Szégyen a Fideszre, hogy eddig egyetlen parlamenti választást sem tudott megnyerni
1998-ban az MSZP kapta a legtöbb szavazatot a parlamenti választásokon. A Fidesz azonban halászlés mutyivacsorán lépett koalícióra Torgyánnal. (Tudjuk, ki volt.) A Fidesz korábban még egy levegőt sem volt hajlandó szívni a kisgazdákkal, ezt a kampány során Orbán hangsúlyozta is. Micsoda szégyen...
Szégyen a Fideszre, egy rendszerváltó pártra, hogy eddig egyetlen parlamenti választást sem tudott megnyerni. Tehetségükből csak magyarázkodásra, vádaskodásra telt.
Kormányzásuk utolsó heteiben a Széchenyi-terven keresztül adóforintokból százmilliókat osztogattak szét szimpatizánsoknak. Más támogatókat főtisztté, főtisztviselővé léptettek elő, ötéves szerződéssel (ha valaki felbontotta volna a szerződésüket, akkor egy összegben kellett volna az ötéves kiemelt bérüket kifizetni).
Szégyen, hogy a parlament munkájában tüntetőleg nem vesznek részt a Fidesz képviselői. De a havi díjakat+költségtérítést soha nem felejtették el felvenni!
Bodajki Vince
Pécs
HozzászólásokÖsszesen: 29 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egyelőre, - ki tudja meddig - csak a kisebbik rosszat választhatjuk. (Már ez is jelentős előrelépés ahhoz, amikor csak az egy rosszat...). És még jó idő, amíg kitermelődik hosszú tanulás, tapasztalás során egy újabb garnitúra. Hiába jön egy-két jobb ember, akinek ambíciója a köz érdekével egybecseng, ez nem elég. A jelenlegi bemerevedett "személyiségek" mindkét oldalon visszahúznak.
Kedves Tusi!
Nagyon hasonló érzéseim vannak, de a helyzet még rosszabb, mert nem "csak" az utóbbi 15, hanem az utóbbi 20, 60, 150 éve nem úgy mennek a dolgok, hogy az az ország felzárkóztatását szolgálná.Ezek olyan tények, amelyeket történészek állapítottak meg, mi nem tudunk változtatni rajta. Most választhatunk, de a "választék" sajnos nagyon szerény, ahogyan az utóbbi 20 év "eredményei" mutatják.
Ennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy "nem érdemes élni"!
Szerintem felértékelődik a kisebb közösség, a család, "az én házam az én váram" fontossága.Akkor tudjuk magunkat jól érezni, ha van, akire a szűkebb környezetben számíthatunk, szükség esetén támogat bennünket, azon a módon, amire éppen rászorulunk.Örüljünk a szüleinknek, társunknak, gyermekeinknek, unokáknak, ha vannak, ez sokkal fontosabb,mint az, hogy ki kormányoz.
Arra viszont legyen igényünk, hogy elzavarjuk a kormányrúdtól /vagy ne engedjük oda/ azt, akivel nem vagyunk megelégedve.
Ebben az országban sohasem volt könnyű, ezután sem lesz az.
Sajnos nincs ezzel egyedül, kedves Tusi.
Ahogy olvasom a kedves fórumozók írásait, egyre inkább összeáll a lehangoló végkövetkeztetés, mégpedig az, hogy kellene valami új, hiteles, tisztességes, elkötelezett vezetői csoport, akire felelősséggel rábízhatjuk az országunkat és saját magunkat. És el kell hogy keserítsem mindkét oldalon és a középmezsgyén állókat, jelenleg erre Magyarországon semmi esélyünk sincs. Egyszerűen aki eddig felbukkant, vagy bemutatkozott, vagy netán már regnált, nem nagyon felel meg a fenti kritériumoknak. Sajnos. Kérdés: mi lesz így a továbbiakban. Most nem a gazdasági helyzetre gondolok. Tulajdonképpen itt állunk elkeseredetten, egyre romló körülmények között, és hiányzik a "reális" remény. Mert senki nem gondolhatja komolyan, hogy bármelyik oldal jól végzi a dolgát, ha minden irányból oly sok - jogos - kritika hangozhat el. Vannak tények, ezeket lehet kozmetikázni, de aki kicsit is figyelte a történéseket másfél évtizedre visszamenőleg, az tudja, hogy csak a púder színe változott.
Kérem a fórumos társaimat, hogy ne támadjanak rám ezért a véleményért, mint ahogy én sem támadtam senkire sem. A vélemény szabad, és szent, ha nem sért emberi méltóságot és nem tartalmaz valótlanságot. Én csak szomorú vagyok, mert nem látok kiutat. És már nem nagyon hiszek..
frstccfvaros
Tisztelettel kozlom Onnel, hogy Gyurcsany Ferencet is utalom. Ma jelenleg nincs kis hazankban egyetlen politikai ero, akire szivesen szavaznek. Az MSZP toketlenkedese valoban szanalmas, mint ahogy a kis furer hatalomehsege is az. A baj csak az, hogy atmosott agyu polgartarsaim vakon kovetik a kis furert, es egy pillanatra se gondolkodnak el azon, hogy miket hazudik ossze. Persze o sose hazudik, ezt tole tudjuk szemelyesen. Vicc. Szar alak mind ahogy mondtam.
Tusi, Ön téved, az aktívaknak semmi bajuk a nyugdíjasokkal, nekik is vannak szüleik, nagyszüleik, mi több, ők is lesznek egyszer nyugdíjasok. Nincs bajuk a kismamákkal, a betegekkel, egyáltalán azokkal, akik önhibájukon kívül nem képesek magukat eltartani, bizony bárki kerülhet ilyen helyzetbe. A különböző társadalmi csoportok egymásra mutogatásából egyedül egyes politikusok húznak hasznot.
Az utolsó hetekben a Széchenyi támogatást gyorsított eljárással 50% visszajuttatással osztogatták. Ismerősömet keresték meg az ajánlattal, nem kért belőle.
VILLON G
nem a viktor mondta? , hogy a parlament működik ellenzék nélkül is? oszt jónapot?
a negyven alattiak azt hiszik, hogy ŐK mindent tudnak...az idősebbek poedig a kommunisták...
pedig Ők is "ingyen " tanultak...már aki akkor is akart tanulni
mi pedig befizettük a tandíjat ha nem értük el az előírt átlagot...
meg volt különeljárási díj is...
most pedig kevéssel a nyugdíj előtt 3X emelik a korhatárt, pedig ez szerzett jog...
Imremete Öntől is csak azt kérem, hogy mutassa meg, hol írtam én olyat, hogy a világgazdasági válságról Gyurcsány tehet.De azt vallom ha ki kellene cserélni az összes politikust,mert szar emberek(ön szó használata)akkor abba Gyurcsány is beletartozik.Vagy ő kivétel?És minden világgazdasági válságtól,2008 októberéig volt ami OKÉ volt az országban?Sajnos az önök messiása már el is ment,és hagyott maga után egy csődhalmazt.
frstccfvaros
Azt hiszem nem arulok el nagy titkot, ha azt mondom, senki a vilagon nem tudja hol a szakadek alja. De nyilvan a gazdasagi vilagvalsagrol is a Gyurcsany tehet. De majd jon a messias. Ki kene cserelni az osszes politikusunkat, koztarsasagi Elnok Urastol. Ezek szar emberek mind!
Őszike!Minden mondatát megértettem, csak az utolsót nem.Hol célozgattam én a szoci szavazókra?Én ugyan még nem vagyok nyugdíjjas, de nagyon közel lennék hozzá, ha nem emelnék a korhatárt.És megnyugtatom én sem kaptam soha semmit ingyen,pedig az életemből nagyon nagy részt a szociknak (szociknak????) dolgoztam.
frstccfvaros!!
Megértvén célzásod...csak annyit mondanék, hogy a mai nyugdijasok azok, akiknek a gyerek koruk háboru utáni évekre estek, nem volt gyes, gyed, élelem is módjával.. Rákosi éra...Még á '60 évek elején is menni kellett a Várba a háborus téglákat tisztogatni, öszeszedni ...Kádár érában válltunk felnötté tanultunk, dolgoztunk, gyesen neveltük a gyerekeinket, gondoztuk idös szülöket, lakást kaptunk stb......Rendszer váltáskor tudtunk a gyerekeinknek segiteni, anyagiakban is..... most ha a fiam nem tudna segiteni a számláimra talán elég lenne a nyugdijam.
Most ugy látom, az unokáimnak a gyrekeim aligha tudnak anyagiakban segiteni az unokáimat a felnött életkezdéséhez.
Ugyhogy ne célozgass /a szoci szavazókra/ a mai gyugdijasok semmit senkitöl nem kaptak ingyen ....viszont van viszonyitási alapjuk.
Nyugi Viktor!
http://www.youtube.com/watch?v=EBUK6fROmXM
Nos kik vala FIDESZ?? mondjuk !..+ Plussz--minusz 2-3 évfolyam semmihez nem értő munkanélkűli Jogász évfolyam társak ,zsenik,sámánok,Dolgozni még nem vala idejűk,na és mit hisz semmihez bem értenek.De az elbutitott Magyar azt hiszi jő Orbán Bán az isten csodát tenni.Na az lészen mert ő sem változtatja a Szart kenyérré.
Kedves frstccfvaros!
Ne várja annyira azt a nyugdíjas állapotot. Ezen a téren indulásként 8,3 %-os a csökkenés. (az ominózus 13. havi, hiszen tudja, ezzel indult a nadrágszíj) A többi még majd jön hozzá. Nem panasz, csak mondom.
Egyébként a mai aktívak nagyon nem szeretnek bennünket, "eltartott"-akat. Pedig amíg dolgoztunk, mi fizettük az ő nagyszüleik nyugdíjalapját. Mert ez eddig így működött. De ez már tényleg csak icipici zárójelben.
Vasárnap meglessz a program és hétfőre mindenki kiszámolhatja mennyivel fog csökkenni a család keresete.Aztán elmondhatjuk a munkahelyen(már ameddig van)hogy minden hét szarul kezdődik.Jobb lenne nyugdíjjasnak lenni!!!
Nemtom ki hogyvan vele, de én már ugy,de úgy szertném látni a FIDESZ válság kezelö megoldását
Mert azt kezdem már hinni, hogy TÉNYLEG minden bajunk megoldódik ha jönne OV.
No ezét kellene egy kis támpont, hogy viszamosodjon az agyam.
Oda visza szörfözök a neten, mégse találom.
Lehet, hogy másik okoláré köll.
Túúdom, nem neki kell kezelni.....akkor a választási progromot akarom mondani programot. /ez most tényleg véletlen fogalom zavar:-}/
Pedig a gazdaság nincs is olyan rossz állapotban,mint ahogy a FIDESZ majd mondani fogja.Ez a szerencsétlen átmosott agyú nép még nem is tudja ,hol a szakadék alja.A tömeg még csak most fog szembesülni a válsággal. Túl szép és könnyű lenne, ha azt hisszük hogy elég megszabadulni Gyurcsánytól és innen elindul az ország fölfelé.
davidoff90
Bocs de ezt nem szeretem amikor valaki egybemossa a ket partot! Azt nem lehet mondani, hogy Gyurcsany Ferenc nem torekedett a parbeszedre! De mit tett a Fidesz? Kivonult, utcara vitte a csurhet, aztan az adofizetok fizettek meg a karokat. Nem a Fidesz fizette a cehhet. Nem mondom, hogy az MSZP nem lopott de nem tobbet mint a Fidesz. Ha ez a szerencsetlen atmosott agyu nep megvalasztja a Fideszt ketharmaddal meg is erdemli!!! A Fidesz is csak megszoritani tud majd. Persze mar latom elolre, hogy "tisztelt polgartarsaim, a gazdasag sokkal roszabb allapotban van mint hittuk, mert a kommunistak, stb.." Szegeny Magyarorszag!!!!