Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Végre vége! Mármint a két legnépszerűbb (?) talkshow-nak. (168 Óra, 2010. május 27.) Örömömet beárnyékolja az indok. Nem annak a fel/beismerése, hogy ezek a képernyős tartalmak tarthatatlanná váltak, hanem a nézettség drasztikus (?) zuhanása. (A királyi televízió örülne – még főműsoridőben is – ezekhez hasonló, 30-35 százalékos mutatóknak.)

Még hogy Mónika a problémamegoldó, Joshi Bharat az életvezetési mindentudó, akik naponta majd másfél millió (!) tévénézőt – legyünk elegánsak – szédítenek. Az RTL Klub meg a TV 2 szerint persze minden rendben van, az ORTT csak kukacoskodik, amikor végre komolyan veszi magát.

A nézettség bűvöletében a lelki szegényekről ír Juranovits Ervin olvasójuk is. (2010. június 3.) Valóban, a korhatárkarikák semmire nem valók! (Olyan, mint a celofánba csomagolt pornóújság.) Arról nem beszélve, hogy a médiatörvény szerint korhatáros műsorok csak bizonyos műsorsávokban kerülhetnek adásba.

Az SMS-csíkon a moderálás – ha van – nem a helyesírásra vonatkozik, a szerkesztők nem anyanyelvi lektorok. Ez az igényszint (sic!) jelenik meg a kereskedelmi televíziók által preferált nézői rétegben.

A képernyőn vívott harc a liberális és a konzervatív műsorkészítés vitája. Egyik sem zárja ki azonban az értékteremtést. A neotelevízió nem mondhat le közösségteremtő (és nem közönségteremtő) funkciójáról. Egy fejlett, demokratikus európai társadalom televíziós struktúrája nem nélkülözheti a szociomorális, normakövető attitűdöt. Ez a felfogás már csak a jövő emberképének formálása miatt is fontos. A nézői szabadság – távkapcsoló formájában – mindenkinek a saját kezében van. Csakhogy hovatovább nincs csatorna, ahol ne lenne jelen a dilemma: áldás vagy átok? Mármint a képernyő előtt eltöltött idő.

Frusztrált társadalmunk egyik rákfenéje az a médiatér, amelyben az átok felülkerekedett az áldáson. A televíziózás örömforrás, egyben rémálom is.

Veszélyes játékot űzünk önmagunkkal! Akinek kibeszélhetnékje támad, forduljon igazi szakemberhez. Mondja el kezelőorvosának! Hiszem, hogy neki(k) is jobb lesz, a televízió műsorairól nem is beszélve.

Nagy Zoltán
Debrecen