„Ments meg, Uram, a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is.”
Úriemberhez méltatlan lenne fogadásokat kötni: ki nyeri a 2010-es választásokat. (Ha éppenséggel látszik is ez-az.) Az Orbán Viktor által (v)álságkezelő, „hobbikormánynak” nevezett MSZP csupán a jövő év tavaszáig sanyargatja/sarcolja a polgárokat, aztán jön a Kánaán!
Mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője fogalmaz: „Megszűnik a korábbi duális politikai értéktér, amelyben a választók hol a baloldal, hol a jobboldal által kínált lehetőségek közül választanak.” A megszorítások megszorításából szabaduló nép végre fellélegezhet. Nem lesz szükség többé áldozathozatalra, helyreáll a rend.
Az új „műsorhoz” azonban új (?) emberek kellenek! A „lebegtetett” leendő kormányzati névsorok nem különösebben meglepőek. Még akkor sem, ha a tárcavárományosok némelyike – gyaníthatóan – csupán az „elterelő hadművelet” szereplője. Például: több mint gyanút keltő Kósa Lajos (esetleges) mellőzése. A sikeres debreceni polgármester kormányzati szerepvállalását maga is idő előtti kérdésnek mondja egyik nyilatkozatában. Ugyanakkor – habitusával összhangban – határozott elképzelése van egy alkotmánymódosításból következő államfői és miniszterelnöki hatáskör újragondolásáról... Ezért is érthetetlen az országos (!) ismertségben és népszerűségben legfőbb közjogi méltóságokat „előző” politikus nevének hiánya az árnyékkabinetben. Csak nem az a baj vele, hogy saját pártelnökét is „veri”?
Kósa Lajos ugyanis megmutatta: „ellenszélben” is lehet építkezni! (A szó valódi és átvitt értelmében.) Kifogástalan hatalomtechnikájába még Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai városházi fogadása is „belefért”. Megtehette nyugodtan: a szabadság őrvárosában valóban „egy a tábor, egy a zászló”. A karizmatikus városvezető elszántságát látva a helyi szocialisták évek óta önkéntes száműzetésbe vonultak.
A Kósa vezette „legélhetőbb” magyarországi város – a remek marketingnek köszönhetően – kitörölhetetlenül feliratkozott Európa térképére. Debrecent elkerülték a tisztátalan ügyek, még csak szóbeszéd szintjén sem voltak ilyenek, a sajtónyilvánosságot nem is említve. Az önkormányzati médiabirodalom is jól működik.
Mindezek után felfoghatatlan Debrecen „erős emberének” háttérben tartása. Az ország második legnagyobb városának adósságállományát konszolidálni képes polgármestert nem bevonni a kormányzati munkába, enyhén szólva különös személyzeti elvekre vall. (Kósa nagy gyakorlatot szerzett a gazdasági „egyensúlyozásban”, az intézményi átszervezésekben és a pénzügyi racionalizálásban.)
Csak gyanítható: Orbán sok mindenre emlékezik. Arra is, midőn három éve nem éppen hízelgő módon csak „táltosnak” titulálta őt Kósa, éppen a 168 Órában, s nem mint első számú kormányzati tisztségviselésre alkalmas személyt emlegette. Igaz, a Fidesz akkor egy túldimenzionált retorika miatti, magának köszönhető választási vereség után volt. Tudvalevő: Orbán Viktor nem kedveli, ha helyette döntenek. Szereti „egy kézben” tartani az ügyeket. Amolyan irányító középpályásként szervezni az egészpályás letámadást. Mégis, már csak a stílszerűség okán is, Minarik Ede óta tudjuk: kell egy csapat!
Az Orbán–Kósa-kapcsolat dimenzióit csak találgatni lehet. „Ments meg, Uram, a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is.”
Ki tudja?
Nagy Zoltán
médiakutató
Debrecen
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
"hegyaljai
2009-09-28 10:25:10 #13
Szerintem az a baj,hogy örökké hatalmon akarnak maradni,mondjuk akik eddig is haszonélvezők voltak,így szokták meg,csak aza baj,hogy elfogyott minden.Felélték ami volt,meg azt is ami lett volna.Nehezen meghatározható népség ez "ballib".Ök nem nevezik magukat ennek.Ők a "haladók".Képzeljétek,hogy ilyen tsz elnökökből ugyan mi haszna lesz akárkinek.Azt hiszi,hogy tud még leimolni."
Javíts ki,ha tévedek,de a ballib soha nem mondta,hogy minimum 20 azaz húsz évig akar hatalomra kerülni,ellentétben a fidesz ostoba szonókaival.
Részemről nem is szeretném,ha olyan sokáig volna egy párt hatalmon!!
Tudod van már tapasztalatom a hosszú párt uralkodásokban,és abból semmi jó nem sül ki.
"VillonG
2009-09-22 16:48:23 #12
"VillonGal,meg nem kell törődni,mert ő a három majom:-))
Illetve csak kettő,mert beszél és ír,csacskaságokat:-))"
Tőled is köszönöm a kedves szavakat! Csak magyarázd el, a három majom (aki nem hall, nem lát, nem beszél), hogyan is vagyok én, akár kettőben is... :D"
Kedves VillonG!
Úgy kérlek szépen ahogy hatökör lehet egy ember,akkor te miért nem lehetsz kettő majom?:-)))))))))))))))))))
"VillonGal,meg nem kell törődni,mert ő a három majom:-))
Illetve csak kettő,mert beszél és ír,csacskaságokat:-))"
Tőled is köszönöm a kedves szavakat! Csak magyarázd el, a három majom (aki nem hall, nem lát, nem beszél), hogyan is vagyok én, akár kettőben is... :D
Kedves őszike13 nincs már egymillió munkahelyről szó ,legutóbb 4-5 százezerről beszéltek,de lesz ez még kevesebb is:-))))
VillonGal,meg nem kell törődni,mert ő a három majom:-))
Illetve csak kettő,mert beszél és ír,csacskaságokat:-))
Kedves Nagy Zoltán!
Kósának volt egy másik "aranyköpése" is, nem 3 éve, mint a táltos, hanem több mint 13 éve mondta: " a Viktorban van egy kis sztálinista vezetési hajlam". Ő is sokat változott azóta.Megértem Debrecen melletti korteskedését, de azért ott is történtek gyanús ügyek (pl. a féligkész, erőműhöz hasonló színházépület), persze ahol "szájzár" van ott nem fogják a szennyest kiteregetni. Ahhoz, hogy kit tartanak háttérben, kit raknak a kirakatba annyit fűznék, hogy a hadviselés alapja a megtévesztés! Szívesen olvasnék Öntől a "kiegyensúlyozott" önkormányzati médiabirodalomról is egy kis elemzést!
öszike13! Köszönöm kedves szavaidat! Nem tudom, hogy én miben gyűlölködöm, de legyen neked! :) Ha megnyugtat én nem a világválság miatt nem szeretem az MSZP-t.... :D
Villong! hozod a formádat, szavak, szavak, most már gyülölködsz is!
Válságban nem csak mi vagyunk, a világ is válságban van!
emberi, anyagi, környezeti, hitbeni, stb válság van, ezen a királyság, tekintély központú, pláne a diktatórikus államrend még ha magyar is NEM TUD FORDITANI!
Kezelni próbalgatja USA-tól Európán keresztül Japánig, minden ország.
Aki mindezek tudatában,mindennek ellenére azt hirdeti, hogy mindezért a mostani magyar kormány a felelös, és csak annyit kell tenni, hogy OV-t válaszuk meg, és huss minden baj el múlik én arra csak azt tudom mondani, hogy eszelös, akik mindezt el hiszik szemellenzösek.
Töled is nem egyszer kérdeztük már, hogyan, miböl, lesz egymillió munkahely...
Villong!
Már annyiszor, de annyiszor megbeszéltük, hogy el van az egész rontva. De szeretném Öntől hallani, hogy most mi itt a teendő. Csak azt ne írja, hogy irány a masnis kezünk, mert ez itt most már nem lesz elég. Jó válaszra várok, várunk nagyon sokan!
hegyaljai elvtars!Milyen ballib nyomulasrol tetszik beszelni?????Normalisnak tetszik lenni?Vagy csak szatyorban el?Idiota....
Ajjajjaj, Tapasztalat! Mi az, hogy a végét járja? Hát a válságkezelő kormány tökéletesen teszi a dolgát, az MSZP folyamatosan küzd a fasizmus ellen...Dehogy járja a végét az ország? Fenyeget a jólét, és minket irigyel egész Európa!!! Éljen a Párt, éljen Bajnai miniszterelnök úr! Abból amennyit én keresek... :)
Viccet félretéve:
1. Minden csak találgatás Orbán jövőbeni poziciójára nézve (sanszos, h miniszterelnök lesz, ennyi)
2. Esetleg KE lesz. Na és? Ja, hogy megerősítenék a jogköreit? És? Diktatúra lesz? Na, legalább a lelkes antifasiszták majd mehetnek a illegalitásból harcolni Orbán ellen! :) Természetesen ez csak vicc! Azok kiabálják leginkább, hogy "Úristen, jön a diktatúra!", akik a "legvidámabb" barakk, "legvidámabb" diktatúrájának szekértolói voltak, vagy annak elismert örökösei (jajj, de jó, hogy majd jöhettek azzal, hogy deapozsgay, deaszűrös, deastumpfisistentudjamivolt). Szóval, aki nem fogja fel, hogy Európában ilyen nem jöhet létre (főleg az Unióban nem), és egész jövőképe a félelemkeltésen alapul, meg az ellenzékkel való ijesztgetésen, az menjen a jó, büdös...
. Gyu_46! Horribilite perspektíva! Csak remélni merem ,hogy ez nem következik be.Ez a nemzet, már igy is a végét járja éppen eléggé.
Úgy gondolom, ha a FIDESZ eléri a 2/3-os többséget, akkor alapos alkotmánymódosítás után O.V. lesz a következő Közt. Elnök, és talán Kósa a miniszterelnök.