Hetilap kereső

168 Óra Online írása

„Történelmi segítségnek nevezte Orbán Viktor a kínai kormány Magyarországot segítő lépéseit. Egymilliárd eurós hitelkeret megnyitásában, gazdasági, katonai és kulturális együttműködésben, magyar állampapírok megvásárlásában, egy regionális logisztikai központ kialakításában és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében állapodott meg egymással Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök délelőtt a Parlamentben. A kínai kormányfő a bizalomról és a két országot összekötő barátságról, illetve az európai adósságválságról beszélt. Orbán ennyire még sosem magasztalt idegen országot, azt mondta, hogy büszkék vagyunk, hogy Kína szövetségesei lehetünk." /Index/

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor végérvényesen megsértődött az Európai Unióra. Persze sejthető volt ez már bizonyos, korábbi, árulkodó jelekből. Például, hogy jó ideje eltűntek az uniós zászlók a kormányzati sajtótájékoztatókról és a középületeinkről is. Vagy Orbán Viktor sértett és pökhendi nyilatkozataiból, melyek szerint ugye Brüsszel nem Moszkva. De Peking azért lehet?

Bevallom, hogy én teljesen megértem Orbán Viktort.

Orbán Viktor ugyanis egy pártállami diktatúrát álmodott, melyben nincs működő parlamentarizmus, nem érvényesülnek a jogállamiság, a modern, polgári köztársaság évszázadok alatt kikristályosodott szabályai és jogelvei. Melyben a kormányzati hatalom totális és korlátozhatatlan, tehát nem szól bele sem alkotmánybíró, sem költségvetési tanács, sem pedig ombudsman. Melyben nincsenek emberi, állampolgári és szociális jogok, azaz csak addig vannak, amíg a korlátlan hatalom másképpen nem gondolja. Melyben nincsen sajtószabadság és egyetlen, szerzett jog sincsen biztonságban. Hiszen a korlátozásmentes hatalom kénye-kedve szerint bármilyen jogot csorbíthat, akár visszamenőlegesen is.

Csakhogy Orbán Viktor álmába mindig beleszólt az a fránya Európai Unió. Meg a Nemzetközi Valutaalap, meg a Velencei Bizottság. Orbán Viktornak pedig elege lett ebből, egyszer és mindenkorra. Hiszen Brüsszel nem Moszkva...

Első lépésként tehát szembeszállt az IMF-el, második lépésként pedig szembeszáll az Európai Unióval is.

A korábbi hiteleket új hitelekre, a korábbi szövetséget új szövetségre cseréli. A Kínai Népköztársasággal. Egy antidemokratikus, kommunista szuperhatalommal, mely szintén nem sokat bajlódik az emberi, állampolgári és szociális jogokkal. Úgyis mondhatnánk talán, hogy összenő, ami összetartozik...

Orbánék tehát hátat fordítottak a művelt és demokratikus világnak és mindinkább hátat fordítanak a demokratikus jogállamiság, a modern, polgári köztársaság eszményeinek, írott és íratlan szabályainak is.

De vajon milyen következményekkel járhat ez az új, kínai szövetség? (Melyet természetesen most sem előzött meg semmilyen, társadalmi vagy szakértői egyeztetés, illetve bármilyen érdemi, gazdasági, szakmai felmérés sem.)

Nos, a Kínai Népköztársaság szívesen terjeszkedik az Európai Unió irányában, hiszen az hatalmas piacot és lehetőséget jelent a számára. A Magyar Köztársaság (azaz elnézést, ma már csak Magyarország) pedig a jelenlegi formájában és politikai vezetésével valóban fontos hídfőállás lehet, ehhez az agresszív terjeszkedéshez.

Hiszen az Orbán-kormány tényleg ideális partner, mivel ők sem szándékoznak bajlódni sem emberi, sem szociális jogokkal, illetve az Európai Unió szigorú szabályaival sem. Innentől kezdve pedig a lehetőségek száma szinte végtelen.

Már szinte látom is a fokozódó versenyt Orbánék hazai kényszermunkásai és a betelepített, kínai kényszermunkások között. Mondjuk Orbánék konténerekben lakó és ex-rendőrökkel (azaz most már kápók az új, orbáni munkatáborokban) felügyelt, magyar kényszermunkásai napi fél kiló kenyérért dolgoznak majd. De mondjuk ugyanezt a munkát a kínai vendégmunkások már egy marék rizsért is elvégzik...

Nyugdíj vagy egészségügyi ellátás persze majd egyiküknek sem jár. Viszont olcsón és hatékonyan termelnek. Főleg ha megbarátkozunk majd a kínai módszerekkel. Nyilvános kivégzések, kínzások, indoklás nélküli letartóztatások, akár politikai ügyekben is.

Persze lehet majd néhány szimbolikus változást is eszközölni. Amúgy orbáni módon. Mondjuk a budapesti Kossuth tér lehetne mindjárt Tien-an-Men tér, Kossuth szobra helyére kerülhetne egy szép Mao szobor, a NENYI (Orbán-bulla) első sora pedig a "Legyen mennyei béke, szeretet és egyetértés"-re módosulhatna. Esetleg a címerünket is lehetne módosítani, mondjuk úgy, hogy a kettős kereszt két oldalán egy-egy rizskalász lenne látható, fölötte pedig a vörös sarló-kalapácsos jelkép... Ha már az egyik utolsó, kommunista diktatúrával fekszünk össze, ilyen lelkesen.

Persze azért adódik még néhány érdekes kérdés. Kína milyen árat szab majd a hitelekért és a beruházásokért? A kínai hitelekkel nem nő az államadósság vagy az már mégsem az ellenségünk? A beáramló kínai áruk és munkaerő hány új munkanélkülit eredményez majd hazánkban?

Vajon az Európai Unió hogyan fogadja ezt a meglepő hírt? Azt, hogy egykori tagja, szövetségese, a Magyar Köztársaság egy ilyen, új szövetségest talált? Azt, hogy a kínai dömpingárú most már várhatóan minden korlátozás és szabályozás nélkül juthat majd be rajtunk keresztül a schengeni határokon? Vajon örülnek majd az ennek nyomán megnövekvő munkanélküliségnek és a szociális feszültségeknek? Szeretne majd az uniós munkaerő Orbánék és kínai elvtársaik konténerekben lakó, kényszermunkásaival versenyezni? Örülnek vajon Orbán Viktor elképesztő és gyalázatos árulásának? Vagy egyszerűen csak kizárnak minket a "klubból" és újra, akár hosszú évtizedekre vasfüggöny mögé szorulunk?

Szerintem egyelőre sajnos az utóbbi a reális, bármennyire is tragikus lesz ez nemzetünknek.

Mindez pedig egyetlen, gátlástalan diktátor-jelölt beteges hatalomvágya és felelőtlen, politikai kalandorsága, illetve az őt szolgáló, elvtelen párt-vazallusok érdek-vezérelt, cinkos cinizmusa miatt. Ha hagyjuk. Ha belenyugszunk, hogy Orbánék a hazánkat, a Magyar Köztársaságot egy kínai tartománnyá degradálják és végleg kivezessék az Európai Unióból. Hiszen Orbán Viktor megmondta már annak idején, hogy "az Unión kívül is van élet"...

dr. Dániel Péter