Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Nagyra becsült olvasó- és levelezőtársamnak, Láng Róbertnek az Önök közvetítésével nekem írott levelére az alábbiakban válaszolok.

A levelében idézett „sírfelirat” nem az, hanem egyike azoknak az emléktábláknak, amelyek a stockholmi óvároshoz tartozó Riddarholm-szigeten lévő régi, úgynevezett Lovagok Templomában találhatók. Azoknak az emlékét hirdetik, akiket a svéd király a Svéd Lovagkereszt kitüntetésben részesített. Biztos, hogy a kitüntetettek jelentős személyek voltak akár Svédországban, akár más országokban, hiszen a levélben említett három nevet is híres emberek viselték: Poincaré (1864–1934) Franciaország elnöke, Sztolipin (1862–1911) orosz miniszterelnök, Vrangel (1878–1928) az orosz polgárháborúban a dél-oroszországi fehér hadsereg parancsnoka volt. Az emléktáblán lévő 1940. január 27. bizonyára a kitüntetés adományozásának, esetleg átadásának a napja.

A levél azzal a kérdéssel zárul, hogy miért tüntethette ki a svéd király Horthyt akkor, amikor a két ország külpolitikai orientációja eltérő volt 1940-ben. Nos, 1940 januárjában Magyarország és Svédország is semleges volt. A harmadévvel korábban Lengyelország szovjet–német leigázásával véget ért háborúban mi nem voltunk hajlandók átengedni a Dél-Lengyelország ellen támadni akaró német csapatokat, és lengyel katonai és civil menekültek tízezreit fogadtuk be. Aligha tévedek, amikor azt állítom, hogy ez a két tény nagy súllyal esett latba a kitüntetés adományozásakor.

A magyar és a svéd külpolitikai orientáció között is voltak rokon vonások – mindkét országra rávetült a Reich árnyéka: kénytelenek voltak engedni. Norvégia és Dánia lerohanása után Svédország rákényszerült a háború további éveiben átengedni a Norvégia északi részeibe irányított német személyi és dologi utánpótlást, és a kirunai vasbányából kitermelt érc a német hadiiparban került felhasználásra. Szerencsésebb volt Svédország földrajzi helyzete. Tőle ennyivel is beérték a németek!

Szívélyes üdvözlettel:
Del Medico Imre
Budapest