Talán a Fidesz-rajongókban sikerül némi kételyt ébreszteni
Bolgár György Hogy mi van? című cikksorozatára már régóta vártam. A tévéműsorokból, újságcikkekből sugárzó gyűlölet megfertőzi az emberi kapcsolatokat, ismerősöket, kollégákat, családtagokat fordít egymás ellen. Olyan rossz a hangulat az országban, amilyen 1956 óta – amióta visszaemlékezem – még nem volt.
Javasolnám egy sorozat indítását a Fidesz korábbi ténykedéseiről is. Nemcsak a pénzügyi stiklikre gondolok, hanem például a kisgazdavircsaftokra: környezetvédelmi célba lövés festményre, thai „tanulmányút”, Pepó buszbeszerzése, Aradi Caba meghurcolása.
Olyan figurák szerepeltetése, mint Kosztolányi Dénes, Gordos Dénes, Grespik László. A Vegyépszer felhizlalása autópályapénzekből, a Millenáris-beruházások lefölözése. Különösen visszatetsző számomra, hogy a „Nemzetük Színházának” felépítését országlásuk eredményei közé sorolják.
Talán a Fidesz-rajongók kevésbé elhivatott részében sikerül némi kételyt ébreszteni a párt politikájának korrektségét illetően.
Farkas Miklós
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
T. Mohabá!
Most miért nem jelentik fel az MSZP-éseket, ha bönözésröl, csalásról van tudomásuk????? állampolgári kötelesség nem csak jog.
Mért majd??? mire ez a nagy álságosság? majd, ha elöször meg csinálják a törvényt??
Viszamenöleg is??
ugyan haggggyuk má' a kamu szöveget.
Kedves Mohabá és Aksíz!
A fidesz 4 évi regnálása alatt ezekről a dolgokról mindenki tudott, ezt az akkori ellenzék, valamintaz ÉS-ben is lehetett olvasni. Ebben a felsorolásból még hiányzoznak az "ÉS" által megjelent "Fiuk a bányában" c. feltáró cikkek is. Továbbá hiányoznak a tokaji szőlő ügyek, közgyűlési jkv-ek - amik nem is voltak közgyűlések - feltárása,( Majer Aranka bizonyítékai).
Amikor az MSZP hatalomra került első dolga volt, hogy Keller Lászlót megbízta ezeknek az ügyeknek a tényfeltárására, majd rendőrségi feljelentések megtételére. Hiába voltak megalapozottak a vádak, Polt Péter főűgyész egyet sem engedett bírósági szakba kerülni. Okos volt a fidesz, mert azáltal, hogy Polt Pétert kinevezte főűgyésznek, nem kellett attól félnie, hogy a ténykedésük eljut a bíróságu szakba.
Ezért a legnagyobb felelősség a fidesz által kinevezett Polt Pétert illeti.
Polt Pétert ahányszor csak interpellálták, mindig leszavazásra került. Ő viszont tudta, hogy ennek semmilyen következménye nem lesz, hiszen ő csak a fidesz által elvárt munkáját teljesítette.
Nem mond igazat az aki egyformának tekinti a jobb és baloldalt.A baloldaliaktól még nem hallottam olyan kijelentést,hogy meg kell
semmisíteni,el kell taposni a jobboldalt,sőt olyat sem,hogy nen kell
színes parlament,hanem erős kormány,vagyis elég a FIDESZ a parlamentbe.
2002 után azért nem volt felelőségrevonás mert a fideszes főügyész
azért lett odatéve egyes bírákkal együtt,hogy erről gondoskodjon.
Most ők minden szerződést még magánjogit is ismerni akarnak,számunkra
titok marad mennyibe került a tüzijáték. Ha valakit nem itélnek el,.
mert lefizet egy ügyészt,vagy bírót,az nem jelenti az ártatlanságát.
Ha van annyi buta ember ebben az országban aki ilyen hatalomhoz juttatja,akkor meg is érdemli ez a nép,de majd később amikor a bőrén
érzi a következményeket,majd nagy károk és pusztítás árán megszabadul
töle majd akkor érezheti a puskaporszagot ha nem tud elég gyorsan
elfutni.
Szvsz.A mara kialakult helyzetrol,mindazok tehetnek akik visszaeltek azzal a bizalommal amit az elmult valasztasok szavazoitol kaptak.Nem nevesitek es patot sem jelolok meg,mert nemlatok kulonbseget a Mszp,Szdsz,Fidesz tevekenysege kozott.Biztos vagyok abban,hogy akadt nehany becsuletes ember,csak a feher hollo sem csinal nyarat,nemcsak a fecske.Az a hozzaallas,hogy az szdsz tamadja es zsarolja a vele hatalmon levo kormanypartot.Az mszp szembefordul a sajat maga altal delegalt Miniszterelnokkel es lehetetlenne teszi a munkajat.Mindennek betetozese a fidesz erdemi munka helyett a kivonulas az ulesterembol es az utcai terror tamogatasa.Ezek es egyeb esemenyek amiket az az erzesem,hogy a legtobben ismerunk,vezettek el az orszagot idaig.VAROM AZT AZ UJJONNAN ALAKULT PARTOT,AKIK TENYLEG AKARNAK ES KEPESEK TENNI AZ ORSZAG ES A BENNE ELO EMBEREK JOVOJEERT.NEKIK BIZALMAT FOGOK SZAVAZNI.
"Csikida " listáját már valamelyik forumon olvastam, és egyetlen tételével sem lehet igazán vitatkozni. Hogy baloldalon legalább ilyeneket lehet összeállítani, afelöl sincs kétségem.Mégis mi a kettő közt a különbség? Szerintem semmi. Azaz a kommunikáció stilusa és válaszai. Minden hatalmi ágban ás pártban folytonosan megjelennek a "nagy tulélési" zsonglörök, és csak a dicsőitet alany nevét cserélik ki. Bolgár György nehéz feladatra vállakozott, megpróbál (biztosan néha szubjektíven) a dolgok mögé nézni. Akinek vannak kétségei azok elgondolkodnak, akikben a vak hit dolgozik azok átlapozzák. Ma ezek vannak többségben. A Pécsi választás számomra azt üzente például, hogy a nagy várkozással 19901 -ben megválasztott MDF 4év alatt amortizálta magát, olyan szinten mint most az MSZP 7év alatt. A FIDESZ 4 éve sem volt diadalmenet, de jobb kommunikációval kisebb volt a vereség. Ha lesz esetleg 8 évük, meglátjuk hova jutnak az igérgetések be nem tartásával. Mert nem lehet egyszerre könnyíteni a terheken és megszorításokat végrehajtani. Ha ez nekik sikerül, kívánom adjanak példát a lemaradt nyugatnak. Én még emlékszem a 2002 utáni önkormányzati választások elképesztő erejü MSZP gyözelmére is.Hová lett ez mára? Ha Nekünk elég a Korona utaztatása , a majálisra hajazó évértékelő,a zászlók adományozása, egy nyugodtabb tisztességesebb világ helyett, megérdemeljük a sorsunkat. Ha nem akkor mi lesz 4 esetleg 8 év mulva? A helyes megfejtők között Orbán és Gyurcsány fotókat sorsolunk ki.
No nem vagyok jós, sem kárörvendő, de merem állítani, hogy elhagzik még itt olyan, hogy anyám én nem ilyen / dakota / lovat akartam. Persze a büszke szittya honfi, egy része csendesen mormolja majd maga elé, aki ki meri mondani esetleg, ahhoz azonnal megszólalhat a régi dakota közmondás: ne ülj döglött lóra, mert az ugysem visz sehova. Nyilván ennek a magyaros fordítása, Csak nem gondolod, hogy labdába rughatsz amég én diktálom a közmondásaim ütemét.Te kis naív!!
Azt gondolom, hogy aki nem érzi a gyűlölködést ebben az országban, az nem, vagy nagyon felületesen olvas hírekt, hallgatja médiákat. Annak ellenére, hogy nem vagyok baloldali (igazából semilyen párttal nem szimpatizálok) a jobboldal megszólalálasai sokszor döbbenetet váltanak ki belőlem, ez a fajta acsargó gyűlölet, személyeskedésbe hajló durva szidalmazás és baloldal tehetetlen és tehetségtelen megszólalásai riasztóan hatnak rám. Tényleg ez az a politikai elit akik között választani lehet?! Hazdudik.. állandóan ezt lehet hallani mindkét oldalról, van olyan ember az országban, aki azt gondolja, hogy bármelyik oldalon állnak szavahihető, "még nem hazudott" emberek?! Egyetlen őszinte politkus sincs, akinek a szavában és ígéretében meg lehetne bízni!
Még egy apróság, a pécsi polgármester választás kapcsán a Fideszesek örülnek, hogy rongyá verték az Mszp egyik húzóerőnek gondolt emberét, az idig baloldali bástyának tartott városban, harsog a tömjénezés, de jók vagyunk blabla. De a részvételi adatok inkább az emberek kiábrándultságát mutatják, azt, hogy az emberek nem Fideszt szeretik jobban, hanem az Mszp-t kezdik totálisan meggyűlölni.
Nem bonyolult ez annyira,tisztelt mohabá.Bolgárnak és csikidának vannak ugyan ilyen listái és tényei a baloldalról is, csak arról szép csendesen hallgatnak.Ez így korrekt. Vagy nem?A feltörekvő fiatal balos politikus is mindig azt mondta Orbán hazudik.Aztán mégis ő ül börtönbe.Persze Gyurcsányék nem tudtak semmiről.
Tisztelt csikida! Nem vagyok olyan tájékozott az MTV háza tájáról, mint Ön, és a többi ' vádpontot'is elhiszem: Annak ellenére, hogy jobb o. vagyok.Nem értem, hogy ennyi, Őn által idézett ténykedések után, a kormámyváltáskor miért nem lett felelőségre vonás?/ a legnagyobb horderejű válasz az volt: elvesztettük a választást!/
Kell ennél több!?
Az a baj szerintem, Bolgár György írásait olvasva, elfogadva, hogy mind tiszta igazság: csak a jobb oldalon vannak hazugságok?, tévedések?és mindenféle fertelmes dolgok?Úgy tünik nekem, hogy csak a
168 órában, Nápszavában, Népszabadságban, ATV-ben vannak korrekt emberek, a többi ujság és Tv mind hazug és hamis?
Szerintem sokkal árnyaltabb és bonyolultabb a kép és a helyzet.
Én nem érzem ,hogy a sugárzó gyülölet megfertőzte volna az én környezetemet, lehet , hogy megértőbb vagyok a nagy átlagnál!
T. csikida !
Ha Ön ezekről mind tudott, miért nem tett feljelentést a FIDESZ bukása után. Ne feledje Babits sorait Bűnösök közt cinkos aki néma !
100 lépés fidesz-program avagy mit szabad egy Orbán vezette-kormánynak:
Megtanultuk, hogy
Magyarországon a közpénzeket pazarlóan kezelni, az államnak hátrányos üzleteket kötni - szabad. Meg kell tanulnunk hinni Simicska Lajos elhíresült véleményében, amit arra a kérdésre fejtett ki, hogy miért vesz valaki egyetlen napon tucatnál több milliós veszteségű céget: a hülyeség állampolgári jog.
Az ügyek más csoportjában még csak nyomozás sem indult, meg sem kérdezték, miért költöttek ennyit. Csak az Országimázs Központ vezetője adott választ, mikor arról faggatták, hogy közpénzekből mennyit költött az augusztus 20-ai tűzijátékra: a nagymamát sem kérdezzük, mennyibe került a mák a karácsonyi bejglibe.
Hát igen. Megálmodták, megették...
A 100 lépés:
Millenáris
1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.
Mint ahogy arra is lehet számítani, hogy a Magyar Televízió
8. Szabad Magyarországon a közszolgálati televízió elnökként bármekkora summát bármire elkölteni.
9. Szabad 1998 és 2002 között elképesztően pazarlóan, 190 milliárd forintból működtetni az Magyar Televíziót (MTV).
10. Szabad az MTV-nek négy év alatt 35 milliárd forintos veszteséget produkálni.
11. Szabad az MTV-nek felélnie 18,5 milliárd forintos alaptőkéjét.
12. Szabad az MTV vezetőinek arra játszani, hogy a parlament nem hagyja tönkremenni a köztévét.
13. Szabad eladni ingatlanjainak 95 százalékát, majd szabad az ebből származó bevételt - szemben az eredeti tervekkel - nem az új MTV székház felépítésére, hanem az intézmény működésének finanszírozására fordítani
14 Szabad a kiadások folyamatos növekedéséhez hozzájárulni, hogy a kormánypártok szívének kedves cégek (például Ezüsthajó Kft.) több száz millió forintos megrendelésekhez jussanak.
15. Szabad a Szabó László Zsolt által irányított MTV-nek, a költségvetési intézmények közül egyedüliként a már levont adókat, és járulékokat nem befizetni az államkasszába, hanem - többek között - a külső gyártók kielégítésére fordítani.
16. Szabad a fideszes többségű parlamentnek 2001-ben az MTV 10 milliárd forintnyi adó- és járulékfizetését elengedni.
17. Szabad az amúgy is meglehetősen nagyvonalúan összeállított terven felül 3 milliárd forintot fizetni külsős műsorkészítőknek.
18. Szabad az MTV költségvetését a veszteséges gyártói szerződésekkel évente 6,5 milliárd forinttal megterhelni.
19. Szabad az - Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került.
20. Szabad a Vitézy-féle vállalkozásoknak és az Ezüsthajó Kft.-nek összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékű megbízást juttatni, becslések szerint mintegy 1,5-2 milliárd forinttal túlfizetve e társaságokat.
21. Szabad azt a gyakorlatot folytatni, hogy az MTV gyártási szerződései ne legyenek egységesek, hanem egyes kontraktusokat a társaság jogi osztálya helyett a szerződő külsős partner készíti.
22. Szabad eltekinteni attól, hogy egy több évig futó műsor előzetes jóváhagyásánál megvizsgálják a szerződéskötés indokait, illetve az MTV-re vonatkozó előnyös vagy hátrányos gazdasági hatásokat.
23. Szabad az MTV Közalapítvány 1998 és 2002 között csonka, csak kormánypárti delegáltakból álló kuratórium elnökségének az előzetes szakértői vélemény ellenére szerződést jóváhagyatni olyan céggel, amely még a hatályos cégnyilvántartásban sem szerepel.
24. Szabad az egykori tévéelnököknek azt a pénzt, mely 111 munkatárs elbocsátásának több mint 100 millió forintos költségeit fedezte, visszatartani, annak ellenére, hogy később ezek az emberek ismét visszakerültek a köztévéhez.
25. Szabad az MTV-t olyan pénzügyi helyzetbe hozni, hogy az intézmény mára havi egy milliárd forint veszteséget termeljen.
26. Szabad a csődközeli helyzetben lévő MTV-nek 120 órányi anyagot szinte ingyen átengedni a Millenáris Kht.-nek (alkotásonként száz (!) forintért).
27. Szabad a Millenáris Kht. saját archívumából darabonként 2 millió forintért átengedni az Ezüsthajó Kft. által készített anyagokat az MTV-nek.
27. Szabad 42 tanácsadónak összesen 801 millió forintot keresnie az MTV-nél.
28. Szabad Lovas Istvánt 13,6 millió forinttal honorálnia az MTV-nek.
29. Szabad 6,5 milliót fizetnie a köztévének Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója, Wermer András számára.
30. Szabad a kormányváltás után busás végkielégítéseket fizetnie az MTV-ből távozóknak. 31. Szabad Mendreczky Károlynak 30,5 milliót megszavazni.
32. Szabad Csermely Péter hírigazgatónak és Gulyás Istvánnak, a Híradó volt főszerkesztőjének 17,5 milliót fizetni.
33. Szabad Jen Sándor funkcionális főigazgatónak 17 milliót, Papp Endre műsorvezetőnek 16,7 milliót fizetni.
34. Szabad az MTV-nek frissen bejegyezett, gyakran referenciákkal sem rendelkező cégektől, a piaci ár három-négyszereséért filmeket beszerezni, s ezáltal 13 cégtől majdnem 900 millió forintért "mozikat" vásárolnia.
A következő bankügyletek megismétlődésére is számíthatunk: Magyar Fejlesztési Bank
35. Szabad a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) egy informális kormánydöntés alapján 450 milliós euró-kötvényt kibocsátani a Mol Rt. gázüzletágának megvásárlására.
36. Szabad ezt a pénzt nem erre költeni, hanem az eredetileg fix, 5,25 százalékos kamatozású hitelt a bankközi piacon 4,5 százalékos kamatszinten elhelyezni.
37. Szabad ezáltal - a rendőrség becslése szerint - több mint egymilliárd forint kárt okozni.
38. Szabad az MFB-nek 1999-ben keretszerződést kötni a Defend Security Kft.-vel a bank ügyfeleiről való információgyűjtés céljából.
39. Szabad a Defendnek 55 nem banki alkalmazott magánszemélyt és 13 céget megfigyelni, amiért az MFB 2001-ben összesen 16 millió forintot fizetett.
40. Szabad az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek.
41. Szabad mindezért az MFB elnök-vezérigazgatójának, Baranyay Lászlónak több mint száz millió forint végkielégítést ajánlani, majd "megelégedni" a szerződés lejártáig szóló 46 millió forinttal.
Tovább is van, mondjam még? Országimázs Központ
42. Szabad az Országimázs Központnak (OK) több milliárdos szerződéseket kötni a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-vel.
43. Szabad az Ezüsthajónak 469,5 millió forintot kifizetni Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok politikai tevékenységének dokumentálására.
44. Szabad ezért 296 filmet, valamint fotókat készíteni. (A szerződésekről a KEHI megállapította: a felvételekre kötött eseti szerződések, valamint az ezek költségvetését tartalmazó mellékletek elnagyoltak, a vállalkozó számára egyoldalúan kedvezőek.)
45. Szabad az OK-nak még 30 millió készenléti díjat is fizetni az Ezüsthajónak, azt követően is, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést.
46. Szabad a Happy Endnek Mádl Ferenc államfői beiktatási ceremóniájára 120 millió forintot kifizetni közbeszerzési pályázaton.
47. Szabad az OK-nak 2000 augusztus 20-án a millenniumi ünnepségekre országszerte összesen 975 milliót elkölteni, majd a költségeket üzleti titokra hivatkozva elhallgatni.
48. Szabad a sidney-i olimpiai győztesekről óriásposztereket készítenie a Happy Endnek, a költségvetést pedig ugyancsak eltitkolni.
49. Szabad Sidney-ben az olimpián magyar kulturális és gasztronómiai napokat szervezni a Happy Endnek 143 millió forintért.
50. Szabad az OK-nak reklámozni a filmszemlét, arculattervezőként pedig a Happy Endet megbízni 20 millió forintért.
51. Szabad az OK-nak 51 millió forintot elkölteni az Orbán Viktor washingtoni kitüntetésére utazó magyar művészekre.
52. Szabad az OK-nak 38 millióért Országgyűlési Beszámoló címen a kormány hároméves tevékenységét dicsőítő hirdetéseket megjelentetni az országos napilapokban.
53. Szabad mindezt Wermer András D. K. Waltson Kft.-jével elvégeztetni.
54. Szabad az OK-nak 2000-ben 4,3 milliárd forintos összköltségvetést adni 2001-ben.
55. Szabad az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni.
56. Szabad emellett a Miniszterelnöki Hivatal által elkülönített pénzekből kulturális ismeretterjesztésre, programajánlókra 740 milliót, költségvetési kiadványokra 390 milliót, gazdaságfejlesztési eszközcsomagra 1,47 milliárdot szintén az OK-nak adni.
57. Szabad a Happy End Kft.-nek a mobilvécéket forgalmazó Toi Toi Kft.-től 260 ezer forintos listaáron a 2000. augusztus 20-i ünnepségekhez illemhelyeket bérelni, majd 6 és fél millió forintért - 25-szörös áron - az Országimázs Központnak leszámlázni.
58. Szabad az OK-nak országkép-építő kampányokra belföldön és külföldön 730 millió forintot elköltenie.
59. Szabad az OK-nak gazdaságfejlesztő eszközprogram alá sorolt kommunikációra 460 miliió forintot elköltenie.
60. Szabad az OK-nak saját kiadványokra és kormányzati kommunikációra több mint 1,7 milliárd forintot elköltenie.
61. Szabad egy amerikai gyorsétterem-hálózat visszamaradt készletéből hamburgert és egy ismert sörmárkát formázó rakétákat is fellőni a 2000-es millenniumi tűzijátékon.
62. Szabad mindezért a Happy Enden és az Ezüsthajón keresztül két cégnek több mint 230 millió forintot kifizetni.
63. Szabad Wermer András anyósának amerikai cégén keresztül lebonyolítani az egész üzletet.
64. Szabad a tűzijátékért felelős Tóth István Zoltánnak, az Országimázs Központ akkori vezetőjnek azzal hárítani el az árat firtató érdeklődését, hogy az ünnepi bejgli árát sem kérdezzük meg a nagymamától a karácsonyi vacsorán, így a polgároknak szóló ajándék ára sem publikus.
65. Szabad később úgy érvelni, hogy az Országimázs Központ az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolni a közpénzekkel, nem pedig a sajtónak.
66. Szabad "A Hídember" című film készítőinek - egy feljelentés szerint - 187 millió forinttal nem elszámolni.
67. Szabad a költségvetésnek a filmet csaknem kizárólagosan finanszírozni - közbeszerzési pályázat nélkül.
Jó lenne, ha volnának még martinsalakos házak, mert 1998 és 2002 között megtanultuk, hogy
68. Szabad a Pénzügyminisztérium által meghatározott árhoz képest indokolatlanul 600 millió forinttal többet költeni az északi térségben megrongálódott martinsalakos házak felújítására.
69. Szabad a martinsalakos házak felújításának felügyeletével megbízott kormánymegbizottnak (Horváth László, Fidesz) jótékonysági akciót gyakorolnia az állam pénzéből.
70. Szabad Horváth Lászlónak az esetek többségében "méltányosságot" gyakorolni, hiszen a felújításról szóló kormányhatározat szerint a károknak csupán 80 százalékát téríti meg az állam, a fennmaradó 20 százalék esetében a kormánymegbízott dönthetett.
71. Szabad 54 millió forintot fordítani egyetlen martinsalakos ház újjáépítésére Istenmezején, amikor elvben egy helyreállított épület költsége nem haladhatta meg a 24 millió forintot.
72. Szabad pályáztatás nélkül kiválasztani a Baumag Holding Rt. nevű céget a martinsalakos házak felújítására.
73. Szabad a martinsalakos házak újjáépítéséből fővállalkozóként meggazdagodni.
74. Szabad bekapcsolni a helyreállítás folyamatában olyan közhasznú társaságot - Gyors Újrakezdés Kht. -, amelynek közreműködése nem szolgálta a helyreállítás optimális költségen történő megvalósítását, s szerepe a Kehi vizsgálata szerint értelmetlen volt.
75. Szabad olyan házak lebontására is jelentős összeget kifizetni, amelyeket a tulajdonosuk korábban már lebontott.
76. Szabad olyan számlát produkálni a martinsalakos házakkal kapcsolatban, amelyen konkrét munkavégzés feltüntetése helyett "kivitelezési díj" áll.
77. Szabad a martisalakos házak felújítása kapcsán olyan jogi nonszenszet előidézni, mely szerint az önkormányzatoknak kell végrehajtani azt a kormányhatározatot, amibe nem volt beleszólásuk.
78. Szabad a BM-nek a felújítás költségeit az önkormányzatokhoz "leosztani", azon számlák alapján, amelyeket előzőleg aláírt a Gyors Újrakezdés Kht. képviselője és a kormánymegbizott ellenjegyzett.
Fidesz szerint mit szabad tenni, ha ők vannak hatalmon:
79. Szabad ma Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére"az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni.
80. Szabad mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani.
81. Szabad a 12 érintett állami gazdaságot kivonni a privatizációs, valamint a termőföldről, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény hatálya alól.
82. Szabad továbbá a dolgozói tulajdonszerzésre hivatkozva úgy privatizálni atársaságokat, hogy a tucatnyi állami gazdaság dolgozói egyetlen esetben sem szerezhetnek 10 százaléknál nagyobb részesedést.
83. Szabad ellenben a Fideszhez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
84. Szabad a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni.
85. Szabad ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
86. Szabad a Nemzeti Földalap (NFA) kezelő szervezet hivatalos felszólítását figyelmen kívül hagynia, arra még csak nem is válaszolnia, a legalább féltucatnyi privatizált agrárcégnek.
87. Szabad az ügyészségnek a 12 furcsa körülmények közepette privatizált egykori állami gazdaság ügyében megszüntetni a nyomozást.
Autópályák
88. Szabad 1998-tól 2000-ig igérgetni az autópályaépítés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapvágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekedenek az építési költségek.
89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópályaépítési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállakozói láncolatot kialakítani, amely követhetelenné teszi a közpénzek útját.
91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállakozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építettni a Vegyépszerrel.
93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópályakapukat.
96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
98. Szabad eközben a Defend alvállakozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi munkát.
Most jó lenne azt mondani-érvekkel alátámasztva-hogy téved,tisztelt Gyu.Talán csak abban,hogy minden képviselőt egy kalap alá vesz.Bizony a rossz hangulatnak ok és okozati összefüggései vannak.Mert ha eltekintünk attól,hogy mit kommunikálnak a pártok és a tettekre koncentrálunk,ugyancsak lesújtó következtetésekre juthatunk.A 7 éve hatalomban lévők csökkentették majd felemelték az ÁFÁ-t,adtak,majd elinfláltak nyugdíjemelést és kiegészítő béreket,nagy csinadrattával döntöttek reformokról majd visszacsinálták,folyamatosan kioltották az egymásban való bizalmat a kormánypártok,össze-vissza rángatták az országot.A hatalommal való visszaélés dicsőséges példáit nyújtva előzetes letartóztatások főszereplői lettek,a korlátlan visszaélés gyanúja lengedezi őket körül.Attól,hogy Bolgár György bemutatja,hogy a Fidesz sem különb,hogy hatalmi helyzetben úgyanúgy viselkedik mint az MSZP-csak jóval pökhendibb és arogánsabb stílusban- még nem lesz jobb a hangulat.Azok,akik hagyják magukat elkábítani, meggyőzhetetlenek.Azt hiszem meg kell erősödniük a civil szervezeteknek,a véleményformáló.új pártoknak ahhoz,hogy kiléphessünk ebből a megcsontosodott kavalkádból.
1. Az MSZP és az SZDSZ béna, tehetetlen és tehetségtelen. Képtelen egy ésszerű, a FIDESZ tevékenységét bemutató kapmányra, ezért újabb súlyos vereség vár rájuk.
2. A FIDESZ rajongók akár elhivatottak, akár nem, az MSZP képviselőit tartják nagyobb tolvajnak, ezért nem fognak elpártolni a FIDESZ-től.
Kérdés, hogy egy lesújtó vereség után mi lesz az országban. A kormánypártok megérdemlik a sorsukat, de a nép jobbat érdemelne a mai politikai elitnél. Jobb pedig nincs.