Levélhullás
Okkal névtelen a levél
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Ezúton is szeretném megköszönni, hogy a 168 Órában megjelent Krug Emíliának a velem készített interjúja, ezzel is segítve, hogy az olvasóközönség jobban átlássa az Európai Unióban jelenleg Magyarországgal kapcsolatban uralkodó álláspontokat és véleményeket.
Emellett meglepetéssel olvastam a 168 Óra online kiadásában a hozzám címzett névtelen levelet, amely „Kedves Szájer Jóska!” címmel jelent meg. Meglepett, hogy a 168 Óra névtelen levelek közlésében segédkezik. Politikai pályafutásom alatt mindig szívesen és készségesen álltam a sajtó rendelkezésére, és ezt a jövőben is így tervezem. Minden esetben felvállaltam a nyílt politikai vitát egy-egy aktuálpolitikai kérdés esetén, ha a vitapartner felvállalta személyét és nézeteit.
Bízom abban, hogy a 168 Óra a jövőben is megőrzi a korábban képviselt színvonalat, és nem ad terepet olyan viták kialakulásának, ahol az egyik fél nem vállalja fel személyét.
Munkájához jó egészséget kívánok!
Tisztelettel:
Szájer József
európai parlamenti
képviselő
Tisztelt Szájer Úr!
Önnek elvileg teljesen igaza van. Magunk sem közlünk névtelen leveleket: olyanokat tudniillik, amelyeknek mi nem ismerjük a szerzőjét. Ám ha a szerző arra kér bennünket, hogy a lapban a nevét ne tegyük nyilvánossá, ezt, sajnálattal bár, akceptálnunk kell.
Az Önnek szóló levél írója is felfedte a kilétét előttünk. De a leveléhez mellékelt néhány sort, amelyet most itt közlünk:
„Levélhullás Tisztelt Szerkesztősége!
Belátom, hogy a mellékelt megszólítás megkövetelné az egyértelmű aláírást. Ha csak magamra kellene tekintettel lennem, nem éreznék vesztenivalót már. Gyerekeim, sőt unokáim érdekében azonban ezt nem tehetem ugyanúgy, ahogy 60 éve, akkori családom miatt sem tehettem volna.
Kérem, döntsék el, indokolt-e félelmem, és ilyen feltételekkel is közölhető-e írásom. Köszönöm.
Tisztelettel:
[és itt következik a név és a cím]”
Tisztelt Szájer Úr!
Mi lennénk a legboldogabbak, ha valamennyi olvasónk bátran vállalná, vállalhatná véleményét. A magunk részéről azon dolgozunk, hogy ez a helyzet mielőbb bekövetkezzék.
Üdvözlettel:
A Szerk.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szájernek persze nem kell félnie, Ő - szerencséjére - nem tudja mit jelent a félelem! Ezen okból, szerintem igen hasznos lett volna számára, ha az ötvenes évek elején pld. csak kulákleszármazottként rövid ideig "élvezte" volna Rákosipajtás "odaadó szeretetét".
Nekünk a jelenlegi rezsim azt adja vissza, amit akkor már egyszer átéltünk! Tudjuk, ha nem is azonnal, de még a közeljövőben eljön az idő - Hitlernél is így kezdődött - amikor már véleményt sem nyilváníthatunk! Most még, - ha van, aki már inkognitóban -, de elmondjuk, amit szeretnénk. De rövid idő elteltével, amint azt a gondolatrendőrség - és nem idézőjelben - felállításával bizonyítják is, nem szólalhatunk meg. Ezért lett Handó Tünde a "helyére téve", hogy a FIDESZ vezér Orbán akaratát végrehajtsa. Szájer úgy menti a feleségét, ahogyan akarja (ez kötelessége is egy férjnek), de mi valamennyien tudjuk, hogy a feleség csak marionettfigura a magyar igazságszolgáltatásnál.
Hiába, fitymaszéknál az önérzet az egekben, az önkritika a bányász béka segge alatt. Ám lehet, hogy olyan náluk nincs is.
Ide jutottunk! Az a legnagyobb baj, hogy a független szakmaiság sem elég. Lehet szakmailag gyatra, csak feltétel nélkül egyetértsen, és szajkózza a szlogeneket. Holott a szakember a kételkedésről ismerszik meg, megvizsgál változatokat minden döntés előtt, közben, figyelembe veszi a körülményeket, kockázatokat. A szakember nem lát mindenkiben ellenséget.
Szájer úr!
Pontosan az Ön felesége az, aki olyannak a helyét foglalta el, akit azért csaptak el, mert bírálni merészelte Önöket. Ha az Ön felesége becsületes és szolidáris, főként politikamentes bíró lenne, a felkérést vissza kellett volna utasítania. Erről van szó, Szájer úr, ezért félnek az emberek az Önök bosszúállásától. Ha ezt kétségbe vonja, felsorolhatok kapásból rengeteg embert, akit azért küldtek el állásából, mert a fideszt kritizálni merészelte, vagy "horribile dictu" nem fidesz-seggnyaló.
Ma már írtam egy kommentet, miszerint a legrosszabb álmomban sem hittem, ide jutunk, az Úr 2012., avagy: a nekirugaszkodás évében (Start: 2012.02.07.!)
Csak ismételni tom magam.
Shon168 !
Tökéletesen egyetértünk.!
A kommentelők rá vannak kényszerülve hogy inkognítóban maradjanak, "elhallgassák a nevüket mint a komcsi időszakban".
Gondolom neked sem újság,hogy a fene-nagy demokráciáért küzdő fideszes-és kormány vezetőknek a jelentős része,vagy a családján,vagy önmaga multja által komcsi indíttatásu volt,és ugyebár "a vér nem vállik vizzé" !
Ha valaki nem érti, és még csak meg sem érinti a magyar nép:
najó az a sok idegenszívű, semmirekelő ember félelmét az
hogy merészel tákolmányt írni a magyar népnek! A neje őnaccsága
meg majd betartatja! Ugye Szájer úr. Ha nem szégyelli magát :mert
ugyan miért is szégyellené ezt a gyomorforgató családi förmedvényt,
akkor legalább maradjon csendben, és ne haragítsa már magára az
EMBEREKET akiket Önök egy rakás sz.rnak néznek!De ha ez önöket
büszkeséggel tölti el,és istennek képzelik magukat, akkor meg
kell hogy mondjam: a zemberek is ugyanannak nézik önöket!
Olyan kurucos hegyes sercintéseket még nem láttak, amivel a véleményüket
kifejezik. Lassan azt is be kell tiltani, mint a dohányzást vagy a városokat
köpőcsészével ellátni,mert az a véleménye mindenkinek az Ön összegernyótt
hetet-havat kőbevésett szörnyszülöttéről!
ÉS NEM ÉRTI!!!! JÉZUSOM!!
Szájer nem érti? Hm! Ezek szerint nem tud pártja Kubatov-listájáról? Mi meg be is vesszük, amit hablatyolsz, Szájer Józsi?! Mert hülye azért nem vagyok ...
Saját környezetemben ismerek nem egy embert (kollégát is!), akit azért rúgtak ki az állásából, mert a leendő polgármester "nem tud együtt dolgozni olyanokkal, akik nem Fidesz-érzelműek". Hiába végezte közmegelégedésre a munkáját a volt kollégám.
Addig nem biztos , hogy bátran vállalható a saját név amig a t: hatalmat nem az érdekli , hogy mit írtak, hanem az , hogy KI merészelte ezt írni.
Ha ezzel az információval rendelkeznek jöhet a jól bevált lejáratás megtorlás. Ezrre milliószámra lehet példát mondani.
Mint néha megjelenő kommentező, talán csak két alkalommal kértem, ne jelenjen meg a nevem. Nem azért mert féltem, nem akartam a hozzám közel állok, sőt az információkat adók biztonságát feladni. Teljesen egyetértek "Shon168" indokaival. Ebben az országban 2 éve eluralkodni látszik a félelem. Van, aki a munkáját, más a megszerzett egzisztenciáját, megint mások a szabadságukat féltik. Jöhetnek, nekem most a jobboldali magyarázok, hogy no, lám, most is írogatsz. Igen, de egy országban, ahol a világon talán egyedül, visszamenőleges hatályú törvénykezés is szokás, ott visszamenőleg is el lehet embereket így, vagy úgy, lehetetleníteni, sőt zárni. Nekem a mostani korrupciós ügyek legalább 50 %-a bűzlik( főleg a értékbecsléses jellegűek).
Tisztelt Szájer úr.
Ön és felesége, ma olyan hatalom birtokába került, amit mi halandók, el sem tudunk igazán képzelni.
Magába kellene nézni hazafelé utaztában Brüsszelből, és nem "Alaptörvényt "írni a gépén.
Na pont ez az kedves Szajer Joska! Azon kene elgondolkodnia, hogy vajon miert kerik amugy becsuletes emberek, hogy elhalgassak a nevuket pont ugyanugy ahogy a komcsi idoszakban kellett. Ebbol le lehet merni mekkora demokracia van Mo.-n ha mar itt tartunk...
Semmilyen es nem is volt soha....es nem csak a fidesz alatt....