Összefogás
A választási kampányban gyakran elhangzik majd a „nemzeti összefogás” óhaja.
Ha egy közéleti szereplőnek nincs különösebb mondanivalója, vagy fogalma sincs, mit kellene egy adott helyzetben tenni, előveszi a bűvös szavakat. Nemzeti összefogást! Fogjunk össze a válság leküzdésére! A széthúzás magyar átok, most kell összefognunk! Hogy ki kivel, arról már kevesebb szó esik.
Már ifjúkoromban divatos volt az összefogás. „Néppel a népért, összefogjunk hát, munkaversenyben győz a proletár!” „Ha összefogunk rendületlen, legyőzzük végleg a háborút.” Még Koncz Zsuzsa is azt énekelte, hogy „fogjunk össze, te szeress legalább!”, persze ő másként gondolta.
A társadalmi csoportok egyértelműek voltak. Bárki besorolhatta magát összefogás szempontjából: munkásosztály, parasztság, haladó értelmiség. Továbbá reakciós, osztályidegen, osztályellenség.
Manapság bonyolultabb a besorolás. Egyes egyetemi oktatók szerint csak két csoport van, magunkfajta és magukfajta. Túl primitív felosztás. Mert vannak ugyebár Fidesz–KDNP-szavazók, MSZP-sek, továbbá különös emberek (MDF, SZDSZ, törpepártok), radikálisak és passzívak, azaz pártsemlegesek. Ezenkívül léteznek szegények, középosztálybeliek, gazdagok, celebek. Más szempontból munkaadók, munkavállalók, munkanélküliek, közalkalmazottak, nyugdíjasok. És orvosok, természetgyógyászok, betegek, gyógyszerészek, gyógyszergyártók. Bonyolult.
És majd elfelejtettem a legfontosabb osztályozást. Vannak politikusok, szakpolitikusok, apolitikusok, struccpolitikusok, bábpolitikusok, megélhetési politikusok, hintapolitikusok, hantapolitikusok, elkötelezett politikusok, lekötelezett politikusok, depolitizáltak, politológusok, politikai analfabéták.
Óvakodjunk, nehogy ez a sokfajta politikus az „összefogás” szó másik értelmezését gyakorolja.
Láng Róbert
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nálam az veri ki a biztosítékot, hogy egy egyébként irni tudó ember"VillonG", miért felejti ki a komcsizást? Igy teljesebb a kép, vagy legalábbis nem szelektív a memoria. Ahhoz, hogy egy akármilyen közösség összefogjon vallás , politikai meggyöződés , hovatartozás nélkül, kell valami közös többszörös. Egymás tisztelete mint egyénnek és embernek.Hol is volt ez meg a húsz év alatt? Még a munkahelyeken is, ahol erre a legtöbb esély volt ott is szembeállították egymással az embereket. Az itt irogatok( biztosan én is ) csak játékszerek voltunk és vagyunk. Majd talán három generáció mulva....
Charles Gati nagy szaktekintély,évtizedek óta az ország külföldi lejáratásán dolgozik.Született szadeszes, úgyhogy kicsit sem elfogult.
"Charles Gati: "egyelőre Magyarország jó lépéseket tesz, mert jó miniszterelnöke van"
Charles Gati washingtoni politológus szerint Magyarországot az juttatta az élenjáró európai országok közül a sereghajtók közé, hogy nincs beszélő viszony a politikai életben az ellenfelek között."
No igen,jól látja a lényeget,és van egy fideszünk akiknek ,bevallottan az a jó,"minél rosszabb az országnak annál jobb nekünk" elvet valja!!
Ki is mondta ezt a mondatot? Mintha egy közismert fideszes politikus lett vóna:-))
Elég baj az, hogy senki nem akar a másikkal összefogni. Sokfélék vagyunk, de egyben nagyon is hasonlítunk: mindannyian emberek vagyunk. Maradjunk azok.
Gratulálok Villong fejtegetéséhez.Nincs itt szükség az összefogásra,elég ha a véleményünk, a gondolataink nagyvonalakban hasonlóak.Akivel meg homlok egyenest más a nézetünk,azzal a franc sem akar össze fogni.
Ez az összefogósdi kezd unalmassá, hovatovább idegesítővé válni.
Mindenki, aki elérkezettnek látta/látja az időt a hatalom megszerzésére, nemzeti összefogást hirdet, még egymás ellen is.
Természetesen a hatalom megtartása érdekében is össze kell fogni a nemzetet...
Majd én összefogok azzal, akivel akarok. Abból meg elegem van, hogy mások döntsék el helyettem, hogy mi a jó nekem.
A teljes és feltételek nélküli összefogásra kár is szót vesztegetni. A súlyosan átpolitizált magyar társadalomnak erre esélye sincs. Illetve egy - sajnos ugyancsak kivitelezhetetlen - esetben volna:
ha legalább abban összefogna az istenadta nép, hogy politikusait egyként zavarja le a térképről. Pártállástól függetlenül. Szinte hihetetlen számomra, hogy emberek százai, ezrei, tízezrei hiszik el nap, mint nap ezeknek a zsebtömő csavargóknak, hogy majd ők, hogy majd akkor, hogy ők az igaziak.
Jelzem: 1989 óta 20 év telt el. Ennyi ideje volt a magyar politikai "elit"-nek, hogy az ország szekerét kitolja a szarból. Ehelyett egyre mélyebbre sikerült süllyeszteni azt. Ugyancsak pártállástól függetlenül.
Egy apró észrevétel: a Te szeress legalább c. slágert nem Koncz Zsuzsa, hanem Mary Zsuzsa énekelte 1965-ben, a Szerelmes biciklisták című film betétdalaként.
Igen vijjonvadbarom,tudjuk...Nyuxik a beteg,nem pofazik,mert beletaposunk a redvas pofajaba...
"Már ifjúkoromban divatos volt az összefogás."
-és azok mondták akik most kormányon vannak :D
"A társadalmi csoportok egyértelműek voltak. Bárki besorolhatta magát összefogás szempontjából: munkásosztály, parasztság, haladó értelmiség. Továbbá reakciós, osztályidegen, osztályellenség."
- Most van az MSZP-szavazó, meg a náci :D
"Egyes egyetemi oktatók szerint csak két csoport van, magunkfajta és magukfajta."
- nem "egyes", hanem konkrétan egy...
"
Óvakodjunk, nehogy ez a sokfajta politikus az „összefogás” szó másik értelmezését gyakorolja."
- nem kell óvakodni: Van az, aki úgy gondolja, hogy ne kormányozzon ez a kormány tovább, és van a náci... :D