Levélhullás:
Még egyszer az állampolgárságról
Előre bocsátom: én sem vagyok híve annak, hogy pusztán nemzeti hovatartozás alapján automatikusan osztogassuk a magyar állampolgárságot. Ki kell azonban javítanom Bálint István újvidéki levelezőtársam egy tárgyi (jogi?) tévedését.
Levelében (április 8-i szám) azt írja, hogy a kettős állampolgárságról az érdekelt államoknak kétoldalú megállapodást kell kötniük. Szó sincs róla! Például meglehetősen sok magyar–amerikai, magyar–német vagy magyar–izraeli kettős állampolgár él a világban, de az említett országok semmiféle egyezményt nem írtak alá egymással e tárgyban.
Arról van szó, hogy valaki születés, illetve honosítás, házasság stb. révén két vagy akár több állampolgárságnak is a birtokosa (Jurij Ljubimov rendező például orosz–izraeli–magyar hármas állampolgár), oly módon, hogy az említett államok mindegyike egyszerűen a saját állampolgárának tekinti, és nem törődik azzal (nem vesz róla tudomást), hogy az illetőnek más állampolgársága is van.
Kivételt legfeljebb azok az államok jelentenek (például Ukrajna), amelyek kifejezetten megtiltják, hogy polgáraik még egy másik állampolgárságot is birtokoljanak.
Boros Oszkár
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nos, a két érintett ország között valóban nem kell egyezményt aláírni, viszont mindkét érintett ország jogrendjének rendelkeznie kell erről a jogkérdésről.