Levélhullás
Tisztelt Szerkesztőség!
Olvasva Bokor Lászlónak az észak-romániai, ha úgy tetszik, erdélyi útjáról készült minapi beszámolóját (168 Óra, 2012/26.), eszembe jutott egy régi fogalom: joggal való visszaélés. Számos magyar társadalmi szervezet, két év óta olykor a magyar hivatalos szervek is visszaélnek azzal a joggal, amelyet az EU-tagság hazánk számára is biztosít. Az EU-tagok számára nincsenek határok, úgy közlekedhetünk unión belül, mint odahaza, nincs határellenőrzés, nincs vámvizsgálat, személyes cucctól halott hamvakig mindent magunkkal vihetünk. Mint minden joggal, úgy a szabad közlekedés jogával is csak annak rendeltetésszerű használata keretében élhetünk.
Következésképp nem illik visszaélni sem a nekünk biztosított joggal, sem azzal a toleranciával, amellyel a nem rendeltetésszerű használattal érintett szervezetek és államok a jogsértő gyakorlatot tűrik (egyelőre). Ilyen volt például az, hogy nemrég hazai és külföldi magyar szervezetek Révkomáromban üléseztek, holott annak Magyarországon lett volna a helye. Az ilyen megnyilvánulásokkal, valamint azzal, hogy magyar politikusok, olykor magas rangú állami tisztségviselők úgy jelennek meg romániai, szlovákiai és szerbiai társadalmi és politikai összejöveteleken, mintha csak a szomszédos megyébe látogatnának, a joggal való visszaélést realizálják. Így vélik megmutatni, hogy az egykor hazánktól elcsatolt és mára nagyon megváltozott terület lélekben idetartozik. Önámítás.
Frocliértékűnek és provokatívnak tartom, hogy – amint erre Bokor László rámutat – egyes tévék időjárás-jelentése nem csupán hazánk időjárását, hanem az egykori magyar területek időjárási helyzetét is mutatja. Alibiként a Kárpát-medence kifejezést használva. Én megértem azt a szlovák, ukrán, román, szerb vagy horvát polgárt, akit bosszant, hogy Szlovákiát, Nyugat-Ukrajnát, Észak- és Nyugat-Romániát, Észak-Szerbiát és Horvátország Száva fölötti részét Kárpát-medence gyűjtőszó alá vonják. Az osztrák és a német időjárás-jelentés kizárólag a fennálló államterületről szól.
Nemzeti önmérgezés a leplezett és kódolt irredentával magunkat izgatni és szomszédainkat hergelni. Viszont nemzeti érdek felismerni a realitásokat: tudomásul venni, hogy a Kárpát-medencén több ország osztozik, és fog is osztozni beláthatatlan időkig.
Szívélyes üdvözlettel:
Del Medico Imre
Magyar Köztársaság
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
igor062012-07-11 07:30:35 #1
"...hogy jelenleg Magyarországon él, és nem a Magyar Köztársaságban."
De lesz még magyar köztársaság!
Teljesen egyet értek!
Milyen is lenne ha a német időjárás jelentés Danzig-ról és Königsberg-ről szólna?
Vagy a Szudétákról?
Mi is lehetne az európai vélemény erről?
Bár ez nem számít, amikor Egyiptom is kap IMF-hitelt.