Törtetők és renegátok

A 168 Óra egy vándorgyűlésről tudósította olvasóit (2012. június 28.). A moderátor Török Gábor politológus volt, a két vitázó Navracsics Tibor és Karácsony Gergely, így nem sok izgalmat várhattunk.

Navracsics még hagyján, végül is ő a miniszterelnök egyik helyettese. Ebben a bizonytalan műveltségű kormányban ő az, aki néha mond valamit. Ám e megjegyzés csak úgy igaz, ha elfeledkezünk arról a Navracsicsról, aki az előző ciklusban az üres Fidesz-padsorok előtt hörögve-kiabálva szidalmazta a kormányt. Gyerekkorban nem tanították meg viselkedni? Ezt látta, ezt tanulta? A tükör előtt nem szégyellte, hogy viszonylag műveltebb ember létére ilyen alantas feladatot vállalt? Az egyetemi professzori szakma nem volt elég jó? Olyan nagy boldogság, hogy helyettese lehet ennek a miniszterelnöknek? Jó, értem én, ezzel az új egykulcsos jövedelemadóval évente jó néhány millió többletforintra lehet szert tenni. Úgy látszik, ennyi pénzért megéri olyasmit beszélni, aminek semmi köze kis hazánk valóságához. Ha e hazába a nép kevésbé boldog, nyomorgó másik felét is beleszámítjuk.

A vitában az alaptörvény is előkerül. Navracsics valami nagyon bölcset akar mondani: „Nem lehet olyan alaptörvényt alkotni, amely mindenkinek tetszik.” Megtudjuk, hogy „az előzőt is sokan vitatták”. Azt nem tudjuk meg, hányan. Öten, ötvenezren? A civilizált világban van olyan ország, ahol népszavazást tartanak az alkotmányról. Az alkotmány mégiscsak az ország népéről szól. Ha lett volna népszavazás, a többség esetleg kifogásolta volna, hogy az alaptörvényben az áll: „Isten a történelem ura.” A római egyház papjainak biztosan nagyon tetszik, ám ez is olyan, mint a balsors. Nem mi küldtük a halálba hatszázezer zsidó honfitársunkat, maga az Isten rendelte így...

Ahogy olvasom a tudósítást, Navracsics küzdött, Karácsony mosolygott, Török Gábor pedig régi jó szokása szerint nem mondott semmi lényegeset. Ha az ember nem túl igényes, nem csalódik.

Karácsony azt is szóvá tette: „Vállalhatatlan, hogy Szanyi Tibor Kádár nagyszerűségéről értekezik az egyik közösségi portálon.” Komolyan ezt gondolja, vagy csak ellensúlyoznia kellett Horthy Miklóst? Régi szokás: jobbra is ütünk, balra is ütünk. És büszkén szétnézünk a nagy magyar ugaron, hogy milyen nagyszerű közép vagyunk. Karácsony a rendszerváltás előtt, piros nyakkendős úttörő korában nem sokat tudhatott a korról, amelyben élt, és amelyről magabiztosan nyilatkozik.

Ő sem fedezte fel, hogy a „Kádár-kor” pontatlan megnevezés. Mert abban a korban Magyarország megszállt ország volt. Mondhatnám, hogy Hruscsov-kor, Brezsnyev-kor volt, amelyet Karácsony emleget. Mert 1941-ben a napjainkban szorgalmasan fényezett Horthy kormányzó megtámadta a Szovjetuniót. Hiányosan felszerelt, rosszul kiképzett csapatokkal támadtunk meg egy számunkra felmérhetetlen erejű nagyhatalmat. Szombathelyi Ferenc altábornagy mondta 1941 júniusában: „Kész katasztrófába, a vesztünkbe rohanunk.” Huszárokkal és biciklistákkal mentünk a szovjet tankok ellen. A szovjet hadsereg a támadókat kiverte, és megszállta Magyarországot. 1956 után Kádár János megszállt országban, nagyon szűk mezsgyén egyensúlyozott. Ábrándos ifjak mondhatnak jó nagyokat, ma már a „kommunista diktatúráról” mindent lehet mondani...

Ám az is igaz, hogy egykori „kommunisták” most ott tüsténkednek a „fülkeforradalmi” hatalomban vagy körülötte. Egykori „pártunk és kormányunk” renegátjai. Pozsgay és Szűrös elvtársak a Magyar Szocialista Munkáspárt legfőbb politikai döntéshozó testületeiben ültek, Martonyi, Matolcsy, Pintér, Stumpf elvtársak is a párt tagjai voltak. Kövér László elvtárs például – egykor az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének munkatársa – ma az Országgyűlés elnöke, a kormányfő első számú bizalmasa. Szabad „magánidejében” Erdélybe jár, egy nyilas országgyűlési képviselő újratemetésének ügyében szorgoskodik. És ha már ott van, az erdélyi magyarok megosztásáért kampányol. Ne feledkezzünk meg Csoóri Sándor elvtársról, nemzeti lelkiismeretünk őréről sem. Ő 1952-ben még Rákosi elvtárs „leghűbb ifjú katonája” volt. A rendszerváltás már a magyar demokraták körében találja. A civilizált magyar meg csak ámul: vannak honfitársaink, akik pirulás nélkül, könnyen váltanak inget-gatyát, köpönyeget. Mindez legyen az ő szégyenük!

Csernok Attila