Levélhullás
A szomszéd MOL-ja mindig zöldebb
– avagy Putyinéké a haszon, Orbánéké a kétes dicsőség. A magyar állampolgároké pedig a gond és a fokozódó nyomor...
Az Orbán-kormány megállapodást kötött a MOL 21,22%-os részvénypakettjének a megvásárlásáról (azaz tulajdonképpen a visszavásárlásról), 507 milliárd forintos vételár fejében.
Ezt is úgy intézték persze, ahogy egy éves ámokfutásuk... akarom mondani kormányzásuk alatt mindent. Hirtelen felindulásból, mindenféle egyeztetés és szakmai konzultációk nélkül. Szabálytalanul és felettébb gyanús körülmények között. Pökhendi, demagóg és hazug módon. Orbáni módon...
Nézzük tehát a történet részleteit, hiszen az ördög mindig a részletekben lakozik.
Az akkori Orbán-kormány még 2000-ben, ugyancsak hirtelen felindulásból, dilettáns módon és persze akkor is minden előzetes egyeztetés nélkül befagyasztotta a földgáz árát. Meggondolatlanul és szociális demagógia által vezérelve, semmibe véve a piaci törvényszerűségeket.
Intézkedésük következtében a MOL részvények árfolyama zuhanó repülésbe kezdett, a cég milliárdos veszteségeket szenvedett és végül ezen okok következtében az osztrákok megvásárolták a részvények egy részét, persze messze a piaci ár alatt. Ezután a tárgyi részvénypakettet 16%-os nyereséggel továbbadták az oroszoknak.
Az oroszoktól pedig Orbánék ma visszavásárolták (azaz megkötötték a visszavásárlási megállapodást) 34%-os felárral. Egyszerűbben úgy is mondhatnánk, hogy az Orbán-kormány ma fizeti meg a korábbi kormányzásuk egyik ostoba hibájának következményeit. Ezt is mondhatnánk, de az bizony nagy hiba lenne a részünkről. Hiszen az Orbán-kormány velünk, magyar állampolgárokkal fizetteti meg korábbi, dilettáns és felelőtlen kormányzásuk sok milliárdos kárait. Összesen 507 milliárd forint tőkeösszeget és persze az IMF hitel további kamatköltségeit is.
Merthogy Orbán Viktor meghunyászkodva visszakullogott az IMF-hez és tőle vett fel hitelt erre az ügyletre, sőt ezúttal még Vidi meccsre sem ment el a tárgyalások alatt és helyett...
Aztán pökhendi gőggel bejelentette, hogy milyen fontos lépést tettek az erős Magyarország felé. Ezzel kapcsolatosan felmerül persze a jogos kérdés, hogy vajon milyen lépést tettek ennek érdekében?
Azt a lépést, hogy évekkel ezelőtt kis híján bedöntötték a MOL-t az akkori, a jelenlegihez sajnos igencsak hasonló, felelőtlen, koncepció nélküli és dilettáns gazdaságpolitikájukkal?
Netán azt, hogy a korábban, aprópénzért elkótyavetyélt részvénycsomagot most sokkal drágábban vásárolják vissza?
Esetleg azt, hogy a Széll Kálmán tervnek csúfolt Orbán-csomag szellemében, részben emiatt egész hazai népesség csoportokat – nyugdíjasokat, rokkantakat, munkanélkülieket, azaz honfitársaink százezreit - ítélnek kilátástalan nyomorra, sőt talán lassú halálra is?
Az Orbán-kormány ma vidáman vásárolt és demagóg nyilatkozataik szerint ezért övék a dicsőség.
Putyinék csendes derűvel konstatálhatják, hogy övék a nyereség.
Mi pedig keserűen állapíthatjuk meg, hogy mienk a gond és a nyomor...
Végezetül még megjegyezném, hogy egy méreg drágán vásárolt kisebbségi részvénycsomagtól még nem lesz sem kőolajunk, sem pedig földgázunk. Csak tovább növekedő államadósságunk és persze mind súlyosabbá váló, szociális problémáink. Happy End...
dr. Dániel Péter
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves G Janos!
Meg még sokan mások is meg akarták venni. Ez a mostani vétel akkor is hülyeség.
Most küzdünk a rettenetes államadóssággal, vagy nem? Ha igen akkor miért nem törlesztettünk ebből az összegből?
Attól, hogy a jelenlegi miniszterelnök sohasem hazudik, még ostobaság eltőzsdézni a tartalékot!
Véleménye valamilyen szélsőjobbos nyavajgás?
Sőt, az írónak az is elkerüli a figyelmét, hogy 2009-ben még Bajnaiék is vissza akarták venni a MOL részvényeket, csak épp az IMF stoppolta le őket. Biztos vagyok benne, ha sikerült volna, akkor most milyen jó és pozitív döntésnek fognák fel az mszp-szavazók...
Forrás:
http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110527-az-imf-egyszer-leblokkolta-hogy-a-penzebol-vegye-meg-az.html
Érdekes, hogy a levélírónak az az apróság elkerüli a figyelmét, hogy 2002-ben még volt 25% állami tulajdon a MOL-ban. Vagy ez nem érdekes a téma szempontjából? Talán ha az megmarad nem kell most vásárolni..
Ehhez is tehetség kell.
Üres boltban rá-Mol !
Miért nem lep engem a pökhendiség?
Egyébként a mostani kormány sosem hazudik!