A Fidesz kezdte el a nemzet kettészakítását
Hallgattam és néztem a debreceni polgármestert, amikor Gyurcsánynak a pártkongresszuson tett bejelentése után gyorsan mutyizásnak minősítette a lépést. Érdekesnek tartom azt a tényt, hogy a Fidesz politikusainak, amikor politikai riválist minősítenek, csupán dehonesztáló jelzők jutnak eszükbe.
Még a mutyizásnál maradva: ugyan miként lehet minősíteni az Orbán–Torgyán családi vacsorákkal vegyített összebútorozást? Ami Józsi bácsi buta mohósága miatt felbomlott. No de akkor már hiába került kisebbségbe a Fidesz, összemutyizott a kisgazdapárti politikusokkal. Nem volt nehéz, ugyanis a kereszténydemokratákkal való mutyizásban már tapasztalatokat szerezhettek a módszert illetően. A következő kiszemelt az MDF volt, ahonnan jó pár kemény gerincű (megélhetési) politikust átmutyiztak pártjukba, frakciójukba.
A magyar politikai közélet szempontjából hosszú távon mindenképpen pozitívan kell megítélni Dávid Ibolya kitartását annak érdekében, hogy a politikai mezőny ne váljon kétszínűvé, mert ez nem előnyös akkor, amikor a demokráciát még csak tanuljuk. Ez a kettéválasztás vezet el az emberek éles szembeállításához. És ez vezet a parlamenti fideszes felszólalások egy részének szörnyű stílusához.
Sokan vitatkoznak azon, hogy ki kezdte el a nemzet – úgymond – kettészakítását. Hiszen a nézetkülönbségeknek nem kellene eleve megrontaniuk a normális emberi kapcsolatokat. Lehet, hogy az én emlékezetem kurta, de nekem úgy rémlik: a Fidesz-közeli média és a Fidesz politikusainak a hangfekvésében teljesedett ki az említett stílus.
Persze, nem örülnék, ha például Szijjártó úr vagy Cser-Palkovics úr sajtótájékoztatói után az MSZP – a Fidesz modorában – nyamvadtnak vagy nyálasnak minősítené ezeket a nívótlan, nem mindig a tényekre alapozott megnyilatkozásokat, de kétségtelen, hogy az MSZP-szimpatizánsok a párt kommunikációjának ezt a tapintatát gyengeségként értékelik. Pedig nem így van. Sokkal disztingváltabb, mi több: emberhez méltóbb a szavak illendő alkalmazása.
Tősér István
Miskolc
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Húha! Ez egy őszinte őszikés vallomás.Most így világos miért védi állandóan Gyurcsányt.Reménykedett hogy GyF visszahozza a boldog vidámbarakos békeidőket.Nem hozza, mert nem is ez volt a célja.1998-2202 között a mezei szürke embereknek miből volt tartalékjuk?Csak nem Bokrostól.Most miért nincs tartalékunk, hiszen 2002-2008 szeptemberéig gyarapodó hozzáértő kormányunk egy Pannon pumát nevelt.És itt a válasz, Orbán miatt.Azt hiszem vergődés ez is.
Sivatagihal!
Vergödsz csak viz nélkül a sivatagban.
1972röl beszélsz?? Akkor már a Kádár rendszer javában a legvidámabb barak volt.....nagyon sok embernek a fögondja az volt, hogy mikor kapja a kiutalást a gépkocsira....épültek javában a panel telepek...
Biztosnak tünt a holnap... nyugdijas egyedül élö anyám be TUDOTT segiteni az önrészbe, amikor lakást kaptunk....nyugdijas anyám 2 gyereknek mindig tudott ajándékot adni minden ünnepen.....aztán a nyugdija nem fedezte a számláit sem......
Most én az unokáimnak a szereteten, jó szón kivül semmit sem tudok adni.. sajnos...
Amim volt azt már a gyerekeimnek adtam, mert ugye vállalkozói hullám volt.....csak éppen a feltételek....nem kedveznek...
1998-2002 között még a mezei szürke embereknek volt némi tartallékjuk, most nincs.Fideszék jobb ,lényegesen jobb körülmények között voltak, a világ azóta megfordult, nem jó irányba. Ne hogy már hófehérkét faragjunk az ezüst hajós Ibrahimos stb.. kormányból.
A lovak csak akkor látnak egyirányba ha felteszik nekik a szem ellenzőt.Sajnos magyarországon évtizedek óta felvan téve a balos szem ellenző.Medgyessi sosem nyilatkozta hogy Orbán után üres állam kasszát kapott.Ha meg üres volt a 100napos programot nemkellet volna megcsinálni.Persze megcsinálták, amiről Kovács és Medgyessi büszkén nyilatkozgatott.Erre azért illene pontosan emlékezni.
Kedves hozzaszolok,bizony bizony mind a ket part sulyosan hibas azeggyik part sajnos elherdalta az allam vagyonat es persze a sajat zsebukbe is jutott jocskan DE legalabb probaltak osszefogni a sok kesobbi betelepuloket .>>lasd cigany...s.t.b. A masik part szinten sokat zsebelt es zsebel DE legalabb a kintrekedt honfitarsakat probalja egybe hozni amit rogvest megkellet volna tenni amikor a kormanyt alapitottak....Igen az elejen akkor talan lehetett volna automiat vagy [egyseges MAGYAR ORSZAGOT]? Ez mostmar eso utan koponyeg/...Europaban senki egyorszag sem tamogatna az 1920,as/ igazsagtalansagot...Ezert egy teljesen kicserelt uj part akicsak azorszag osszetartasan esjobb jovoje erdekeben tenne mindent... Talan megegy gondolat .... Cigany partra nincs szukseg ;Csakvszik a penzt azsebukbe mert segiteni oksem tudnak senkin arettenetes vilag tultermelese miatt..Ha a media levenne oket a napi listarol ugy ok is csak sima allampolgarok lennenek./,,,Tisztelettel szamoca
Orbán alatt jobb volt.. ja, mert az elsö Bokros csomag jol prosperált.....aztán 2002ben csupasz állam kassza volt majdnem, de a Medgyessy kormánynak jócskán volt mit fizetnie OV jovoltából...
Nem jo az ha az ember csak egy irányba lát, ugy mint a lovak.
Azt,amit "mindenki tud",hogy a Maszopos vezetők mit loptak el,csaltak és herdáltak,a mindenkiből egy valaki - mondjuk a Fidesz mindentudója-miért nem jelentette fel? Talán azért,mert jogász létére tudja,hogy a puffogtatás nem elég,bizonyíték is kell?Fenntartom:a durva,alpári hangnem,a pártpropaganda nem bizonyíték.Bárki is alkalmazza.
Először felháborodtam a Fidesz és hívei arroganciáján. Később már csak bosszantott. Aztán elkezdtem sajnálni őket, szegény megtévesztett emberek. Persze nem a vezetőket, részükről tudatos stratégia, a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy híveket lehet szerezni a populizmussal. Mára csak a végtelen unalom maradt. Egy gondolkodó elmének semmi kihívás nincs a mantrázott lózungokban, a teljesen kiszámítható reakciókban.
Ki kezdte az országot kettészakítani? Amikor egy országban a választásokat elveszítő párt vezetője ahelyett, hogy felmérné mit csináltak rosszul azonnal ügynöknek,jellemtelennek, illegitimnek kezdi nevezni a választás győztesét, ott nem biztos, hogy csak a győztessel van baj.(igaz ügynököt, MSZMP KB munkatársakat a saját háza táján a szűk baráti körében is lelhetne Orbán úr!)Azt pedig hogy mi választók jól, vagy rosszul döntöttünk, majd a következő választás eredménye eldönti. Ki kell várni bár tudom nehéz a türelem.
Ha igaz a mondás, hogy a stílus az ember... Akkor megint csak valami ellen lehet szavazni. A jobboldalnak nyilatkozóinak néha el kellene olvasni olyan jobboldali gondolkodók írásait mint pl. Szekfű Gyula, aki az ellenfeleiről úgy szedte le a keresztvizet, hogy egy mocskolódó szót nem írt le!
Ki kezdte az ország kettészakadását?
Volt-e valamikor egységes az ország? Nem volt soha! Hamis mítoszt hirdet, aki az ellenkezőjét állítja. A történelmi példákat nem kell sorolni.
Inkább beszéljünk jelenkori ellentéteinkről. 1989-es ellenzéki (kerekasztal) összefogásban is benne volt az ellentét. Az MDF – SZDSZ rivalizálás alapja (népi – urbánus ellentét) a mai napig élő választóvonal.
A jobboldali politikusoknak számtalan bizonyítékuk van arra vonatkozólag, hogy a jelenlegi baloldal céltudatosan teszik tönkre az országot, kiárusítva az ország érdekeit a multinacionális tőkének, a családok tönkretételével (demográfiai adatok) helyet csinálva az általuk preferált idegen betolakodók letelepedésére.
A baloldali politikusuk szerint a jobboldali politikusok elmaradott, (mucsai) modernizálás ellenes, protekcionista, nacionalista, populista, politikát folytatnak elsősorban diktatórikus vágyaik megvalósítása érdekében.
A hatalmi rivalizálás minden esetben természetes. Fontos, hogy tisztán lássuk, hogy melyik oldal mit akar.
Választanunk kell a náci és az internáci irányzatok között?
Szerintem a demokrácia lényege,hogy mindenki elmondhatja a véleményét amivel vitatkozni lehet.De vannak emberek,politikai szervezetek,akik azonnal a véleményt mondónak esnek,minősíthetetlen stílusban gyalázva azt,aki nem úgy gondolkodik mint ők.Mérgesen is ki lehet mondani az igazságot,de állandóan mérgesen fröcsögni visszatetsző.Egyébként is a harag rossz tanácsadó.Ahhoz,hogy kedvezőbb folyamatok induljanak meg,mindenki tudására-és nem feneketlen gyűlöletre és bosszúállásra -lenne szükség,szerintem.Bunkósbottal csak diktatúrát lehet csinálni-s ez az emberek többségének feltehetően nem a célja.
Kedves Tibi,
Örülök, hogy kiemeli mindkét fél hibáit, merthogy van bőven.Kérdésére válaszolva, szerintem az a jobb, ha valaki úriember módjára megmondja az igazat. Ja, hogy ilyen nincs! De kétlem, hogy a jobbikban bármelyik előfordulna, pláne az úri(nem is kell úri legyen, elég az illedelmes, higgadt) stílus. Hirtelen eszembe jutott az a véresszájú Morvai, ahogy a csúzlit lengeti :) Én nem hiszem, hogy egy politikai beszéd a hallgatóság ingerlését kéne szolgálja, ahogy nem hiszek a nagyon hangzatos dolgokban sem. Amelyek olyan "vérpezsdítőek", hogy nem számít, mennyi igazság van bennük, hergelésre, és folyamatos kiáltozásra viszont nagyon jó. Ilyen jellegű beszédek, némi fajgyűlölettel fűszerezve a 30-as, 40-es években zengtek Németországban.
Amúgy debreceni vagyok, és sokat tudnék regélni Kósáról... úgyhogy ő csak ne szájaljon mutyizásról. Amit Demszky Budapesttel csinál, ő azt teszi Debrecennel - szétlopja és telerakja plázákkal.
Knédli: mi a jobb? Ha valaki:
- úriember módjára, kultúráltan hazudik
- idegesen, mérgesen kimondja az igazságot?
Melyik a jobb?
Úgy látom a cikkírónak és a (kevés megmaradt) MSZP szavazónak mindenről csak egyvalami jut az eszébe: ORBÁN - és tágabb értelemben a Fidesz. Mindenről ők tehetnek, igaz hogy már vagy hét éve nincsenek kormányon, de akkor is ők az antikrisztus, akiknek minden rosszat köszönhetünk. O R B Á N a sátán!
Ez mi ha nem szitott gyűlölet? Betegesen gyűlölitek Orbánt, és mindenért ők teszitek felelőssé? És amikor emberek tömegei lettek szegények, nincs közbiztonság, egészségügy, külpolitika, a magyar idegen lett saját hazájában, akkor is mi a legnagyobb baj egyeseknek? A FIDESZ KOMMUNIKÁCIÓS STÍLUSA!
Fogjátok már fel hogy mi van! Nem kell itt a Fideszre szavazni mert ők is gazemberek, de aki még mindig támogatja az MSZP-t, az vagy pénzt kap tőlük, vagy súlyos Stockholm-szindrómában szenved, esetleg amnéziás. Utóbbi kettő viszont orvosi eset.
Ti melyik csoporthoz tartoztok?
Szoval a legtöbb Fidesz fütyi nagyon gusztustalan ha verbalisan kell megnyivanulni . A legtöbb Fidesz fütyi altalaban gusztustalan,mit lehet varni egy olyan bandatol ahol a szülinap fö vendege egy Bajer leny Olan Fidesz fütyi mar reg nincs ebben a bagazsban amelyiknek. akar halvany fogalma is lenne arrol,hogy mi az hogy uri ember igaz többnyire magukközött vannak ahol ilyesmire sosevolt igeny
Teljes mértékben egyetértek a levél írójával és sajnálatosnak tartom, hogy a fidesz arroganciája járványként terjed az országban.
Nem kell átvenni a mocskolódó stilust, de igen is a mezeiek felé cáfolatok özönét kellett volna zuditani a Fidesz jeles jellemtelen sajtótájékoztatóira.....
Egyetértek Tősér úrral, de én nem csodálkozom sem Kósa, sem más Fideszes politikus nyilatkozatán. Az eddigi módszereik, stílusuk jellemzik őket, ez várható volt most is.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy már a Fidesz előtt is megosztott volt a nemzet. Lásd kuruc-labanc ellentét. De akkor még nem beszélhettünk demokráciáról. Nincs mit tenni, ők mint mélymagyar hazafik, még nem vették észre, hogy azóta eltelt 400 év.
Mindenesetre én örülök, hogy a baloldal nem hasonló hangnemet használ, így rögtön megismerni a szóhasználatáról és stílusáról a jobboldali embert. Lehet úriember módon és lehet bunkó módon is viselkedni. Kinek a pap, kinek a papné.
Akinek nem vilagos a leveliro mondandoja, meg soha nem olvasott jobboldali lapot. Sot, erdemes ugyanaz nap megvenni egy balos es egy jobbos napilapot, es kiemelni a jelzoket es a zaftos , degradalo szokapcsolatokat. Mindjart kiderul, mirol is irt Tozser ur.
Nagyon elgondolkoztató érdekes gondolatokat tartalmaz az írás. Ami a legszomorúbb, hogy igazság van benne. Úgy gondolom a legcsúnyább dolog az ember részéről az amikor saját hibáit másokra fogja.