Levélhullás
Az igazságosztó
Egyre erőteljesebben veri OV a nagydobot a 2006-os őszi rendőrterrort vizionálva, és furcsa módon csak egy oldal felé fenyegetőzik.
Nos kérem, nekem volt türelmem éjjel kettőig végignézni a tévészékház ostromát és az október 23-án történteket, az Erzsébet hídi csatáig bezárólag. A lefolytatott vizsgálatok azt azért feltárták, hogy a Deák téren tankot is elkötő „ártatlan, álarcos” hazafiak miért arrafelé vonultak vissza (Astoria, Fidesz-nagygyűlés). Azt nem vitatom, hogy a keveredés után néhányan elszenvedték a rendőri intézkedést, akik nem akartak konfrontálódni fizikailag, de izgalmas volt nézni a rendőrök dobálását, illetve a kergetőzést.
Csak végig kell újra nézni a 23-i tévéfelvételeket, és látni lehet, hogy csak az Astoriától az Erzsébet híd pesti hídfőjéig (kb. 500 m) éjfél utánig szakaszosan szorították az oszlatási parancsnak ellenszegülőket, egyben a mellékutcákat nyitva hagyva, hogy aki akarja, elhagyhassa a helyszínt. Aki maradt, az felvállalta a következményeket, tehát ennyit az „ártatlanságról”.
Az éjszakai és a másnapi hírek szerint kb. 300 rendőrt és kb. 300 „ártatlant” kellett a mentőknek ellátni, illetve kórházba vinni. Azt is tudjuk, hála az ügyészségnek és a bíróságoknak, hogy az „ártatlan” gyújtogatók, rombolók milyen jogi retorziókat „szenvedtek” el. De most – öt év múlva – következik OV igazságosztása, természetesen csak az egyik oldal felé.
A jogállamiság alapját figyelembe véve, szívesen hallanám vagy olvasnám alkotmányjogász véleményét erről a kérdésről.
Herendi Károly
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A végén még kiderül,hogy a rendőrök egymást dobálták meg beton
darabokkal, kövekkel és ezért sérültek meg olyan sokan közülük.
Az összes Hazaffy pedig mind csupa Szent Ferenc és Teréz Anya volt...
OFF
Nagynepappe-vel létrehoztunk egy fórumot az otvenentul.hu-n: közélet, politika => 168 óra fun
Szívesen várunk mindenkit, aki csatlakozna hozzánk egy kis barátkozásra.
Elnézést az OFF-ért.
Amig EZZEL vannak elfoglalva azemberek addig sem kell kormanyozni.
tsz elnök!
Azért én valahogy ellennék debilek nélkül is. Bár igaz a mondás:varietas delectat. Vagy valami hasonló...
Atis64! Szerinted a kapucnis, sállal takart pofájú "hős hazafiakon" volt valamiféle azonosító? - mert én nem láttam egyiken sem. Így aztán nem is értem, miért a rendőrök azonosítóján rugóztok állandóan.
Az ártatlanok kárpótlását pedig, azzal sok hőzöngő sz@rcsimbókkal fizettetném meg, akik a fidesz felelőtlen politikája miatt mertek annyira bátrak lenni, hogy sok milliós kárt okoztak a fővárosnak és magánszemélyeknek egyaránt. Na meg természetesen a fidesszel....arról nem beszélve, hogy mindezt mi, adófizetők finanszíroztuk.
Hőbörögni és észt osztani nagyon tudtok, pedig az utóbbiból nagyon nagy hiány van köreitekben.
Atis elvtars!Nagyon keves vagy te ahhoz,hogy engem osztalyozz.
Amugy te is a 168 ora olvasoja lennel-sot kommentelsz is,igaz egbekialto baromsagokat,dehat hova lenne a vilag idiotak nelkul...!Meg unatkoznank itt a forumon nelkuled.
Atis64
Kiskoma, vegyél vissza a nagy arcból, mert nem mindenki hülye ám! Én is végignéztem a tévében azt a bizonyos oszlatósdit, és talán mégsem megrendezett dolog volt, statisztákkal, és világsztárokkal a főszerepben, hanem a valóság darabja az utcáról.
Hogy te azt szeretnéd, hogy néked higgyünk, ne a szemünknek, nem fog bejönni. Igaz csak azt láttuk, amit közvetítettek, de az is túl sok volt már.
Hogy legyen mihez viszonyítsál, ha ez mondjuk Kínában történik, kapásból lenne 500 halott, de Európa boldogabb felén is két kórház megtelt volna sebesültekkel.
Én nagyon is büszke vagyok a rendőrségünkre, hogy néhány véletlenül szájonkapott jelenlévőn túl nem történtek szörnyűségek.
Az olvasók figyelmébe szeretném ajánlani Bitó László A technopuccs dosszié című könyvét. (Ennek semmi köze a humanizmushoz, ill. az eutanáziához!:) )Szerintem ezzel könnyebb megérteni a 2006-os és az azt követő eseményeket.
Elektronikusan is letölthető. Megéri!
http://mek.niif.hu/05300/05367/05367.pdf
A rendőrök helyében ideológiailag adtam volna akkorát a randalírozók pofájára, hogy eszükbe nem jut még egyszer az utcán hőzöngeni. Próbálnák meg az USÁ-ban, Franciaországban vagy Németországban. Én is végignéztem a közvetítést és láttam, mikor rágyújtották az autót a benne ülő rendőrökre, a nézelődők mentették ki őket, különben benn égnek. Köszönhető Orbán Viktornak, aki elkezdte a forradalmazást, most meg folytatja, valami rögeszméje lehet neki. Ha valaki érti, most hogy a hatalom már az övé, miért van rá szükség, világosítson fel engem tudatlant, kérem. Sejtem azért, hogy megsimogassa kicsit a jobbcsikok buksiját az önkormányzati választásokig: látjátok én vagyok a ti emberetek, nem a Vona. Ha majd a buksisimi nem lesz elég és neki kell oszlatnia a lejáratott rendőrségével a csőcseléket ( bocs forradalmárokat ), remélem azok beintenek neki azonosítóval vagy anélkül. Miért a rendőrök vigyék vásárra a bőrüket a politikusok felelőtlensége miatt?
Az eseményt a Tv-n néztem. Nem kiszemezett vágoképként, hanem egyenes közvetítésben. Vidéken voltam és rettegve gondoltam arra, hol járnak családom tagjai. Tiszteletben tartva "Villong" személyes véleményét, vitatkozom vele. Mert még csak nem is egy rosszul előre jelzett vihar okozta a teljes zűrzavart, hanem emberek tudatos szervezkedése.
Tisztelt „Villong”.
1968 óta azért nem járok Fradi meccsre, mert saját szurkolóink akartak elégtételt venni rajtam a rajongón, mert a rosszul játszó Albertra megjegyzést tettem. Most pedig, miután sem könnygázra, sem gumibotra nem vagyok kiéhezve, közelükbe sem megyek. Elmentem viszont az „Élet menete felvonulásra”, mert így is lehet valami mellett kiállni. Nekem senki ne mondja, hogy nem volt lehetősége a tömegnek, a rendezvény után elvonulnia, vagy félrehúzódnia (mint esőben a kapualjakba). Nekem ne mondja senki, hogy aki ilyen körülmények között saját híveit, ilyen helyzetbe hozza, az vétlen. Nekem azt sem mondhatja senki, hogy a erőszak hatalom képviselőiben, ha megérzik a veszélyt, nem megy fel az adrenalin szint. És azt is tudom, vannak, köztük lehet, hogy az erőszakot élvező, egyének is. Ám amikor ezt a kusza helyzetet valaki saját politikai céljai érdekében ahelyett, hogy a megbékélést segítené, még szítsa is, az elfogadhatatlan. Nem tudom volt-e már váratlan veszélyhelyzetben. Én igen, amikor a viharban (ami nem volt várható) kint maradtam a Velencei tavon egy csónakban másodmagammal, és reszketve próbáltam kimenekülni, hogy a családomat láthassam. Ilyenkor az ember ösztönlénnyé válik, és rögtönöz. A második alkalommal már felszereléssel, és kellő tapasztalattal, már nem volt olyan ijesztő a nem várt vihar. Ez jellemezte az a bizonyos napot is. A székház ostrománál több száz jól látható ember volt jelen. Feladták egymást? Egy frászt. Hiszen Ők hősök. A rendőr, aki nem árulja el társát, mert lehet, hogy az élete egyszer függhet Tőle, az aljas?
Szerintem, aki ezzel a témával tartja izgalomba az országot, az nem lehet tisztességes ember, legyen az akár Morvai vagy az új miniszterelnök illetve annak megbízottja.
"Azt nem vitatom, hogy a keveredés után néhányan elszenvedték a rendőri intézkedést, akik nem akartak konfrontálódni fizikailag, de izgalmas volt nézni a rendőrök dobálását, illetve a kergetőzést."
Végtelenül egyszerű: remélem a kedves levélíró, majd éppen ott lesz a Új Magya Baloldali Kommunista Szocialista Párt majálisán, ahol néhány borgőzös vandál elkezd dulakodni a rendőrökkel, aztán őt is jól pofánvágják, esetleg kilövik a szemét stb. Miért is hisztizünk akkor a háború polgári áldozatai miatt? Háborúzni baromság, de hát ugye a keveredés után... :)
Gondolom egy bizonyos kor után már nehéz részletekbe menően gondolkozni, de azért ekkora csúsztatásokat... :) Ki mondta, hogy a vandálok, vagy huligánok nem érdemelték meg a sorsukat? De az ügy kivizsgálása nem is erről szól! A "keveredés" sem volt olyan mértékű, hogy minden ártatlan áldozat bántalmazását megmagyarázza. És nyilvánvalóan a technikai részletek (azonosítók, szakszerűtlen oszlatás, akarattal elszúrt székház-védelem) is érdekesek...
Az egész keménykedést a rendőrség ellen feltehetően Orbán arra akarja használni, hogy a vezetőket lecserélhesse haverokra. Ennyi!
Herendi ur!
Nem figyeli az uj idök szavát?Azok a gyujtogatok hazafiak voltak a rendörök meg idegen érdekek kiszolgálói.Legalábbis az uj hatalom szerint.