsga célja (legalábbis matematikából), hogy a vizsgázó képességét és szorgalmát felmérje. Ha a vizsgázó azt írja, hogy 2x3=5, akkor nem lehet tudni, hogy ez csak elírás, vagy valóban így gondolja. Éppen ezért tartom fontosnak a szóbeli vizsgát, amikor a vizsgázó rögtön ki tudja javítani az elírást. Ekkor viszont a vizsgáztatónak is csak pillanatnyi ideje van felfogni, hogy mit is mondott a vizsgázó.

Ki meri azt mondani, hogy tévedhetetlen és igazságos? Nem sokkal jobb-e az, ha a vizsgázó tudja, hogy ezzel a vizsgáztató is tisztában van? Nagyon sokszor előfordul, hogy valaki mond valamit, és a másik azt hiszi, hogy valami mást hallott. Ebben a pillanatban elbukott a tévedhetetlenség és az igazságosság. Ha viszont a vizsgázó jogosan kérdez vissza, akkor ezt azonnal tisztázni lehet.

Azt sem értem, miért hajmeresztő állítás, hogy az ember mindegyik hallgatóját szeresse. Valamilyen régi dokumentumban azt olvastam, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Hát akkor hogyne kellene szeretni minden hallgatót, akiknek a nevelése, jövőjének alakítása kezünkbe adatott (sokszor még a PhD-hallgatóké is)!

Az persze igaz, hogy az igazságos minősítésre kell törekedni, ami nem is mindig azonos az objektivitással. De ki mondja meg, mi az igazságos minősítés? Mindegyik hallgató mást felel; s ha ugyanazt felelné is, mindegyik másképpen. Hogyan lehetne eldönteni objektíven, hogy melyik felelet a jobb?

Nem hiszem, hogy azt írtam volna: az osztályzásban a rokonszenvnek vagy az ellenszenvnek kell megnyilvánulnia. (Bár bevallom, hogy aki kiemelkedően jó, az pillanatokon belül rokonszenves lesz.) Egy pedagógusnak nemtől, etnikumtól függetlenül kell szeretnie a diákokat!

A tévedéseimet mindig beláttam, a felelősségemet mindig elismertem, és nem emlékszem, hogy ezt hallgatóim valaha is megkívánták volna.

Idekívánkozik egy vizsgázónak a félév befejezése utáni névtelen véleménye: „Vizsgáztató nagyszerűen használta fel jó emberismeretét, azaz ezzel nem visszaélve, hanem pozitívan és biztató hatást keltve segítette tudásom feltárását.”

Üdvözlettel:

Fried Ervin
professor emeritus
E-mail