Hetilap kereső

168 Óra írása

Olvasóim közül többen felhívták figyelmemet Majorról szóló írásom két pontatlanságára, amelyekért ezúton kérek elnézést: Majort ’62-ben menesztették a Nemzetiből, tehát azután nem lehetett az igazgatója. Gellért Endre pedig „csak” ’60-ban lett öngyilkos, nem közvetlenül ’56 után.

Egyik „olvasóm”, Koltai Tamás megállapítja: a Nemzeti évadnyitóján elmondott szavalattal azt sugalltam, mintha Majornak köze lett volna Marton kiebrudalásához. Azt is megorrontja: tanárom halálával is Majort vádolom. Egyik sem igaz. Mindkettőt Koltai sugalmazza rosszhiszeműen a mondataim közé. Téves logikája nyomán akár Rajk meggyilkolásának koholt vádját is a nyakamba akaszthatná. Hiszen Major Rajk leleplezésekor is szavalt. Ezzel szemben Major fellépéseinek sorozatával nem a politikusra, hanem az őskomédiásra emlékeztem. A minden drámai helyzetben hatást szimatoló színpadi zsenire.

A levélíró által „gusztustalanságba” döngölt anekdotát magam hallottam Kállai frenetikus előadásában, és jót röhögtem rajta. A Nemzeti akkori vezetőinek és színészeinek baráti és egymást ugrató hangulatát idéztem fel általa. Szereplőinek „cinkossága” (így idézőjelben!) természetesen csakis közös tréfáikra vonatkozott. Gellért halálával való ízetlen és durva összekapcsolása csupán Koltai beteg fantazmagóriája.

A köztudat szerint veszélyes, ha valakinek nincs humora. Koltai felhatalmazta önmagát, hogy könnyű kézzel írt, naplótöredékekből, legendafoszlányokból és anekdotákból szőtt emlékeimet, vagyis írásom egészét egy inkvizítor hevével diszkvalifikálja. Ágyúval lövöldöz színes pillangóra. Kútmérgezéssel nem vádol meg. Csak „nyilvános köztudatmérgezéssel”. Itt még nem árulja el, mi az.

Közölnivalója lényegét ugyanis Koltai a végére hagyja. Ehhez a pátosz magasába emelkedik. Major születésének 200. évfordulóját várja, „amikor majd újra a színház lesz fontos”. Olvasóból kultúránk váteszévé nő, aki súlyos keresztként cipeli a süllyedő magyar színház ügyének minden terhét, hogy fontoskodva védje a nemtelen támadásoktól. Malvolióba ojtott Illetékes elvtárs. Feljelentését is valós sérelem íratta. Az a képzete, hogy ő a legjogosultabb megemlékezni Majorról, színházi nagyjainkról, akár a 168 Órában. Megsértettem a felségterületét. Ettől mérgezett Koltai „köztudata”.

Karinthy Márton

(A 168 Óra e viszonválasz közlésével lezártnak tekinti a disputát. A szerk.)