Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Sajnálattal olvastam a 168 Óra múlt heti számában megfogalmazott gondolatait. Már írásának a címe is – Ennyi – leértékelése egy súlyos társadalmi problémának, társadalmi feszültségnek, amely a szociális ellátórendszer anomáliái miatt alakult ki.

Sajnos a probléma nem „annyi”, amiről egyes médiumok polemizálnak, vagyis hogy ki mit mondott, miként mondta, ki a rasszista, és ki nem. Utóbbi kérdés kapcsán köszönöm, hogy Ön legalább reálisan értékelte a gondolataimat.

De!

Írásának soron következő szavaival, esetlegesen vádjaival nem tudok egyetérteni.

Kezdem a „végével”, felszólításával a bocsánatkérésre.

Bocsánatot annak kell kérnie, aki hibázott. Vagy megsértett másokat. Én egyiket sem tettem.

Noha tudom, hogy a magyarázat sokszor visszaüt, és magyarázkodás lehet belőle, de talán Ön sem tudja pontosan – hiszen a mondandóm eredendően és sajnálatosan tévesen jelent meg –, miről is beszéltem valójában. Aki hibázott, a Balközép újság, utólag nyilvánosan elismerte a tényt: a szövegkörnyezetéből kiragadott mondattal tudósított, s ezért a mondanivalóm éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé. Bocsánatot kértek azoktól, akik ezért sértve érezhették magukat.

Másfelől: a híresztelést nem kezeltem hírként, hisz nem kívántam azt semmilyen formában nagy nyilvánosságra hozni. Azokat a képviselőtársaimat akartam az ilyen „elborzasztó feltételezésekről” tájékoztatni, akik élethelyzetüknél fogva nem találkoznak ilyesmivel. Kifejezetten – és nem először – az alapprobléma megoldását szorgalmaztam, hogy hasonló „legendák” kialakulása elkerülhető legyen.

Azt a feltételezést, hogy – Ön szerint – „valószínűsíthető igazságként” kezeltem volna a híresztelést, még a hibásan megjelent Balközép-tudósítás sorai alapján sem lehet következtetni.
Továbbá, azt hiszem, tisztázásra szorul az Ön által említett „politikai beszéd” mint kommunikációs műfaj is. Én úgy gondolom: politikai beszédet nyilvánosság előtt politikai mondanivalóval tartanak politikusok. Sajnos a parlamenti vitában elhangzó hozzászólások zöme is ilyen, és ezért gyakran a fontos szakmai és társadalompolitikai kérdéseknek éppen a lényege vész el a hallgatóság előtt.

A képviselői munka érdemi része a különböző munka- és szakcsoportokban zajlik, ott születnek meg hosszú érdemi viták kompromisszumaként azok a javaslatok, amelyeket a frakciókban, bizottságokban, majd a plenáris ülésen megvitatunk, és döntést hozunk azokról.

Én a legmegfelelőbb helyen beszéltem a térségemet és sok más térséget is érintő problémáról. Arról, ami a vidéki társadalom jelentős részét foglalkoztatja. És szembe kell néznünk azzal: a szociális ellátórendszer vélt vagy valós hibái miatt ellentétek, nemegyszer ellenségességek alakulnak ki, indulatok szabadulnak el, s ennek következménye, hogy ilyen durva szóbeszédek szárnyra kelhetnek. Ezt elkerülendő pedig az alapprobléma gyökerével kell foglalkozni.

Az előzőekben leírtak alapján vissza kell utasítanom, hogy a viselkedésemet „ártatlan locsogásnak” vagy „súlyos felelőtlenségnek” nevezze Ön vagy bárki más. „Már bocsánat!”

Szabó Éva
országgyűlési képviselő (MSZP)

Rövid reflexióm ezek után nem Veresné Szabó Évának szól, hanem helyette: mi kérünk elnézést.

Mester Ákos