Levélhullás
Orbánék visszahozták a kádárizmus szellemét
Magyar Fruzsina dramaturg akciót indított a Facebookon. Arra biztatja az embereket, hogy akik jogörököseik azoknak a daraboknak, melyeket Dörner be akar mutatni, tiltsák meg számára az előadásukat.
Ilyen például: Sarkadi Imre, Márai Sándor, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Magda, Tamási Áron, Páskándi Géza, Sütő András, stb. A kezdeményezés számomra egyértelműen szimpatikus és értelmes.
Ahogy Fruzsina is írja, a tiltakozásában, a legjobb az lenne, ha ezek összefognának és együtt tiltanák meg a darabok bemutatását, egyértelműen megmondva, hogy azért, mert méltatlan lenne egy nyilas szellemiség irányába elmozduló színházban a képviseltjük darabjának bemutatása.
Nekem az is nagyon tetszett, amikor 9 színházigazgatóban volt elég tisztesség ahhoz, hogy nyíltan a nyilvánosság előtt tiltakozzanak Dörner pályázatának elfogadása ellen. Álljon itt a bátor tisztességesek neve, mert megérdemlik:
Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó – Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház)
Az is nagyon rendben volt, amikor Závada Pál elsők között jelentette be, hogy amint Dörner a színház igazgatója, azonnal megtiltja drámájának játszatását a színházban. Az is nagyon tisztességes volt, amikor a társulat színészei közül azt mondták, Dörner alatt nem hajlandóak játszani és vállalják ezért az esetleges jogi következményeket is.
Nekem az a bajom, hogy attól tartok, kevesen lesznek az igazak. Kevesen lesznek, akik például Magyar Fruzsina akciójához csatlakoznak majd, kevesen lesznek a színészek, akik megtagadják a játékot, Dörner hungarista szellemiségű színházában. Kevesen, mert az ember kenyérből él. És igaz, lehet nekik azt mondani, hogy nem csak kenyérből él, amit el is fog fogadni, megértően bólint rá, majd elfordul és arra gondol, azért mégis csak a kenyér a lényeg. Orbánék visszahozták Magyarországra a kádárizmus szellemét. Nem kell mindenkit ütni azért, hogy tudja a helyét. Elég ha érzi, ha élni nem is de, túlélni akar, akkor a ne szólj szám, nem fáj fejem elvét célszerű követnie. A fortélyos félelem újra jelen van a mindennapjainkban. Az emberek látják, tapasztalják, hogy a hatalomnak megvan minden eszköze ahhoz, hogy a hangosan tiltakozókat fejbe verje és nem rest élni minden törvényes, de akár törvénytelen eszközzel is ennek érdekében.
Sokan már attól hősnek érzik magukat, hogy nem mondják ki hangosan, hogy szeretik Nagy Testvért. Igaz, hogy utálják, azt jobb elhallgatni. Ma már eljutottunk odáig, hogy az is bátorságnak számíthat, ha valaki nem hajbókol látványosan a hatalomnak. Pedig ez így nagyon kevés. A hatalom azt várja el, hogy ne mondjunk, ne ordítsunk a képébe nemet. Ha nem mondunk semmit, az is jó neki. Minden csendünk, minden hallgatásunk a hatalmat erősíti, azt a hatalmat, amelyik bőszen dolgozik azon, hogy megfosszon minket szabadságainktól. És pont ezért, demokratának ma nem lehetősége a megszólalás a hangos és látványos tiltakozás, hanem egyenesen erkölcsi kötelessége.
Minden lehetséges politikai és egyéb eszközünkkel tenni kell azért, hogy eltűnjön felőlünk a félelem bénító fellege. És ez ellen csak mi tehetünk azzal, hogy akkor merünk megszólalni és tenni, amikor ennek akár következménye is lehet. Ne másoktól várjuk, hogy szólaljanak meg és vállaljanak kockázatot, most mindnyájunknak a maga területén meg kell szólalnia, le kell tudni küzdenie a félelmét. Mert ha ma nem szólalunk meg másokért, holnap értünk sem fog senki.
Rózsa Mihály
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Miket nem mond T.dollár!Ez valószínűleg cristian-nak új információ hogy"senkiről nem lehet kideríteni, ki-kire szavazott,ha egyáltalán"!Persze a gyermekét egyedül nevelő szülő az más "tészta"! Félelmében távol maradva a szavazástól is a Fideszre szavazott és így minden rendben volt!
Kedves cristian, én is hallottam ilyen munkahelyi,polgármesteri pressziókról a választások előtt.Ocsmány dolog, de eddig még szerencsére röhejes volt a fenyegetőzés, hiszen senkiről nem lehetett kideríteni,kire-mire szavazott,ha egyáltalán.Majd ha (némi törvény-módosítást követően)a nyakunkban lógó lakcímkártyával személyesen kell az egyetlen nagy központi urnához járulnunk,a távol maradókat a TEK hurcolja oda, akkor majd jól meggondoljuk a dolgot.
Nagyon-nagyon el vagyunk késve az igazi ellenállással.A lapítás semmi garanciát nem nyújt a munkahely megtartására, bár kétségtelenül hátrányban vannak a RENDSZER ELLENSÉGEI.
Last minute!
Miura
2011-10-12 15:32:52 #4
Miért nem attól félsz, ami most van? Vagy jobb előre félni, hogy azok, akik nem is biztos, hogy visszajönnek, majd jól elintéznek mindenkit, politikai alapon, úgy mint most? Rossz tapasztalatod van? Osszad meg velünk. Nagy divat szidni az előző 8 évet, mindentől amitől akkor kellet volna félni, legalább ezt az egyet, most megvalósították. Gyurcsányt, mint miniszterelnököt, lehetett köpködni, ideggyengének, idiótának nevezni úton útfélen, de azért csak hallottunk volna valamit, a "megtorlásokról" -ha lettek volna- a dakota sajtó gyártmányaiból. És, hogy mit fog tenni a következő? Ha az nem a szélsőjobb kormánya lesz, valószínűleg csak jobb jöhet.
Persze lehetnek még korlátolt kormányok hatalmon, de ha legalább a demokrácia visszatér, már az is mérföldes lépés a haladás irányában.
Most a hatalom olyan társadalmat épít, mint a Majmok bolygója első filmjében volt.
Tisztelet hozzászólók! Noha egyetéertek az itt leírt véleményekkel,azért az elgondolkoztató,hogy miért bíznak itt egyesek a "külföldben"...mert 56'-ban is leszartak minket!Én azt mondom az ismerőseimnek,nem elég,ha beszélünk róla,tenni is kell! A legtöbb mit tehetek,egyszerű polgár lévén,ha én is hallatom a hangom a tüntetéseken. Legyünk minél többen,hogy minél hangosabban szóljon!
A cikk írója téved.
A Rákosi korszakot hozzák vissza.
Egyetértek Rózsa Mihállyal, főként abban, hogy a színészek bátor, jellemes kiállására nemigen számíthatunk. A színész nem az az emberfajta, aki szembeszáll a hatalommal... - éppen ellenkezőleg. Az önkényuralom évtizedeiben számukra mindegy volt, hogy Rákosi, Kádár "néphatalmának" vagy éppen Szálasi Ferenc hungarista államának a darabjait vitték színre. Ha megfizették őket, előjogokat biztosítottak számukra - akkor azonosultak a céljaikkal.
Természetesen akadt néhány kivétel, akik vállalták a börtönt vagy a hivatásuk halálával egyenlő emigrációt - de a színész-/művésztársadalom egészére nem volt jellemző ez a magatartás.
A Kádár-korszakra hivatkozás kényes kérdés. Egzisztenciálisan talán nem volt akkora különbség a gazdagok és szegények között. A gazdagok sem voltak igazán gazdagok és a szegénység sem volt egyenlő a (jelenlegi) nyomorral, kilátástalansággal.
Bill Lomax a Bibó-kollegistákról, a Fideszről írva, úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor és társaik igazi Kádár-gyermekek, az "aranyketrec forradalmárjai"... Nos, hogy mennyire igaza volt, azt éppen napjaink bizonyítják. Vallásosságuk, a demokráciára történő hivatkozásuk - hazugság. Ez a fajta réteg a hatalmáért vagy annak megtartásért gyilkolni is képes.
Nem hozza vissza a kádári korszakot!
Akkor létbiztonságban éltünk, volt munkánk, kenyerünk, biztonságban nevelhettük gyermekeinket, tudtuk mit hoz a holnap!
Ami most ebben az országban van, az diktatúra, egy diktátor ötleteléseitől,köpködve, eltorzult arccal elmondott beteges, minden alapot nélkülöző víziójától szenved egy nemzet.
Minél sokrétűbb "réteg" hallatja hangját, még tüntetések árán is, annál gyorsabban talál befogadó Magyar emberekre, és külföldön is meghallják hangunkat, ami nyomást gyakorolhat a kormányra.
Mint olvasható, már háborognak a külföldi negatív hangvételű cikkek miatt. Mert a kritikát nem bírják!
Ha valóban ilyen rendszert akart a magyar szavazók többsége, akkor az csak a magyar szavazók többségét minősíti.
Tisztelt Rózsa Mihály.
Sok írását olvastam, legtöbbször egyetértve Önnel. Talán csak az SZDSZ-hez fűződő kapcsolatában van köztünk némi különbség,(bár volt még olyan is, hogy rájuk szavaztam), mert a vége valami nagyon nem tisztességesre sikerült.
A mostani cikkével teljesen egyetértek, egy dolgot kivéve, ezt a mostani nyílt hatalmi diktatúrát az un. Kádári időben sokadmagammal egyszerű emberként sem éreztem. Lehet, hogy már abban is más volt, hogy ott tényleg nem hagytak az út szélén senkit (bár a FIDESZ sem fog, hiszen mindenkit, aki nem megy velük, belerugdos az árokba).
Szíven ütött, ahogy megfogalmazta azt a szinte tapintható félelmet, ami benne van a társadalomban, mert, ahogy a "Talpalatnyi föld, sztrájktörő kubikosa mondta: "Élni kell, hat gyerekem van, hát élni kell".
Mi itt nem kevesen álnév alatt írogatunk. Bátorság ez? Talán egy picit.(Ki tudja, nem vagyunk e valamilyen Kubatov listán?)
Nevem alatt is írogatok a 168 óra olvasói levél rovatba, de bizony kétszer megválogatom a mondatokat. Bátorság kell hozzá? Talán egy pici, de ha a havi rezsire valóm ennek függvénye lenne, hát????.
Kijár az ember barátaival a demonstrációkra. Meddig? Amíg el nem jutunk oda, hogy nyuggereket fogdos majd össze a rendőrség, mondván lassúságunkkal akadályozzuk a közlekedést. A zsigereimben érzem, ez bizony a szüleim által megélt 50-es évek eleje hangulata, amikor ember-ember farkasává vált, amikor politikai hűségből törvénysértéseket hajtottak végre, amikor békekölcsön volt a "szolidaritás " szinonimája.
Mennyi ember lett a másfél év alatt kárvallott? Tömegek! Hol vannak? Hová húzzák az x-t 2014-ben? Kiben bízzanak, választási lehetőség híján?
Soha nem törnék pálcát a rettegők fölött, csak próbálom megérteni, ez a fajta félelem mikor fordul igazi változást hozó erővé. Szeretném megérni.
Kérem, nekem megígérte a Jenő a polgári hivatalból ,hogy folyamatban vannak a papírok, csak intézkedni kell, és megkapom a szocpolitikát , cigánkölcsönbe a kics családom részére.Jenő pedig kiszállt velem és biztosította , amíg a mienk fel fog épülni a hegyen.
Hogy mért dűlt össze, az kizárt dolog.Anyagilag úgy meg vagyunk viselve, hogy még lábazatot sem tudtunk csinálni
De a Jenő azt mondta nem hagy az út szélin
Kedves fiam Rózsa Mihály! Te egy nagy seggnyaló vagy! Hogy moshatod össze a hungariznust a kádárizmussal?
Persze jó legalább egy szarral bevont mondatot a szocialista társdalomra mondani, mert manapság annak mocskolására egzisztenciát lehet építeni.
Amit egyébként mondtál abban igazad van. De emlékeztetni szeretnélek, hogy a kádári időkben azért a magyar kultúra ért el egy két - a világ számára is elfogadható - eredményt.
Ezn a fajta kultúrpolitka még Rákosi dőkre sem hajdzik, ez inkább a szálasi féle forma.
Nem tudom, hogy a nyilt és karakán ellenállásnak eljött e az ideje (hiszen élni csak kell!), de jogos és szimpatikus.
Miura! Én önkormányzati cégnél dolgoztam. Igen sokszor és igen hangosan szidtam a szocialistákat, írtam róluk cikkeket, blogoltam ellenük, stb. Soha eszükbe sem jutott, hogy ezért kirúgassanak a munkahelyemről.
Ezzel szemben jött ez a Fidesz-KDNP horda, akik megbízott új vezérigazgatója kimondva azért akarna kirúgni engem, mert ellenzéki vagyok.
Tudjuk tehát, hogy az előző kurzus az állami és önkormányzati szférában nem végzett politikai tisztogatásokat. Tudjuk, hogy a mostani igen. Hogy az ezeket váltók mit csinálnak azt nem tudhatjuk, de esetükben az ismert tények miatt, nagyobb az esély, hogy nem fognak.
Azt mondja meg valaki ha előbb vagy utóbb leváltják a kormányt a szimpatizánsaival mit fog tenni a következő?
Aki nem az MSZP hátsó felét fogja nyalni az mire számíthat, ugyanúgy félhet majd bárhol is dolgozik? Ha kimeri mondani hogy nem baloldali akkor már csúnyán fognak nézni rá?
Hogy fognak viszonyulni mindazokhoz, már csak azért kérdezem mert a NOL egyik cikkénél az egyik demokrata kinyilatkozta hogy mindegyiküket el kell távolítani majd a helyéről, mert igen csak megalapozott a gyanú hogy nem fognak együttműködni, sőt akadályozni fogják a munkát.
Ezen előre feltételezés alapján elgondolkodtató, hogy ki minek a szellemét fogja visszahozni vagy fenntartani a későbbiekben is.
Megtörtént eset: választások előtt közölte a munkáltató, hogy aki nem a fideszre szavaz (munkavállaló) az KI VAN RÚGVA! Gyermekét egyedül nevelő szülőről van szó. Nem ment szavazni.
EZ a megfélemlítés!
IGEN! Hallatni kell a hangunkat. Kevés lehetőség közül lehet választani. Ma a tüntetések tűnnek a legjobbnak, hiszen erre felfigyelnek a "nyugati" médiák is!
orbán megszervezte a saját kis október 23-i ellentüntetését, és egy sikkes mozdulattal magára hagyta a birkáit! Az, hogy kivonul az országból, nem sok jóval kecsegtet senkit.
Már nyugati neves elemzők elkezdték élesen bírálni orbánt! Amilyen arrogáns, nem is hús-vérből való lény, lepereg róla!
Össze kell fogni! Békés eszközökkel a világra irányítani jelen helyzetet az országunkról!
Lesznek bemutatók a Dörnerék szinházába,Csurka művei,betyársereg táncegyüttes,nyilasok vetélkedője,szélsőjobboldali Orbánék támogatásával nagygyüllések stb.
Aki nem határolódik el az maga is nyilas. Menzel is elhatárolódott.