Levélhullás
Közérdekű magánlevél
Így április közeledtével tán jó lenne, ha nemcsak a közelgő választásokról, de a költészet napjáról is szó eshetne, főként annak tükrében, hogy ez József Attila születésnapjának okán április 11.
Kedves Ákos!
Így április közeledtével tán jó lenne, ha nemcsak a közelgő választásokról, de a költészet napjáról is szó eshetne, főként annak tükrében, hogy ez József Attila születésnapjának okán április 11.
Az utóbbi időben mintha szándékosan akarnánk megfeledkezni róla és költészetéről. Nekem meg épp ellenkezőleg: egyre gyakrabban jutnak eszembe 1935-ben íródott és ma megint roppant aktuálissá lett sorai: „Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktába írják, miről álmodoztam s azt is ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.” De tovább is van (mondjam még?): „Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.” Majd a lényeg (legalábbis számomra, ma itt): „Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk!” (Megjegyzem, ez utóbbit a Parlamentben óriásplakátra írva rendszeresíteném a tisztelhetetlen képviselő urak és hölgyek számára, örök figyelmeztetésül.) Bocsánat a tördeletlen idézetekért, lehet, nem szabályos, viszont így talán még ütősebbek.
De az igazán aktuálisat a végére tartogattam: „Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad!” Ezért aztán már csak dacból sem vagyok hajlandó félelemben élni, miközben rettegek a „szép, új világ” eljövetelétől...
Jó munkát nektek, sugalljatok jobb perspektívát, ha lehet!
Ketler Ildi
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!