Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Érdeklődéssel olvastam írásukat az újvidéki hideg napok témájában. A cikk utolsó része (melyben már nem idézik annak a konferenciának a résztvevőit, amelyről tudósítottak) több pontosításra szoruló állítást tartalmaz:

1. A magyar és a szerb tudományos akadémia vegyes bizottságának feladata nem az 1944-45-ös események feltárása, feldolgozása, hanem az 1941-1948 közötti eseményeknek a feltárása, feldolgozása. Ez lényeges eltérés, amiről az olvasóknak joguk lenne tudni. A kölcsönösség jegyében nemcsak a magyar fél fokozott érdeklődésére számító időszak a vizsgálat tárgya.

2. A hideg napok azonosított áldozatainak száma bőven meghaladta a 4.000-t a korai jugoszláv kutatások szerint. (Így ildomos lett volna a korabeli magyar adat mellett azt is közölni.) A kérdéskör utóbbi időben történt magyarországi aktualizálása óta, az érintett térségben Szerbiában is újra foglalkozni kezdtek különböző szervezetek a hideg napok ügyével és jelentősen növelték az áldozatok számát "újabb kutatásokra" hivatkozva.

3. 1944-45-ben nem újra bevonultak „a szerbek". A szerb lakosság nem ment el a háború alatt, csak több tízezret közülük a megszálló magyar hatóságok gyűjtőtáborokba deportáltak a megszállt területen kívülre, ahol aztán sokan meg is haltak (pl. Sárvár). 1944-ben az elmenekült, visszavonult magyar megszálló hatóság távozását követően, sok helyen harcok árán, újra megalakult a jugoszláv hatalom, azonban ezúttal egy kommunista hatalom alakult meg, aminek a létrejötte élvezte a legjelentősebb nemzetközi (szovjet és nyugati) támogatást a polgári (királyi) hatalom visszaállításával szemben. Ezek az erők egy totalitárius hatalmat építettek ki, s kezdetben, az új hatalom kiépítéséig tartó átmeneti időben nyílt terrort alkalmaztak azok ellen, akikben potenciális ellenséget láttak nemzetiségtől függetlenül. Így sok áldozata volt a hatalomátvételnek a többséget alkotó szerbség körében is. Emellett felelősségre vontak mindenkit, akivel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy bármilyen formában együttműködött a megszállókkal. Ez az eljárás szintén érintette a szerb lakosokat is (pl. együttműködésnek számított, ha egy politikus képviselőséget vállalt a magyar parlamentben, védendő a megszállás idején a szerbek érdekeit). Lényeges, hogy a "bevonuló" partizánok (Jugoszláv Néphadsereg) politikai irányító vezetése egyáltalán nem volt szerb nemzeti jellegű, hanem jugoszláv elkötelezettségű és vegyes összetételű. A legtöbb gyilkosságot elkövető kommunista titkosrendőrség (OZNA) helyi emberei között nemegyszer találunk magyarokat is, a „Párt" logikájának megfelelően, mindenki a "sajátjaiért" felelt. Tehát a konfliktus jellege nem volt kizárólag etnikai, nemzeti, sőt nagyon nagy hangsúlyt kaptak az ideológiai és hatalmi elemek.

4. A cikk írója szerint (források megjelölése nélkül) a relatív magyar többségű helyeken (pl. Újvidék, Zombor, Szabadka) több hónapos irtóhadjáratot szerveztek a helyi magyarok ellen, melynek több tízezer magyar esett áldozatul. Az eddigi kutatások (kb. 70-80%-os lefedettség) az említett vegyes bizottságban tagságot nyert vajdasági magyar tudományos kutatók (nem publicisták) szerint is valamivel több, mint 4 ezer magyar áldozatot azonosítottak. A kutatások még nem fejeződtek be. Becslések szerint ez a szám a kutatás végére kb. 6-7 ezer főre emelkedhet. Az átmeneti időszak, amikor a bírósági ítéletek, vagy rendes eljárás nélküli bírósági határozatok alapján történtek a csoportos, helyenként tömeges kivégzések, a régióban egy-két hónapra koncentrálódtak.

A felsorolt települések közül sem Zombor, sem Újvidék nem rendelkezett relatív magyar többséggel.

Lásztity Péró
(a két akadémia által összeállított vegyes bizottság tagja)
Budapest