Jöjjenek hát a kis pártok!
Levélhullás
Húsz éve arról szól a magyar belpolitika, hogy akármit is javasol az egyik, ettől eltérőt mond a másik. Ezért nincsenek nemzeti „minimumprogramok”, nincs egység semmiben. Akik a rendszerváltás óta ellenségei egymásnak, az ülésteremben sem maradnak bent, amikor a másik beszél, azoktól nem lehet többet várni.
Jöjjenek hát a parlamentből kirekesztett kis pártok! Miért nem jönnek? – kérdezhetnénk. Hát mert nem érdeke a mostani politikai elitnek, hogy az ő hangján kívül mások véleménye is eljusson a választópolgárhoz. Nincs a választóknak más lehetőségük, mint a jelenlegi öt parlamenti párt közül választani. Ebből pedig kevesen kérnek. Akik nem kérnek, azok nem mennek el szavazni. Nem hisznek a változásban. Így a demokrácia korlátozva van.
Az országgyűlési képviselők egységesek az 5 százalékos parlamenti küszöb fenntartásában, a média politikai felosztásában. A kirekesztett néhány százalékos pártok soha sem tudnak megerősödni annyira, hogy bejussanak a köztudatba, később esetleg az ország házába. Kivételek a szélsőséges módszerekkel feltörekvő politikai erők, amelyek botrányízű megmozdulásaikkal fel tudják hívni magukra a figyelmet. De ez a módszer nem sajátja a tisztességes, a vitákban, érvekben gondolkodó, a mások véleményével indulatok nélkül vitázni akaró kis pártoknak, mint például a Centrum Pártnak. Pedig lenne és van is mondandónk a hazai folyamatokról vagy az Európai Unióról. De ki kíváncsi erre?!
Papp János
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A kommunizmus, egypárti rendszer megakadályozta az alkalmas,más pártokban a káderek kinevelődését. A rendszerváltási komédia is azért fulladt komédiába, mert gyakorlatlan, tapasztalatlan emberek sokszor nem is igazán más pártiak,levajazták az egészet! Most újabb birkáknak, önjelölt zseniknek fogtok bedőlni? Jézusnak még csodákkal kellett bizonyítani,elhivatottságát, most hamis próféták kolompja után tódul a birka nép. Ezt akarjátok? Ő kijelenti: lehet más a politika! Mitől? Elég ezt kijelenteni? Ma is az a legfőbb baj, hogy hittünk a politikusok ígéreteinek. Öszödön kijelentette hazudott,de öszöd, nem öszöd nem kapsz mást. Öszdön maradsz, vagy öszödnél leszel?
Erkölcsi fölényt akartak demonstrálni a kivonulók?Hadd idézzem annak a Fideszes terjesztőnek a szavait,akit a biztonsági őr a nyakánál fogva penderített ki a lépcsőházból: Térdre magyar!Mielőtt mások bűnei felett ítélkezel,nézz szembe a sajátoddal.Szerintem valahol itt van a kutya elásva.Amit teljes gőzzel elítélnek,természetes módon gyakorolják.Mert az más, arra az egyedüliként birtokolt igazság felhatalmazást ad.S tehetik?Tehetik.Elég a közvéleménykutatási adatokat figyelemmel kísérni.
Javítok:
Ha Kina 2008-as devizatartalék növekményét...
Tényleg nem sokat tudunk Kínáról, de az a kevés is sokat sejtet. A vacak termékeik már régen nem csak bóvlit jelenik, minden technológiát már ismernek, meg tudják szerezni, ügyesen tudnak koppintani. Az ötvenes évek Japán zsebrádió színvonalára hasonlóan legyintett a világ.
Ha Kína 2009-es devizatartalék növekményét arányosítom a magyar lakosságra, akkor nekünk 3,2 milliárd dollárnövekményünk lenne, valószínű mi hiteleznénk Svájcnak, vagy az USA-nak, a válság szellője súrolná az arcunkat, a pártok meg tejbe-vajba fürödhetnének piszkos ügyleteikkel együtt.
Mit tudunk mi felmutatni a világnak? A kivándorolt nagyszámú Nobel díjasunkat? Vagy Arany János verseit, vagy netán Bartók Bélát New Yorkban?
Hogy Kínában mi van és mi nincs, arról nekünk még halvány fogalmunk sem lehet. A valóságot nem fogjuk tudni, azt jól eltakarják.
Az olcsó vacakjaikkal ellepték a fél világot, ebből aztán lehet profitálni. Ott vannak mindenhol a kereskedelem polcain.
A lényeg nem ez. Hanem az, ami nálunk van. Illetve nincsa. Az önzetlen összefogás a közös cél érdekében, a józan kompromisszum, a türelem, az akarás és tolerancia, egy szóval a másik ember tisztelete. Ez csak vágyálom, és ahogy a tágabb környezetemben látom, egyre rosszabb a helyzet. A felfogásunkon kellene változtatnunk, főleg azokén, akik a dolgainkat viszik. Vagy válasszunk a Duna jegén királyt. De ne tegyük a fejére a koránát. Mondjuk azt, hogy azt majd ki kell érdelemnie.
Ez a 20 év éppen elég volt arra, hogy a pártok bizonyítsák a párt alapú demokrácia életképességét. Hogy ez eddig nem sikerült, van-e még 20-30 évünk erre? Szerintem nincs. Amennyire felgyorsult a globalizált világ, elszaladnak mellettünk még az albán stílusú kis országok is, Romániát és Szlovákiát véletlenül se említsük, mi meg itt szarakodunk választásról választásra, bízva abban majd a másik pártgyülekezet kevesebbet lop mint az előző hatalmon lévő, ennek sincs realitása.
Találjunk gyorsan egy más rendszerű demokratikus képviseletet, vagy legyen alkotmányos monarchia, vagy tudom is én, van elég közpénzből fizetett társadalom tudós, ne az utcán pusztítson az elégedetlenség. Ezer éve marja a magyar a magyart, sántuljon le a szomszéd lova is… ezzel a gondolkozással lássuk be, nem jutunk sehova. Ennek nagyon távoli de gyakorlatias következménye, hogy a közterhekből mindenki ügyesen ki akarja húzni magát, de a közjavakat meg szereti kiélvezni. A legnagyobb baj az, hogy a vezető elit, a tehetősebbek, vagyonosabbak ezt még ügyesebben művelik, menekítik ki javaikat adóparadicsomba. Csoda hogy becsődöl az ország?
Nagyon roszz példa, legalábbis a mostani magyar helyzetre, de Kínában egypárt rendszer van, amit felesleges pártnak nevezni (hasonló volt már nálunk is), csak ott mégis eredményesek. 20 év alatt az 1,5millárd lakosú szegény ország, szinte saját erőből mára a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága lett, ekkora méretben erre a világtörtenelem során nem volt példa. Napi hír, jelenleg Kína rendelkezik a legnagyobb valuta tartalékkal, 1.9537 trillió dollár, és csökkent a növekedési üteme, mert az elmúlt 2008 évben „csak” 418 milliárd dollárral emelkedett. A válság ott is problémákat okoz, de így is 2050-re becslések szerint meghaladják az USA akkor várható GSP-ét.
Jöjjenek hát!
A kiegyezes.hu a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listáját támogatja.
Most az ajánlószelvényeket várják, a választáson pedig a szavazatokat.
http://www.lehetmas.hu
http://www.humanistapart.hu
http://www.kiegyezes.hu
Kis pártok nem tudják /anyagiakban/ felvenni a nagyokkal a versenyt nincs megfelelö holdudvaruk... finoman mondtam...