Levélhullás
Mattot kaptam
Lányoméktól ajándékba kaptam a Margitszigeti Szabadtéri Színház bemutatójára, a Sakk című musicalre jegyet.
Aztán gondolkodóba estem, ahogy közeledett a pénteki nap, na meg időjósaink előrejelzése. Esőnap: vasárnap, addigra szép lesz az idő ismét.
Elérkezett a péntek, szakadó esővel, vízáradattal, sárral, villámlással, dörgéssel. Hívom a színházat délelőtt: 4-5 óra felé tudjuk megmondani, hogy lesz-e előadás.
Az előrejelzések egész napra mondják, írják, mutatják a rossz időt. A meteorológiai szolgálat narancssárga riasztást ad ki, nem baj, majd vasárnap...
Öt órakor körülbelül a 20. hívásra (persze hogy foglalt volt) felveszik (kint csöpög az eső), és közlik, hogy a helyszínen dől el, lesz-e előadás.
Meleg ruha, edzőcipő, esőkabát – ahogy kell –, elindultunk a színházba (az eső többször rázendít).
Átvesszük a jegyet, sétálunk egyet a szigeten (odafelé éppen nem esett), bemegyünk, várunk, jönnek nagyestélyiben és esőkabátban, várunk, jönnek tűsarkúban, melegítőben és mindenben, amit el lehet képzelni, várunk...
Elérkezik a kezdés időpontja 20.30, senki nem mond semmit, várunk, az eső esik, az ég dörög.
Kilenc órakor „beterelik a birkákat” a nézőtérre, esőkabátot osztanak, párnát adnak (300 Ft-ért), nyüzsi, öltözés, helyezkedés, leülés. Majd egy hölgy – akinek a nevére és kilétére nem derül fény – közli az átázott, átfázott, ideges tömeggel, most beszélt Feriheggyel, ahol arról tájékoztatták: az elkövetkezendő egy órában biztos esni fog, és egész éjszaka eső várható, de várnak minket vasárnap, akinek nem jó... blablabla.
Így a szakadó esőben elvánszorogtunk az autóhoz, sorba álltunk a sorompónál, kifizettünk egy kalap pénzt a parkolásért, és a két ázott veréb 11 órára haza is ért.
Ja, egyébként a darabbal is voltak problémáink, de ez már egy másik történet.
Szabó Judit
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A szabadtéri előadás már csak ilyen.
Nem értem az egészet, Mit is vártak?
Ez van.....