Levélhullás
Hülyülünk?
A pótolhatatlan és felejthetetlen Hofi Géza a rendszerváltás után, amikor kijött a kórházból, egyik – talán utolsó – műsorában azt mondta: „Hülyülök.” Ugyanis sok mindent nem értett. Például hogy miért mocskolják egymást a képviselők. Igaz, anyósa megmondta: „Hiszen ismerik egymást!”
Mostanában valami hasonlót érzek. Már azt sem tudom igazán felsorolni, mennyi mindent nem értek.
Kubatov fideszes igazgató urat feljelentették, mert egy hangfelvételen – az állítás szerint – bevallja a választói adatok törvénytelen gyűjtését, de a feljelentést elutasították, nyomozás nem indult.
A Fidesz szerint az MSZP valami hasonló listát vezetett. A vádat az MSZP tagadja, ezért maguk is kérték a kivizsgálást. A nyomozás megindul.
Dávid Ibolyát feljelentették, mert elmondta, hogy kompromittáló adatokat kívántak gyűjteni róla törvénytelenül, titkos módszerekkel. Emlékszem, 1998-ban Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy állami pénzből, törvénytelenül megfigyelték őket. Kivizsgálták: nem volt igaz. Következménye nem lett a hamis vádnak.
Jogerős bírói döntés van a Magyar Gárda betiltására, de nem hajtják végre.
Fülöp Sándor
„nyugger”
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Azt lehet hülyíteni, aki hagyja magát...
Neeem, nem hülyülünk...
Hülyítenek,sokakat sikerrel...