Orbán volt már hatalmon, nem élt a lehetőséggel, sőt visszaélt vele
Tényként lehet elkönyvelni: volt, akinek az úgynevezett rendszerváltás nagyon sokat hozott. Így nekik jól jött a váltás. Nekik általában a rendszerváltás előtt is jól ment, a váltást követően még jobban.
De volt egy másik réteg, és ennek tagjai voltak többen, akik a rendszerváltásig mindennapi polgári, munkás életet éltek, és – ha hiszik, ha nem – ezzel az életformával meg voltak elégedve. A rendszerváltás ezt a réteget teljesen legatyásította. Akárhogy csűrjük-csavarjuk: a társadalom többségének a rendszerváltás nem hozott semmiféle pozitívumot.
Hallom mostanában, hogy az igazi rendszerváltást Orbán Viktor és csapata hozza majd el, amennyiben a Fidesz nyeri a választást. Ez azonban teljes mértékben hazug állítás, és merem remélni, ezt időben meg is fogja érteni a társadalom többsége.
Orbán egyébként volt már hatalmon, nem élt a lehetőséggel, sőt szerintem visszaélt vele. Mint ahogyan azt sem tudtuk meg a mai napig, hogy kicsoda Josip Tot, vagy ki az a Kaya Ibrahim, vagy mi van a külföldről hazahozott Varga Tamással. Az meg egyenesen vérlázító, amikor Szijjártó ezekre úgy reagál: „Na és, vizsgálták, de semmit nem talált az ügyészség, a Keller ebbe bukott bele.”
Dócza János
Kazincbarcika
HozzászólásokÖsszesen: 88 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Saját magunk által megválasztott vezetőink, nagyon ügyesen manipulálnak minket.
No, én leirtam, hogy szerintem mi lenne az első apró lépés, lehűteni az indulatokat. Ön szerint, mi indíthatná el a változásokat?
astory! Persze hogy tudom , hogy a "vérben forgó" az csak képes beszéd. Kik volnának az "illetékesek"? Saját megközelítésemben ezek pont mi lennénk. Nevezetesen a társadalomnak az "illetékeseknek" annyira kevéssé érdekes egyedei. Mert ugye mik vagyunk mi? Senkik. Csak állampolgárok. És ez kiket érdekel? A sajtó meg... ha csak az lenne a legnagyobb baja, hogy "elbulvárosodott"!
a "vérben forgó szem" kifejezést, csak azért használtam,és direkt idézőjelben, hogy a mai viták "hőfokát" érzékeltessem.
Igen, a hangnem feltétlenül szükséges, de az már talán kevés. Én elöző írásommal konkrétan arra gondoltam, hogy ha az illetékesek beismernék, és őszintén megbeszélnék a társadalommal, hogy bizony sokat hibáztak, kapkodtak,morálisan hejtelenül döntöttek fontos dolgokban, megkönnyebbülnének--megnyitná az utat egy megújulásnak-- és biztos vagyok benne, hogy a leghangossabakat is kissebb hangerőre állítaná.
Persze, szükség lenne a mára szerintem elbulvárosodott politikai újságirásra is.
astory! Egyetértünk abban, hogy a lényeg a hangnem. Igaz, hogy csak kezdő lépés, de nem kicsi. És az hogy "lenne" vagy "legyen", az rajtunk múlik. Ebben is egyetértünk? (Én remélem.)
Az a kifejezés, hogy "önkritika" nekem azért ellenszenves, mert rossz politikai korszakot idéz fel. Nyilván kerültem olyan vitahelyzetbe, hogy alulmaradtam. Van ilyen. Akkor a valóban vitázni akaró vagy azt mondja: nem tudom, átgondolom mégegyszer, vagy azt, hogy: érzem, hogy nincs igazad, de nincs érvem. De milyen érv az, hogy: hülye és kapcsolt részei? "Vérben forgó szem" engem riaszt, "véres száj" úgyszintén. Ön hogy van vele?
Természetesen nincs!!!
De az önkritika csodákra képes! Furcsa az emberi természet!
Biztos vagyok benne, Ön is megtapasztalta viták során, ha valamiben nincs teljesen igaza, beismeri és önkritikát gyakorol, vitapartnere "vérben forgó" szemei hirtelen és drasztikusan megváltoznak és más hangnemben vitatkozik tovább. Ez csak egy kis kezdő lépés lenne, de ez szerintem mindenképpen szükséges.
Valóban akkor szabadultak el az indulatok. Rossz irányba. Indulatokkal semmire nem megyünk, ill. idáig jutottunk. Van értelme tovább szítani?
Igen ötleteim lennének.
Az én meglátásom szerint,legelőször, ezt a sokkokal teli, néhány évet --itt 2006 tól értem-- kellene az illetékeseknek helyére tenni.Azért irom, hogy illetékeseknek,mert úgy tűnik a társadalom nem bír vele-- én úgy érzem, igazából ekkortól szabadultak komolyan el az indulatok--. Már voltak jelek, hogy talán ez megtörténik, de valamiért elhaltak.
Gyanítom. A gazdaságpolitikai változásokat hagyjuk a szakemberekre szerintem. Koncentráljunk a morális bajokra. Abba valamelyest civilként még bele tudunk szólni. Ötlet?
Természetesen én sem tudom. De azt érezni, hogy sajnos, itt csak valami nagyon komoly változás segíthet.
Igaz. Sajnos nagyon is így van. Na akkor mi a tennivaló?
Igen igaza van!
De ezek csak gazdasági problémák, amik elmúlnak, és ha elmultak a fellendülés valamelyest kárpótolja a nehézségeket. Legalábbis ez a tapasztalat előző válságokból.
A nagyobb bajnak az ország morális állapotát tartom, azt viszont egyelőre kilátástalannak.
Kösz! Majd nekifutok mégegyszer. Engem mondjuk nem tölt el örömmel, hogy mindenki csúszik lefelé, csak az bosszant, hogy az az általános közhiedelem, hogy csak M.o. Ami persze nem igaz. Ami viszont igaz: nem mindegy, hogy miből lehet lejjebb menni. M.o. helyzete nem jó, de minek azt szuggerálni, hogy kilátástalan?
Ja és a csehek!
Náluk április óta, ugyan csak 0.3% kal, de már nőtt a teljesítmény.
Bocsi itt a cikk http://www.mfor.hu/cikkek/A_lengyelek_lettek_a_bezzegek.html
Igen szlovákiában a GDP az első félévben 5.4%-al esett a tavalyihoz képest --de már megállt a zuhanásuk-- ez igaz, de tavaly 7% körül mozgott, amíg mi több mint 7%kal bukunk most a tavalyi 0.5%-ból nem mindegy!
A lenyelek még jobban teljesítenek ők az idei teljesítményüket 4.6% körülire jósolják.
Már mondtam, hogy nem nagyon értek ehhez a témához, de pont tegnap olvastam valahol a Szlovák mutatókat, ahol 5,4 meg 5,6 %-kokról volt szó, mínuszban persze. És pont itt volt szó Lengyelországról is, ahol szintén nem sikerekről, hanem inkább bajokról szólt a fáma. Ha tudnám hol volt, elolvasnám újra. Talán majd valaki más érdemben hozzá tud szólni.
Talán nem? Ahhoz képest, hogy nekik nem kellett még életmentő hitel, -- sőt mikor minket újraélesztettek ők éppen a szép új eurójukkal voltak éppen elfoglalva, amiről mi csak álmodozunk-- Nem hinném, hogy ez jó példa.
Sőt a Lengyelek sem, az idén várható 5%-os plusszukkal. Bárcsak minket is igy viselt volna meg!!!
De nézzük közvetlenül a válság elötti időszakot, számunkra már az sem volt rózsás.
astory! Igen. Itt van pl. a szomszédos Bezzeg Szlovákia. Milyen strammul bírja!
Nézze öszike13!
Lehet ezt innen is onnan is nézni, meg még sokféleképpen!
De a tény az, hogy még a környező országok --akikkel a blokk vezetőinek számitottunk nemrég-- csak meginogtak. De mi valamiért le is térdeltünk, rögtön az elején, és csak mankóval tudunk bicegni azóta is.