Hetilap kereső

168 Óra írása

Bárdos Andrást hallottam-láttam már jobb formában, mint a vele készült cikkben. Stílusban és szakmailag egyaránt. Újságíróként illene tudnia, nem szerencsés, ha az interjú alanya minősíti a kérdezőt, polémiába bocsátkozik, pláne cinikus. Fordított helyzetben bizonyára nem esne ki szerepéből a médiakorifeus!

Mintha a TV 2 hírfőszerkesztőjének, képernyősének nem tetszene a lap munkatársának provokatív (nem erőszakos) kérdezéstechnikája, és a Tények produkcióján kívül semmihez nem lenne köze, ami a csatornával kapcsolatos. A hírműsor ezek szerint állam az államban, vagy „csak” ügyes hárítás, mint az egyébként sok mellébeszélés is Bárdos „válaszaiban”?! Pedig Lampé Ágnes nem álproblémákat feszeget, az ORTT szankciója sem képmutatás. (Csak nem azért vannak a milliós nézettségű Tények, hogy kitöltsék a reklámok közti időt? Esetleg kellemetlen a kanális műsorfolyamának egészével azonosulni?)

Ungvári Tamás megfogalmazásában: „Az önreprezentáció tükre radikális rehabilitációra szorul, a politikai korrektség pedig a szellem preventív öngyilkossága.”

Bárdos András rosszul tudja: a piros lámpa tilos jelzése nem „közmegegyezéses” kategória, a KRESZ ugyanis jogszabály. Csakúgy, mint a médiatörvény, amelyben nincs olyan, hogy „középen állás”. Van viszont benne szó – az alkotmánnyal összhangban – függetlenségről, kiegyensúlyozottságról és tárgyilagosságról. No, és külön is említve, a kiskorúak védelméről! A médiahatóság végre azt tette, ami a dolga. (Vége az „ejnye-bejnye”-korszaknak!) Nehogy az aberráció legyen már a profitszerzés toposza, még ha ez kőkemény egzisztenciális kérdéseket is felvet.

Már Babitsnál is szerepel: „...jegyezd meg: csak a jó gondolat harcolhat jó szóval. Be tudsz-e bizonyítani valamit, ami nem igaz? Csak gyenge elméjűeknek. Rá tudsz-e bírni valamire, ami nem helyes? Csak gyenge jelleműeket.” Egy profi tévés újságíró még idézőjelben sem nevezheti médiabarát eseménynek a Jobbik Kossuth téri (bármelyik!) akcióját. Az sem álvita, hanem Tény(ek), hogy az inkriminált adó hírműsoraiban is szerepel beharangozó naggyűlésekről, demonstrációkról. (Miért volt szükség az újabb cigány/roma áldozat temetése előtti napon előzetest adni a véső búcsú részleteiről?)

Komolyan gondolja Bárdos András, hogy a 2006. őszi, MTV-székház elleni attak hírértéke (drasztikuma ellenére) egész éjszakás volt?! Annyira nem lehet naiv, hogy az élő közvetítés adta nyilvánosság a későbbiekben ne lett volna része a túldimenzionált társadalmi hisztériakeltésnek! (Lásd európai parlamenti választások eredménye.) A képernyős cirkuszt nemcsak az élet rendezte, porondmester is kellett hozzá. A Bárdos András emlegette „világ jobbratolódásával” végképp nem lehet mit kezdeni. Különösen, hogy hozzáteszi: „Minden csúszik jobbra.” Mégis, hogyan? Ez az eufemizmus érthetetlen.

Csakúgy, mint az, hogy miközben önvád marcangolja azért, mert pártatlannak kell maradnia (nagyon helyesen), aggódik a moderálatlan interaktív televíziózás jövőjéért. A saját szerkesztésű tartalom általánossá válásáig még gondolkodhat. Más a saját világlátás, sőt a világnézet, és más a szakmai tisztesség! Egy újságírónak nem aszerint kell tennie a dolgát, hogy merre fordul a politika, ezért nem is kell „vele mozdulnia”. Elegendő „csak” a szerkesztői szabadság és az újságírói felelősség egyensúlyával tisztában lenni. Ahogy híres reformkori elődünk írta: „Szerkeszteni higgadt kebellel, mérséklettel és illedelemmel...” Nem kell a farkasokkal üvölteni!

Ez nem jelenti azt, hogy a műsorkészítőnek nem lehet szubjektív élménye, amelyet megoszthat közönségével. De nagyon (!) rossz példa erre egy hazai és egy külföldi labdarúgócsapat mérkőzésének közvetítése. Egy Loki–MU-összecsapás nem egy magyar klub presztízse, hanem az országé! Természetes, hogy a meccs kommentátora nem a brit gárdának drukkol, hanem a sportszerűség keretein belül honfitársait fogja buzdítani. Ez már – Bárdos Andrással szólva – közmegegyezés tárgya lehet!

Nagy Zoltán
médiakutató
Debrecen