Levélhullás
A magyar film barátaihoz
Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden barátunkat, kollégánkat, a hazai és a nemzetközi közvéleményt arról, hogy minden erőfeszítésünk és igyekezetünk ellenére a mai napon a magyar bíróság jóváhagyta azt a megállapodást, amely a Magyar Mozgókép Közalapítvány vagyonát, filmstúdiókat, épületeket és a Magyar Filmlaboratóriumot átruházza az Andy Vajna nevével fémjelzett Filmalapra. Ez a megállapodás végképp ellehetetleníti a magyar filmesek által húsz éve létrehozott alapítvány helyzetét, végképp felszámolja a filmes önkormányzatiságot.
A Magyar Filmművészek Szövetsége elfogadhatatlannak és illegitimnek tartja azt a struktúrát, amelyik szakmai egyeztetés nélkül, kizárólag politikai akaratból jött létre, és nem fogadja el, hogy az eddigi többcsatornás finanszírozási rendszer helyett egycsatornássá váljék a támogatás, hogy ez a rendszer a korábbi széles bázisú, az ízlések sokféleségét tükröző és biztosító szakmai önkormányzatiság helyett központosított elosztási mechanizmust érvényesítsen.
Nem fogadjuk el, hogy a támogatási rendszer a szakmánktól függetlenül működjön, hogy a filmszakma képviselői választott kuratóriumokon keresztül ne tudják érvényesíteni a teljes mozgóképszakma értékrendjét. A magyar film hosszú évtizedeken keresztül elért eredményei a Magyar Filmművészek Szövetségét arra kötelezik, hogy továbbra is hitet tegyen a sokszínű és plurális magyar film mellett, és mindent megtegyen annak védelmében.
Budapest, 2012. szeptember 4.
TARR BÉLA
A Magyar Filmművészek Szövetségének
elnöke
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Na,akkor nemsokara leforgatjak a Rambo nemtudomhanyat.Magyarul. :-)
Tisztelt Tarr Bela Ur!
Megdöbbenessel, de nem meglepve allapitom meg, hogy a fentiek szerint a magyar filmmüveszet is, a magyar sajto es szinhaz utan, elveszti függetlenseget.
A legremesebb, hogy ez latszolag senkit nem erdekel.