Lehet mérleg?
Nagy érdeklődéssel követem sorozatukat, amely az úgynevezett rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából szólaltat meg egykori és mostani közszereplőket, politikusokat, elemzőket, újságírókat. Kedvem támadt nekem is személyes mérleget készíteni az elmúlt húsz évről, elsősorban arról, hogy én, Magyarország lakója szabadabbnak érzem-e magam 2009-ben, mint 1989-ben vagy annak előtte.
Sajnálattal kell közölnöm azokkal a politikusokkal, akiket esetleg még érdekel egy állampolgár véleménye, hogy a pluszokat és a mínuszokat egybevetve a nettó eredmény: nem.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy az egykori népszabadságos publicista, a hatalomba készülő jobboldal vezérének személyes jó barátja ma egy újhungarista napilapban zsidózik és cigányozik, büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy a hatalomba készülő jobboldal vezérének egykori kvázi koalíciós partnere hatágú sárga csillagba foglalva közölheti hetilapjának első oldalán az ország egyik vezető pénzügyi szakemberének arcképét, a néhai náci bulvárlap, a Stürmer stílusában, büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy a hatalomba készülő jobboldali párttal számos önkormányzatban koalíciót alkotó szélsőjobboldali szerveződés milíciája bakancsban, az egykori nyilashordák egyenruháját idéző uniformisban masírozik az utcán, büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy terepjárókkal portyázó fegyveresek felgyújtott faluszéli viskókból kimenekülő cigány kisgyerekeket lőnek agyon, mindmáig büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy a rendőrségen – a legnagyobb magyarországi fegyveres testületen – belül működő, szakszervezetnek nevezett, több ezer tagot számláló tömörülés vezetője a magyarság egyik kötelező ismérvének nevezi a zsidók gyűlöletét, és alig burkoltan a zsidók elleni fegyveres harcra buzdítja követőit, büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy ma a magyar fővárosban rendőri biztosítással lehet holokauszttagadó újnáci demonstrációt tartani, büntetlenül.
Nem érzem szabadabbnak magam attól, hogy a hatalomba készülő jobboldal által az országra szabadított, felheccelt talpasok kővel, tojással dobálhatják, szembeköphetik a törvényesen megválasztott miniszterelnököt, büntetlenül.
Mindemellett attól sem érzem magam szabadabbnak, hogy a közszolgálati médiumok nyakán ma nem egy, hanem öt párt ül, attól sem, hogy fizikai inzultusnak teszi ki magát bárki, aki például az Önök lapjával a kezében száll fel a villamosra, és attól sem, hogy minden nemzeti ünnepen rettegni kell a hatalomba készülő jobboldal által az utcára szabadított, törő-zúzó, mocskoszsidózó/cigányozó csőcseléktől.
Munkaszolgálatot megjárt nagyapám szokta mondogatni: bármilyen rendszer jön, mindig legyen valamelyik sarokban egy nyitott bőrönd. Üzenem azoknak a politikusoknak, akiket esetleg még érdekel egy állampolgár véleménye: manapság, az úgynevezett demokratikus átmenet után húsz évvel egyre többször jut eszembe ez a tanács.
Klein István
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt Villong.
Gyakran olvasom az ujságban is hozzászolásait, és bár jogom nincs hozzá, azt mondom Önnel érdemes vitatkozni. Sok mindenben persze nem lehet, mert a tények is makacs dolgok. Én Klein úr minden sorát megértem, és elkeseredettségét is indokoltnak tartom. Mert azért ne felejtsük el, nem lehet egy másként politizáló oldalt folyamatosan "hazaárulónak"genetikailag kododoltnak, "országára rárontónak " titulálni minden következmény nélkül. Nem lehet az igazságszolgáltatást terrorizálni, a rendörséget nevetségessé tenni, az Alkotmánybiróságot , Ügyészséget demoralizálni. Az emberek 2002 ben -sokan- nem viselték jól akkor a mindent jobban tudó, mindenkit aki nincs velünk ellenségnek tituláló - akkori kormány dolgait, ezért ugyan nem nagy többséggel, de a váltás mellett döntöttek. Ez lesz minden jel szerint 2010-ben is . Ám a választások után jön a mindennapok kemény harca, ahogy a mézeshetek utáni napi megélhetési harc is . Akkor kell bizonyítani. Ami a fasisztázást illeti lehet,(söt megengedem, helytelen) álltalános fogalommá tenni, mint ahogy a kommunistázást ,cigányozást, zsidózást is. Van tehát minden oldalnak min elgondolkodnia. Ha ezzel úgy nagyjából egyetértünk, már nem reménytelen a helyzet.
Csakhogy a baloldal nem mondja ,hogy mifajtánk, magukfajták...
tohotom !!!
Téged hol várnak ? Annak járj utána .
Var titeket Kina es Eszak-Korea. Ott meg javaban tombol.
Úgy látom, "Lambros"-nak igaza van.
Talán az okot az okozat, a következmény elé téve annyit hozzátennék: az egymást követő kormányok különböző módon elszúrták a gazdaságot. Az utóbbi 7 és fél évben a szocik előbb hitelből osztogattak, azután korrigálni próbáltak, majd a lerobbant gazdaságunkra szakadt a világválság.
Ez az oka annak, hogy a nép kétharmada elszegényedett.
A gazdaság bajai előhozzák a szélsőjobb végtelenül leegyszerűsítő jelszavainak elfogadását, ehhez járult hozzá a kormánypártok politikai tehetetlensége, képtelenek voltak válaszolni, visszaszorítani az ordas eszmék feltámadását.
Akinek a hozzátartotóit összeszedték, és a halálba küldték, egyszerűen mert bűnbakot kerestek, és az ugyebár csakis egy másik vallás, nemzet, politikai párt lehet, azok félelme érthető, ha azokat a jelszavakat, hallják, azokat az egyenruhákat látják, amit felmenőik, rokonaik, amikor elhurcolták őket.
Megoldást az életszínvonal növekedése, a szélsőséges eszmék visszaszorítása hozhat. Tudomásul kell mindenkinek vennie, hogy egyszerű megoldás nincs. Egy népcsoport, vallási csoport kiiktatása semmit nem old meg, a felvett hiteleket nem lehet tárgyalással eltörölni, a gazdaság teljesítményét nem lehet egy nekirugaszkodással felpörgetni.
Az előttünk álló feladatok megoldása értelmes, kitartó munkát iényel. A düh, az üvöltés sehová nem vezet.
Tisztelt Klein Úr és a többiek!
Az elmúlt húsz év mérlegének megvonása íly módon, nagyon egyoldalú, személyes és a társadalmi közlekedés essenciáit kevéssé érintő.
Annak egy egy szeletét boncoló. Mindenki a saját potenciáljából nézi a történéseket. Valójában nekünk itt, magyaroknak sikerült az elmúlt húsz év alatt elérni alapvetően az alábbíakat:
- A nehézkesen működő társadalmi struktúrát sikerült széttördelni és közel működésképtelenné tenni.A társadalom különböző szintjein élőket egymással szembe fordítani, és az azonos színtűek között is antagonisztikusnak tűnő ellentéteket létrehozni.
- Az elavult gazdasági struktúrát, amely nem volt képes a társadalom egyedeinek az európai szintűhöz hasonló életszínvonalat nyújtani sikeresen lebontottuk.
- A lebontott gazdasági struktúra helyett sikerült egy, a régit alulmúló teljesítményűt kiépíteni.Nem elsősorban a nominális teljesítmény tekintetében - bár még úgy is - hanem a társadalom jóléti szintjének alapot adó funkciójában alulteljesítőt.
- Sikerült a tisztes szegénységben élők számát a társadalom jó felére felfejleszteni..
- Sikerült a mélyszegénységben élők számát a társadalom közel egyharmadánál elérni.
- Sikerült az elmúlt húsz év alatt élérni hogy cca. 1 millió emmber tartson el önmagán kívül még kilenc milliót. ( az újértéktermelőkről beszélek. A többiek számára történő minden kifizetés csak ennek a hasznából történhet, akkár szükséges a munkája és a szerepe akár nem.)
- Sikerült az adósságállományunkat folyamatosan fejleszteni.
- .................
Nem akarom a sikertörténetet tovább ragozni. Az már persze sajnálatos, hogy vannak akik húsz éve is és most is elhiszik, hogy vannak megvilágosult emberek akik igazak jók és egyszerűen erőszakkal mindent megoldanak. Azt hiszik van - lesz jó király.
Hogy a világ a mi kis gyönge varázspálcácskánk intésére megváltozik.
Idomul hozzánk. Majd mi megmutatjuk.
Nézzünk vissza a magyar történelembe mit mutattunk be.
Úgy tűnik vissza találunk a megszokott magyar útra. ( Amely alól volt kívétel. volt amikor a reneszansz európa élvonalával mentünk eggyütt.)
Amikor így kesergek nemtudok sajnos a politikai elitönk egyi szeletétöl sem eltekinteni. Itt nem csak a ma regnáló "koalíció" ügyetlenkedett, hatalmaskodott herdált és habzsolt. A hatalomba voltak, a maguk idejében nem voltak különbek.
Befejezni nem lehet. de abbahagyom.Mert egyre bánatosabb leszek.
A baloldal minden megnyilatkozása, egyre inkább szánalom...A szabadság a választás lehetőségében rejlik. A baloldal mindig csak azt mondja, hogy ők az egyedül üdvözlendők, és állandó szélsőjobbos veszéllyel fenyegetnek (mint anno a rendszarváltás előtt: SÖTÉTBEN BUJKÁLÓ ELLENFORRADALMÁR, RETTEGJ!). Ha meg is erősödik a szélsőjobb, az nem amiatt lesz, mert Orbán Viktor egy polgári körben volt Vonával (amúgy tessék csak utánaolvasni, hogy miért is lépett ki onnan Vona, és miért lett amúgy megalapítva a Jobbik), vagy mert partnerként tekintenek bizonyos esetekben egymásra pártok (jelzem, hogy Pécsen Szili Katalint egy Jobbikos támogatta!)hanem mert a kormány, mintha 2002-ben elfelejtette volna, hogy mi is a feladata. És ezt a hibát azóta sem hozták helyre. Lehet rossz gazdaságpolitikát folytatni, azért is büntetnek a választók, de amit az MSZP-SZDSZ kormány csinált 2002-től 2006-ig, azt még kormányzásnak is csak jóindulattal lehet mondani, gazdaságpolitikájuk pedig nem is volt (elnézést mindenkitől, ha Gyurcsány x ezer programjából, egyet sem tartok hiteles gazdaságpolitikai programnak).
A legnaygobb hibát ott követte el az MSZP, hogy a kezdetektől összemosta a jobboldal pártjait. Fidesz, KDNP, kisgazdák, Jobbik, MDF (nos, ők saját jogon távolodtak el), MIÉP, balról nézve egy tömb. És itt mindenki birka, akit csak megvezetnek. Na, ebből lett elege mindenkinek! Bármilyen hihetetlen, én Fidesz szimpatizánsként, nem vagyok antiszemita, rasszista, homofób, tudom értékelni a konzervatív és a liberális értékeket. Nem vagyok oda a Jobbikért, a teljesen szélsőjobbos politikusaikat kifejezetten utálom, de ez nem jelentheti azt, hogy minden Jobbik-szimpatizánst egyértelműen lefasiztázzak, antiszemitázzak. A Magyar Gárdát sem támogatom, de mivel egyelőre ellenük sem lehet a felvonulgatáson, és a szövegelésen kívül felróni, ezért egy demokráciában elfogadhatatlannak tartom azt, ahogy a hatalom lépett fel ellenük a kezdetektől fogva (és már akkor mindenki mondta, hogy ezzel a szélsőjobb malmára hajtják a vizet!).
Én itt élem le az életem. Romák, zsidók, melegek, mélymagyarok, kozmopoliták között, és nem bánom. Ilyen Magyarország, ilyenek az emberek. Soha nem fogom elfogadni a borúlátó jövőképeket, mert amíg tudok ellene tenni, addig bíznom kell!
Klein úr nem tudom miért nem érzi szabadnak magát, miért beszél végig a jobboldalról, amikor az elmúlt 20 évből 11 évig a baloldal kormányzott. Én nem hallottam, hogy puccsal megdöntötték volna a hatalmat, és bár ijesztgetnek vele a balliberális közírók, 2002 óta, de Orbán sem vonult be Budapestre fehér lovon, nem koronáztatta magát királlyá a Duna jegén, és nem hordta el a demokrácia alapköveit. Lehet persze folytatni a rettegést, hogy "majd, ha Fidesz kormány lesz, akkor Orbán lesz a KE, és diktatúrát vezet be", de ezekkel a feltételezésekkel, és az ezek által gerjesztett mesterséges félelemmel, mintha valaki más akarna korlátlan ideig kormányozni Mo.-n....Hmm...Na, az lenne a szabadság vége!
A kedves levélíró utolsó bekezdéséről: félelemben, rettegésben nem lehet élni. Szavaiból úgy veszem ki, hogy, ha olyan politikai rendszer következne (mondjuk diktatúra), akkor menekülne. Pedig hát mikor nagyobb szüksége egy hazának a polgáraira, ha nem akkor? Ha mindig van egy nyitott bőrönd, akkor az nem a haza, csak átmeneti szálláshely. Meg kell találni az igazi otthont! ÉS boldogan élni...
Bocika!
Igazad van. Klein úr és mi többiek valóban birkák vagyunk, hogy tűrjük az elvbarátaid mind nyíltabb és erőszakosabb megnyilvánulásait.
Te pedig (mint a választott nicked is jelzi) viszont nem "kistehén", hanem "nagy marha" vagy, ahogy vérszegény beszólásaidból kitűnik. 1:1 az állás. :-)
Nem érzem magam biztonságban a túl liberális törvények miatt (megélhetési bűnözés ).
Nem érzem magam biztonságba mert a városomban vannak részek , ahova még nappal sem merek bemenni .
A Magyar gárdában az egyszerű emberek valahol bíznak , hogy majd megoldják a helyzetet . A jobboldal előretörését pont azok idézték elő akik most szemforgató módon csodálkoznak !
Valahol kihagyták a számitásbol , hogy még mindig több a " csak mindennapi " életet élő ember mint a politizáló .
Nem érdekli az átlag embert a zsidózástol , cigányozástol szörnyűlködő politika . És oda szavaz ahonnan a könnyebb , élhetőbb mindennapokat igérik .
Sajnos a valóságot irta le a levél írója,
Beláthatatlan következményei lesznek, ha a józanok nem fognak össze, és nem kezelik ezt a ordas tömörülést megfelelöen.
Sajnos -a valóságnak megfelelően- osztoznom kell a beíró félelmeiben.Annyit hozzá kell tenni-bár ezzel sem lessz teljes a mérleg-hogy az által sem jobb szabadsághelyzetünk, mivel emberek százezrei nem képesek egyetlen piacképes készségüket:munkaerejüket érvényesíteni. Milyen piacgazdaság ez? Hát ezzel is be lettünk etetve????????? Miért nem érvényesül e szabadságjogunk? Pedig ez fontosabb és meghatározóbb érték, minthogy szabad bármit mondanunk.