Boross Péter a magyar politika grand old manje
Györky Zoltán A felcsúti casting (2009. december 17.) című olvasói levelében teljesen megalapozatlanul illeti hiperkritikával a magyar történelem két konszolidált, nyugalmas periódusának politikai vezéralakját.
Hát persze hogy arisztokratikus volt Tisza és Bethlen kormányzása. Milyen lett volna? Bőséggel kimutatható negatívumok mindig is voltak/vannak. Ettől függetlenül az 1870–80-as évek egy emelkedő, kiegyensúlyozott korszakként vonultak be a történelembe. A tiszaeszlári vérvádperre történő hivatkozást végképp nem értem, hiszen ehhez Tiszának nem volt köze. A kor liberális közegére – a független magyar igazságszolgáltatásra – jellemző, hogy a vádlottakat fölmentették. Nem úgy, mint a Magyarországhoz képest mintademokráciának tartott Franciaországban, ahol Alfred Dreyfust néhány évvel később el fogják ítélni egy hasonló antiszemita hullámban.
Bethlen István védelmében pedig csak annyit, hogy ha kormányzása tovább tart – akár az 1940-es évek elejéig –, akkor talán másképpen alakul az ország sorsa. 1944-ben kelt emlékiratának alcímében nem véletlenül és teljesen jogosan használja a második világháborús magyar politikára a vádirat szót.
Boross Péter a magyar politika grand old manje, mint Muki bácsi volt a harmincas–negyvenes években. Bárcsak többen megfogadnák tanácsait...
A politika mindig is arisztokratikus volt, erről bőven lehet olvasni például Ortega y Gassetnél. Az athéni demokrácia jó ismerői is tudnának mesélni Periklész praktikáiról a Pnyx-dombon!
(Név és cím a szerkesztőségben)
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Akkor most mégsem nettó horthysta? Kedveseim, nemrég még nagyban ezt prüntyögtétek, az ember csak kapkorássza a fejét...
Boross Peter a magyar politika grand old hobaglya.Neha huhog egyet aztan akkor jol erzi magat.Ennyi.
Más íráshoz hozzászólva leírtam véleményemet, amit most- tömörítve- megismétlek:
Boross Péter pályafutása során kiszolgált egypár "eszmét". Érdekből vagy belső indíttatásból, ez legyen a most 6~8 éves "történészek" feladata. Befutott egy pályát, szerintem sok hibával, tévedéssel; lehet mondani: a lelke rajta. Idáig a "tömörítés".
Még nem volt "grand old man"- nak nevezve. Az "old mant"-t még értem irányában, de a "grand"-t nem. De egye fene, legyen az(is).
Hagyjuk már békében Boross Pétert. Írja meg az emlékíratait, tegyen hozzá hiteles dokumentumokat. Ennél többet már nem tehet. Ez sem semmi, legalább az általam említett történészeknek lesz feladatuk. Írhatnak a nem olvasott könyvtári polcoknak vagy fiókjuknak.
Apropó, frankhamisítás. Nagyapám elmesélte, hogy mitől buktak le. Állítólag a minőséggel nem volt gond, de a franciáknál az volt a szokás, hogy a bankókat tízesével gombostűvel tűzték össze, ezért minden bankjegyen voltak tűnyomok. Csak a hamis magyar bankókon nem! Lehet, hogy ez csak egy legenda, ha valaki tud még róla, jelentkezzen!
grand old man...ugyan mitöl?? miért???
még ilyet!
Hát az említett urak tőlem se nagyon kaphatnának vacsorameghívót.
Tisza Istvánról örökérvényű kritikát mondott az a két katonaegyén, aki utoljára látogatta meg 1918-ban. A Bethlen frankhamisítását az imént méltatta Kamondi János. A Boros pedig valóban nem tudott úriemberként viselkedni kormánytagsága alatt. Igaz, azóta se. Nem az a baj vele, hogy vendéglátós. Miért lenne az baj? A Dobos, meg a Gundel is vendéglátós volt. Na de a temetőügyei!? (Ha valaki nem tudná, a rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcelláját nemzeti sírhellyé, vagy mivé nyilvánították, föl van zászlózva, ki van emléktáblázva, székelykapuzva, azt tele van háborús bűnösök hulláival. Az emlékbizottság élén a "grand old man" üldögél. És védi a védhetetlent.)
Nem tudom, mitől olyan mély történelmi bölcsességű az egyébként igen tisztelt Boross Péter. Tisza István kapcsán elég csak Adyt idézni, hogyan értékelte a Magyarországot háborúba sodró miniszterelnököt:
Rázta csöngőjét alkov-ágy-csucsán
(- S lent vad őrjöngéssel ölték a népet,
Ezt a csúffá-tett, örök hajadont -)
A bujtó, új, kan Báthori Erzsébet:
Régi dal, régi dal.
Ami Bethlent illeti, azt hiszem elég csak a frankhamisításra utalnom, tudott a dologról és állami intézményben, a Térképészeti Hivatalban gyártották le a gyatra minőségi hamis frankokat.
Ugye milyen nagyszerű politikusok?
Grand old man... Viccnek is rossz. De ez nem a humor rovat.
b. peter a politika doyen-je...? vendeglatosbol politikai eceszgeber?... aki a fiat hasznalta tovabb, mint stromant a mezeskocsogbe vajkalashotz... nehogy behanyjak mar...