Levélhullás
Az SZDSZ bekerült a hatalom ördögi bűvöletébe
Az újkori történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy dolog a nyílt harc, és más a politikai irányítás.
Ha van tiszta ellenségkép, akkor könnyű az elszánt, értelmes embereket harcba hívni, és vállalni az ezzel járó veszélyt is. De mi van, ha nincs olyan igazi ellenség, akiről el lehet hitetni tartósan, hogy harcolni kell ellene? Ha gazdasági, társadalmi döntéseket kell hozni, miközben nincs ebben tapasztalat? Vagy nagyon sok a hamis „próféta”?
Az SZDSZ kudarca szerintem ezekből a kérdésekből vezethető le, és csak ráadás, hogy a személyi állomány teljesen elszürkült.
Az SZDSZ – úgy gondolom – 1994-ben azt hitte, hogy azokat a célokat, amelyekért harcolt, meg is valósíthatja, ha közel kerül a hatalomhoz. Igen ám, de ott volt a magát túlnyerő baloldal, amelynek igazán rutinos államigazgatási emberei voltak, és mást nem engedtek a „konc” közelébe. Jól láthatóan ebből lett a négy év igazi konfliktusa.
Az is bebizonyosodott, hogy más dolog bírálni valamit, és más döntéseket hozva felelősséget vállalni. Sok volt az elméleti szakember a liberálisoknál, ugyanakkor kevés a tapasztalt gazdasági szakértő. Sok a jogász (kicsit már túl sok is), és kevés az igazgatási, közgazdasági, szociális, műszaki, mezőgazdasági szakember.
Ráadásul az SZDSZ is bekerült a hatalom ördögi bűvöletébe, mert megszokták, hogy jól fizetett „fontos” emberek, akiknek járnak a kiváltságok. Ezt színezte az a változás is, hogy az újak már meg sem szenvedtek a „hitükért”.
Szinte mindenkit kipróbáltak a párt élén, de sokak szerint (szerintem is) csak Kuncze ütötte meg azt a szintet, amit egy politikai szakembertől elvár az egyszerű közösség. A közérthetőséget, a szakmaiságot, a bátorságot, a jó értelemben vett vagányságot.
A „haláltusa” közepén, most kaptak egy színtelen, sótlan, handabandázó új elnököt, aki még el is hiszi magáról, hogy erre a posztra érdemes liberális.
Végvári József
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ezeknek küldetéstudata van.
Hogy mi az, azt csak ők tudják.
De nekünk nem kell a liberalizmus. A magyar nemzeti, szervezeti kultúrától idegen. Nem működik, mint szabályzó rendszer. Az SzDSZ
túl sok szellemet és túl kevés gyakorlati szakembert érintett meg. A filozófia, és a valós élet itt kettévált. Az emberek gondolkodása, és problémamegoldása másként működik. Nem liberális módon. Az emberek itt nálunk pontosan tudják, hogy hol a helyük. Ismerik a hatalmat. És azt tisztelik. Csak éppen elerrodálták.
Vége!
De még segítettek egyet a Jobbiknak. Mert annyi eszük nem volt, hogy amit kiírnak a plakátra, hogy követődik le. Így!
"NAGYON KELLENE EGY IGAZI, HITELES, SZERETHETŐ LIBERÁLIS PÁRT!"
Majd figyelj erősen, Megfigyelő!
Fogod látni, hogy mihelyt csakugyan "nagyon kell", lesz. Addig azonban nem.
Egyetértek a levélíróval és a hozzászólókkal. Nekem a hiteles, igazi, szerethető pártról mindig Kövér szavai jutnak eszembe:
"Ha valaki azt gondolja , hogy a politikában az számít kinek van igaza tragikusan téved. A politikában az számít kinek van több mandátuma , több szavazója." A fóti pályázati pénzek elosztásánál rögzítették a következőket: " A végén kellett hozzá Kövér Laci, azért elintéztük. ..Honorálunk már mindenkit a Hír tv-től kezdve a Lánchíd rádión át mindenkit!"
Ezek az emberek hitelesek a többség szemében, jövőre egy kis szerencsével túlnyerhetik magukat!? Valószínű most nem fogják mondani, hogy "ne mi kapjuk a legtöbbet"!
Sajnálom, hogy egyet kell értenem Végvári Józseffel és a hozzászólókkal.
NAGYON KELLENE EGY IGAZI, HITELES, SZERETHETŐ LIBERÁLIS PÁRT.
Horn Gábor beálitottságu emberek vitték a fö irányzatot, ide jutottak.
Mindenki mást ki ebrudáltak a soraikból....nem gondolkodtak idöben arról, hogy miért lépnek ki soraikból az értelmes, húzo nevek....
Az ujak, szerintem azt sem tudják mit, miért.../nem is akarják../
Abban látom a probléma gyökerét, hogy az Szdsz elvesztette politikai ideológiájának lényegét. Sem nem neoliberális, sem nem hagyományosan liberális, nincsenek tradicionális baloldali értékek, de konzervatívak sem. Ad-hoc véleményekkel próbáltak beleszólni a poltikába, de ezek többsége nem volt koherens, nem épült semmilyen belső logikára. Igaz, a két nagyobb párt is hasonlóan inkoherens, de úgy tűnik, ebből kettő bőségesen elég a magyaroknak, három már sok (mondjuk a négy parlamenti párt esetében). Az Szdsz eljátszotta a becsületét (pl. Tocsik ügy), kiüresedett, vezető személyiségei hiteltelenek, marakodnak a megmaradt koncon. Nagy kár, hogy ez lett belőlük, mert egy igazi liberális párt (mondom: igazi!) hiányozni fog a magyar politikai életből (már eddig is hiányzott).
Földet rájuk.
"A „haláltusa” közepén, most kaptak egy színtelen, sótlan, handabandázó új elnököt, aki még el is hiszi magáról, hogy erre a posztra érdemes liberális."
Azok, akik eljutnak odáig, hogy egyáltalán szóba jöjjenek valamilyen poszt betöltésére, természetesen mindannyian úgy gondolják, hogy arra a posztra érdemesek is, alkalmasak is. Nem az ő hibájuk, ha utóbb a posztra érdemtelennek vagy alkalmatlannak bizonyulnak, hanem azoké, akik oda juttatják őket.
Hozzátenném: a remek közgazdász Bauert meg kiutálták.
Egyetértek: az SZDSZ elfogadható ellenzéki- és csapnivaló kormánypárt.
Mint a másik 3 parlamenti pártnak (a KDNP-t nem tartom annak), nekik is hasadniuk kellene, hogy valami normális kialakulhasson.