Hetilap kereső

168 Óra Online írása

A Tanú című fim Virág elvtársával szólva: bizony, nem szeretnék most az oligarchák helyében lenni! Ugyanis mindegyik párt hadat üzent: szerintem nekik annyi...

Már a kis pártok is vakkantgattak, hogy nem lesz ennek jó vége, sőt az MDF volt szóvivője még a csúfos bukás után közölt hosszú fejtegetésében sem tudta megállni, hogy ne hangsúlyozza: mennyire is fontos véget vetni az ország oligarchizálódási folyamatának, a gazdaság és a politika összefonódásának és az ezzel természetesen együtt járó, nagymértékű korrupciónak.

A parlamentbe került, még zöld új ártatlanok fő arca kifejtette ugyan, nekik nincsenek oligarcháik, és hogy bizonyítsa, lehet más a politika: máris felajánlkozott az új hatalomnak, hogy szívesen partnerek lennének az oligarchák elleni harcban, persze ha ez minden oligarchára vonatkozna.

Szívesen hallottam volna a rendszerváltásért a legtöbbet tevő, azóta önmagát ügyesen leszalámizó párt mindenkinél okosabb ideológusainak alapos fejtegetését az oligarchák szerepéről ifjú demokráciánkban, különös tekintettel előzetesben lévő fővárosi pénzemberükre...

Ehelyett az egymást ügyesen kicsináló, gyenge emberi minőségekkel és fecsegő öregasszonyokkal megáldott párt egykor szépreményű vezetője negyvenoldalas (!) röpiratában fontosnak tartotta saját oligarcháiknak is behúzni egyet. Azt kifogásolta, hogy a baloldalhoz kötődő üzletemberek jó része nem hozzátenni, hanem kivenni szeretne a közös lehetőségekből. Majd egy őszödi fordulattal bevallotta: „A párt finanszírozása éppen úgy elfogadhatatlan alkukkal, kompromisszumokkal, rosszabb esetben rejtegetni való titkokkal terhelt, mint ellenfeleinké. Nemcsak hogy nem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, de még ügyetlenebbnek és ostobábbnak is látszunk, rosszabb esetben azok is vagyunk.”

Szegény oligarchák persze a legnagyobb maflást a főnix kormányfőtől kapták, aki már a győzelmi mámor közepette is hangsúlyozta: a „zemberek” új rendszert alapítottak: a hatalommal visszaélők és oligarchák rendszere helyett a nemzeti együttműködés rendszerét.

Hát bizony, eljött a „szép, új világ”, s retteghetnek az oligarchák... Csak az a kérdés, mi lesz a párttól nem túl messze álló üzletemberekkel, élükön az első és a második leggazdagabb magyarral? És mi az ötödikkel, a vezér reinkarnációs keresztapjával, aki a legtöbbel segítette a győzteseket? Hogy a most megjelent százas toplista többi idehúzó vagy a hatalomhoz mindig gyorsan igazodó reprezentánsairól ne is beszéljünk. Mi lesz a kormányzati pozícióval meg nem alázott másik jobboldali sajtómágnással, a rokonnal, aki ingyenes hetilapjával hétről hétre manipulálja a tömegeket? Mi lesz a legnagyobb magyar boltlánc tulajdonosával, aki a korábbihoz hasonlóan a mostani kampány során sem átallotta havi termékismertetőjében a rizses lecsó és a savanyú káposzta közé becsempészni magvas jobbos gondolatait, sőt sunyi és törvénysértő (kiadó nélküli), Ítéletidő feliratú óriásplakát-kampányával igyekezett korbácsolni az indulatokat? Mi lesz a párt nyolcévnyi ellenzékiségét sok milliárddal finanszírozó oligarchákkal, ha most végre tartják a tenyerüket? Vajon elzavarják, vagy mégiscsak kifizetik őket?

Tudja, Pelikán elvtárs, „nem szeretnék most a helyükben lenni”, s ideje lenne az illegalitásra készülve létrehozniuk az „aranysegélyt”...

Szentirmay László
E-mail