Hetilap kereső

168 Óra írása

Szomorú, ha egy írástudó csak a betűvetést gyakorolja, és gondjai vannak a szövegértéssel. Ha Kartal Zsuzsa nemcsak felszínesen futja át írásomat (június. 25.), nem tett volna olyan személyeskedő megjegyzéseket, amelyeknek pont az ellenkezője igaz.

Például: „Lehet, hogy Sz. L. nem tudja, de [az Országos Cigány Művészeti Központ] létrehozása több évtizedes harca a cigány művészeknek.” Megnyugtatnám: tudom, s ezt akár ő is kiolvashatta volna írásomból. Ez még csak felszínesség, de az már rosszindulatú megjegyzés részéről, hogy: „[Sz. L.] is abban gondolkodik, mint Mária Terézia: el kell venni a gyerekeket minél korábban az anyjuktól, akkor majd tisztességes magyar állampolgárok válnak belőlük. Csakhogy a romák szeretik a gyerekeiket, és nem akarják őket janicsárképzőbe adni.”

Kedves K. Zs.! A napos iskola, a heti kollégium, a Gandhi Gimnázium nem janicsárképző, hanem a hátrányos helyzetű roma gyerekek egyetlen komoly esélye arra, hogy – identitásukat megőrizve – megtanuljanak beilleszkedni a társadalomba. Olyan hely, ahol a valóban elhivatott, e nehéz feladatra jól képzett pedagógusoktól nemcsak a betűvetés alapjait és a szövegértést sajátíthatják el, hanem rendszeres ennivalót és a szükséges ruházatot is megkapva legfőképpen azt tanulhatják meg, hogy lehet és érdemes másképpen élni. Hogy tudást, szakmát szerezve nem mástól kell várniuk a segítséget, hanem nekik maguknak kell erőfeszítéseket tenniük boldogulásuk érdekében. Hogy csak felelősen szabad gyermeket vállalniuk, és csak akkor, ha biztosan fel is tudják őket nevelni, hogy jobb életük legyen, mint az elmaradottságban élő sorstársaiknak... És e szellemiséget a gyerekek naponta vagy a hétvégén hazatérve továbbadhatják családjuknak, rokonaiknak.

Nem ez a javaslat képviseli a szegregációt – hiszen a napi vagy heti iskolák, kollégiumok nyitva állnának a nem roma gyerekek előtt is, sajnos körükből is tízezrek élnek nyomorúságos körülmények között –, hanem éppen az a lila szemlélet, hogy maradjon így a hátrányos helyzetű gyerekek oktatása, és a (roma) magaskultúrára fordítsuk a tíz- és százmilliókat.

Aktuálisan pedig az lenne a legsürgetőbb, ha a társadalom, az ország prominensei, az államelnök, a kormányfő, a pártok és egyházak vezetői egységesen, közösen nyilvánítanák ki szolidaritásukat a meggyilkolt ártatlan roma áldozatok mellett, illetve általában a fajüldözéssel, a cigányellenességgel szemben. Az persze hosszabb távú feladat lenne, hogy sikerüljön erről meggyőzni a (többségi) társadalmat. És ebben kéne közreműködnie a roma és nem roma (akár széplelkű) értelmiségnek is!

Szentirmay László