Levélhullás
Nemzeti számtan?
Az iskolai tananyagok közül többel is lehetne foglalkozni. A történelemmel: forradalom, igazi rendszerváltás.
A magyarral/retorikával, lásd fő politikusaink korlátozott szókincsét és Arany, Jókai nyelvének szétficamítását. Én most a matematikára koncentrálnék a forradalmian nemzeti példatárból.
A MAGYAROK minket választottak, bíztak meg, TELJES EGYETÉRTÉSBEN, hangzik a Nemzet Vezérének szájából.
Lássuk az első szöveges példát: ha egy országban nyolcmillió választópolgár van a tízmilliós nemzetlétszámból, és ebből kétmillió-hétszázezer szavaz egy pártra, az hány százalék is? Segédszám: egy választópolgárra 1,25 fő választásra még nem jogosult jut.
Kiszámolva a végöszszeg: hárommillió-háromszázharmincötezer, ez az ország létszámának az egyharmada. Mennyi is akkor a kétharmados többség? Ki is a kisebbség?
Felelet: az ország maradéka a kisebbség, majdnem hatmillió-hatszázhatvanötezer lakója, akik a rétor szerint még csak nem is magyarok. Akkor kik is vagyunk mi ilyen sokan? Mégis mi lennénk a többség!
Másik példa: az ország népességének több mint fele nőnemű. Hány százalékát teszik ki a 386 fős parlament létszámának a bejutott képviselőnők? Van már iszlám ország is, amelyik megelőz minket.
Nem csoda hogy „fogyik a magyar”.
Kicsit remélem, hogy a rendszerváltás tényleges dátuma a tankönyvekben tíz év múlva is még 1989–1990 marad.
Ónodi Ferenc
Kustánszeg
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!