Ki köti ezeket az „előnyös” munkaszerződéseket? (Nevekre is kíváncsi lennék.)
Régi problémám (lévén közgazdász): ha mindenütt veszteség van, hol a pénz?
Most lassan megtudom.
A Vasárnapi Hírekben olvastam: „a közrádió elnökének 160 milliós megbízási díj jár – számítások szerint – két évre” (havi 9,5 millió).
Szerződés szerint jár neki, ha eredményesen működik a cég. Márpedig eredményesen működik. Meg lehet hallgatni vasárnap esti szórakoztató műsorként például a Vasárnapi újság ismétlését.
Az elnök szerint a menedzsmentet a „kiemelkedően nyereséges működés” miatt kell megfizetni. És ez a jövedelem „nem erkölcs, hanem szerződés dolga”.
Ezek után bennem mégis felmerül néhány kérdés, csak nem tudom, kinek kéne feltennem.
Ki köti ezeket az „előnyös” munkaszerződéseket? (Nevekre is kíváncsi lennék.)
Ezek a sok-sok milliót zsebre vágók vezető pozícióban vannak. Vajon etikáról hallottak-e már? Amikor több tízezer nyugdíjasnak kell lemondania novemberben 20-30 ezer forintról. Ne csodálkozzunk, ha néhány lépcsőfokkal lejjebb gátlástalanul lopnak. Már csak darazsat meg parazsat nem. Az egyik csíp, a másik süt.
De azt a független bíróságot is tiszteltetem, amelyik csuklás nélkül megítéli a hozzá bizalommal fordulónak a 100 milliót „a felmerült hiányosságok miatt”. Kik miatt merültek fel a hiányosságok? Talán nekik kéne kifizetni!
Hol van az Állami Számvevőszék, az Isten tudja, hány ombudsman, és az Isten tudja, hány bizottság?
Pálmai Margó
e-mail
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tudatos klientúrikus rablás halmazat! Spártai rövidséggel ennyi.
Rövidre zárnám a problémát: 1. Csakis a Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszonyban eltöltött idő alapján előírt végkielégítés járhat bárkinek, ettől eltérni nem lehet. 2. Iskolai végzettség szerinti jövedelemkategóriák szerinti bérbesorolást alkalmazni minden esetben. 3. Közpénzből gazdálkodás esetén nincs premizálás.
Bár lenne a mostani helyzetre egy igencsak demokratikus javaslatom is:
minden dolgozó állampolgár (korra,nemre,beosztásra,felekezetre való tekintet nélkül) teljesen egyforma, azaz pl. az átlagbérnek megfelelő összeget viheti csak haza, az eredeti bérének a többi része kerüljön az állam kasszájába. Punktum. Nem kell ide körmönfont megfogalmazás.
Nem gond, majd ráfogjátok a cigányokra.Ők teszik tönkre az országot
jelmondattal.Itt megjegyezném, sok hasonló problémával szembesítettem
az ilyen ,és hasonló jelmondatokkal illetőket,akik a cigányságot
hibáztatták az ország elszegényedéséért.BKV, Tocsik stb..ide sorolnám még a megyeri hidat. Ott sem kell szégyenkezni az összeg nagyságrendjét
illetően.Egy szignó sokat jelent!Életműdíj na persze mi is cigányok
megérdemelnénk egyet,mondjuk az előttünk álló nehéz napokért,és a mögöttünk álló hanyag iskolarendért.Egy cigány véleménye.
Tocsik az egyedüli ahol megállapíthaó, hogy a szerződés a jó erkölcsbe ütközik ? A bíróság bármilyen Ptk alá tartozó szerződést, így megbízási- és munkaszerződést is megsemmisíthet, ha súlyos aránytalanságot állapít meg.
Most ez miért is nem lehetséges ?
HM-HM ismét 1 magyar igazság,a pártok,s velűk joban lévők,vezetok,lophatnak csalhatnak,Biroság,ombdusmann nevetséges.Választok rugják seggbe a méltatlan emberkéket.