Levélhullás
Nettó szégyen
Romsics Ignác egy olyan – egyébként kívánatos – oktatási rendszert vizionál, amely nem hozható összefüggésbe a politikával, kizárólagos szakmaiságot (!) feltételez.
Ám a 21. században szükségszerű szemléletváltás – anyagiak híján – egyelőre sajnos kivitelezhetetlennek tűnik. Hogy egy három egyetemi diplomával rendelkező, önmagát folyamatosan továbbképző, 50 éves, közoktatásban foglalkoztatott tanár (25 éves oktatási tapasztalattal) kötelező túlmunkával alig nettó 150 ezer forintot keres, az a mindenkori érdek-képviseleti szféra szégyene. Nemkülönben egy tudományos fokozattal rendelkező, idegen nyelveken előadó/publikáló egyetemi adjunktus, akinek keresete ugyancsak alig haladja meg a másfél százezret.
Nem véletlen tehát, hogy a pedagógusmesterség mindinkább népszerűtlenné válik.
Anakronisztikus javaslatnak tűnhet, mégis megkockáztatom: szükséges lenne a felvételi rendszer visszaállítása, szóbeli és írásbeli vizsgákkal. Megszüntetném az ilyen-olyan jogcímeken adható pluszpontokat. Így tán nem lenne utópisztikus, hogy a diplomaszerzés küszöbén álló huszonéveseknek ismeretlen fogalmak maradjanak olyan szavak, mint: „expozé”, „interpelláció”, „intervenció”, „referendum”, „konszolidáció”, „koalíció”.
Az oktatásügy stratégiailag értelmezhető. Romsics Ignác is – igaz, más kontextusban – húsz év alatt vár érdemi változást. Ehhez vissza kellene állítani a 8 osztályos általános iskolát. Az alsó tagozatban stabilizálni az írás, olvasás és számolás készségeit. Erre épülne a 4 osztályos gimnázium/szakközépiskola vagy a 3 éves szakképzés. A továbbtanulók főiskolák és egyetemek közül választhatnának (nem „bolognai rendszerben”, kiegészítő képzéssel „emelkedhetnének” a hallgatók).
Hogy mindez retrográd elképzelés? Lehet. De ha ezzel a struktúrával egyszer már eredményes és nemzetközileg is elismert volt a hazai oktatás! Hogy időközben fejlődött a világ? Idegen nyelvet tanulni, internetet használni, a digitalizáció vívmányaival, az infokommunikációval élni persze lehet. A tartalomhoz a forma? Nem! Inkább fordítva: a formához a tartalom!
Nagy Zoltán
Debrecen
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A levélíró formai megoldást szorgalmaz, mert nem látja a tünetek mögötti lényegi vonásokat, amelyekett Romsics jól leírt.
A felvételiztetés a különórákat és a felvételi kézikönyvek írását újra az egyetemi oktatók jövedelmévé változtatná, és a náluk "felzárkózókat" válogatná be a felsőoktatásba a továbbra is ugyanúgy képzett, ugyanolyan motívációjú, ugyanolyan jövőjű jelentkezők közül.
Ha ugyanaz a tananyag, tanterv, tanár és tanuló működik, igen olcsón, akkor tök mindegy, hogy 8+4, 6+6, vagy 4+8 a rendszer.
"Nem bolognai" - akkor minden rendben?! A tanítóképzésben nincs bolognai "csapás", de nincs jelentkező mégsem. Nem hülyébbek a fiatalok, mint az idősebbek, bolondok volnának pedagógus pályára menni! A leggyengébb jelentkezőt is felveszik!
Mekkora marhaság, hogy élni lehet az internettel, az angol nyelvvel! Talán biztosítania kellene mindenki számára az elvi "lehet" helyett a valóságos hozzáférést: eszközöket és jó tanárokat, ahogyan Romsics is írta! Az oktatási rendszerből az jön ki, amit beletettek, anyagilag! A többi állandó!
Hol él Nagy Zoltán?
Úgy van.
Tokeletesen egyetertek!
Es igenis szukseg van a fizetos felsooktatasra is!!!