Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Külföldi útról visszatérve csak késve olvashattam el Standeisky Évának a második világháború utáni demokratikus kísérlet időszakáról szóló fejtegetését és Györky Zoltán levelezőtársam ehhez fűzött észrevételeit, utóbbit Apám boldog évei címmel.

Nekem közvetlenebb emlékeim fűződnek ehhez a valamivel több mint két és fél éves korszakhoz, ugyanis nem apámtól hallottam róla, hanem magam is átéltem.

Az ostromot Pesten átvészelve, 1945. január 18-án (amikor Budán még folytak a harcok) jelentkeztem a Vörösmarty utcai Skót Misszióban menedéket talált Tildy Zoltánnál, aki – mivel jól ismert, és tudta, hogy 1942-től kezdve a kisgazdapárt tagja vagyok – megbízott, hogy a vízművek Kecskeméti utcai székházában éppen aznap reggel alakult Budapesti Nemzeti Bizottság titkárságán Gulácsy Györggyel együtt képviseljem a pártot. Ott dolgoztam egészen 1946 novemberéig, amikor Sulyok Dezső (akit a kommunista követelések előtt folytonosan hátráló kisgazdapárt Rákosi nyomására huszonkét képviselőtársával együtt márciusban kizárt a pártból) meghirdette a Szabadságpárt megalakulását. Mivel munkahelyemen, a BNB-ben is egyre inkább a kommunisták akarata érvényesült, és a kisgazdapárt defenzívába szorult, Sulyok pártjához csatlakoztam, és a Madách téri pártközpontban vállaltam munkát. Amikor 1947. március 15-én megindult a párt lapja, A Holnap, a belpolitikai rovathoz kerültem. A keményen ellenzéki lapot Rákosiék fondorlatos módon tíz szám megjelenése után megfojtották, de a párt szervezése még nagyobb elánnal tovább folyt, hogy az időközben augusztus 31-re kiírt választásokon helytállhassunk.

Időközben június első napjaiban Rákosiék lemondatták és emigrációba kényszerítették Nagy Ferencet, majd Varga Bélát, a parlament elnökét is, és távozásukkal megszűnt az alkotmányosság és törvényesség Magyarországon. Augusztus elején Sulyok Dezsőt mondvacsinált ürüggyel megfosztották passzív és aktív választójogától, mire a Szabadságpárt kimondta feloszlását, Sulyok pedig elhagyta az országot. A hátralévő hetekben Pfeiffer Zoltán Függetlenségi Pártjának dolgoztam, egészen október 15-ig, amikor az úgynevezett Peyer-összeesküvésben való részvétel miatt a ÁVO letartóztatott. Peyer Károlynak sikerült időben Nyugatra menekülnie, de „összeesküvő”-társai mind börtönbe kerültek. E sorok írója hat év kényszermunka ítélettel csaknem hét évet töltött rács mögött.

Györky Zoltán azzal fejezi be levelét, hogy édesapja életének ez volt a legboldogabb időszaka, de ezt a két és fél évet én nem tudnám boldognak nevezni. Izgalmas volt, érdekes, élményekben gazdag és főleg küzdelmes (és mi fiatalok voltunk), de a kezdeti bizakodás után, hogy a náci nyomástól megszabadulva demokráciát építhetünk, jött a keserű kiábrándulás, amikor – főképp a párizsi békeszerződést követően – látnunk kellett, hogy Moszkva szovjet gyarmattá teszi az országot.

Nagy reményekkel indultunk, de a vége bukás lett.

Stirling György
1921-es születésű, még ma is aktív öreg tollforgató
Eger