Levélhullás
Válás helyett: különélés, összejárás
Gyurcsány Ferenc a 168 Órának adott interjújában (2011. szeptember 22.) – sok más mellett – foglalkozott az MSZP-hez fűződő viszonyával: „Változatlan körülmények között nincs sokáig maradásom a pártban.” Egy bekezdéssel korábban azt is felvetette, hogy a reformpárti szocialista képviselők esetleg visszaadhatnák a listás mandátumukat, „megnyitva az utat egy új, jobb összetételű frakció előtt”.
A sajtóban az utóbbi hetekben mind több hír és kommentár jelenik meg az MSZP-n belüli pártszakadás lehetőségéről, a Gyurcsány-féle platform és a Mesterházy-féle irányzat közötti „válásról”. Mindenki abban érdekelt, hogy a felek barátságban vagy legalábbis kulturáltan váljanak el.
Szerintem egyáltalán nincs szükség válásra. Én értem, hogy Gyurcsány Ferenc azért hozta létre a Demokratikus Koalíciót az MSZP-n belüli platformként, hogy ennek révén nagyobb befolyást szerezzen a pártban, és hozzáférhessen a párt anyagi eszközeihez. Ez a kérdés azonban mára eldőlt. Az MSZP vagyona egy és oszthatatlan. Értelmetlenné vált a platformnak a párton belüli – eddig is nagyon erőltetett – elhelyezkedése.
A Demokratikus Koalíció vonuljon ki az MSZP-ből! Ne a párttagok, hanem a szervezeti egység. Legyen a Demokratikus Koalíció egy népfrontos keretszervezet, amelynek minden demokratikus gondolkodású állampolgár a tagja lehet – párttagságától függetlenül. Jöjjenek az MSZP-sek, az LMP-sek, a volt SZDSZ-esek és MDF-esek és mindenki más – a jelenlegi párttagságuk megtartásával.
Ez a formula lehetővé tenné, hogy Gyurcsány és a hasonlóan gondolkodó parlamenti képviselők továbbra is az MSZP-frakcióban ülhessenek, azzal együtt szavazhassanak, de közben, parlamenti tisztségüket kihasználva, minden egyes kérdésben ismertethessék a Demokratikus Koalíció álláspontját is.
Véleményem szerint Gyurcsány Ferencnek nem kellene mindig az első vonalban szerepelnie, hanem energiáit és karizmatikus befolyását felhasználva a híveit ennek a társadalmi mozgalomnak a támogatására biztatnia. Az az igazi államférfi, aki a kellő időben – és ha az ügy érdeke úgy kívánja – háttérbe tud húzódni. Most van a kellő idő.
Kedves Feri! Ne feledd el, hogy nem érted haragszunk, hanem ellenük.
Mándy Gábor
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves "kissapuka"
Ha már kulturált vitába kezdtünk, akkor kötelességemnek tartom, hogy kérdéseire válaszoljak. Amiért Önt néha "kipécézem", az számomra egy olyan meggyőződés, hogy a többiekkel ellentétben, nem látom reménytelennek, hogy egyszer megvilágosodik. Na, soha nem lesz baloldali, hanem tisztességes konzervatív, aki elfogadja a másik szabad gondolkodását, és a tények alapján ítél. A magamra vonatkozó (nem Ön által leirt) bélyegeket, a politikai közössége rakta rám, és hasonlóan gondolkodó társaimra, azóta büszkén vállalom. Amit pedig az "elvtársnak " nevezett levélíró kapcsán sajnos nem ért, hogy mi egymással kulturáltan vitatkozunk, és ha kell, bírálunk is. Mondjon egy beírót a csapatából, aki Orbánt csak egy szóval is meri illetni, miután nem hiszem, hogy az áremelkedéstől a munkahelyvesztésig számos érintettje van.
Miután az Ön szemhibáját csak műthető „narancssárga hályognak” tartom, él bennem a remény, hogy egy kis műtét után reálisabban látja majd a világot. Ha ez sikerül, egyszer valamikor kisebb lesz a csalódása . Ennek reményében kérem, ne dühből politizáljon.
kissapuka kéretlen tanácsot ne adjon,tanácsot saját magának adjon,hogy ha nem tud csak kommunistázni ,bölcsebb maradt volna ha hallgatott volna.Ha önnek nem tetszik egy más ideológus hát az az ön dolga,lehet szeretnie Göbbels tanait úgy is az közelebb áll önhöz és a jobboldalhoz.Engem nem érdekel se kommunista se fasiszta ideológia csak békét akarunk és nem elnyomó rendszerben élni mint most.
Látom már az is baj ha az ember tanácsot próbál adni..... hát nem könnyű a balosokkal, de emlékszem hogy valami kommunista ideológus azt mondta hogy mi kommunisták különös anyagból vagyunk..hát lehet hogy különös de észt azt nyilvánvalóan keveset gyúrtak hozzá....
T Don kár volt megemliteni a szerencsétlen kissapukát ,mint tudjuk beteg ember ,politikai identitása ahol több pénzt tud lenyúlni,fasisztoid beütéssel.Ha az Mszp válni akar,váljanak ,ha Gyurcsány menni akar menjen,de csinálnák csendben ez rossz szokásuk,ezért is csökkent a szavazó bázisuk.Miért nem vettek példát a fideszről ,ott kuss aki ellent mer mondani és ki is rugják.
Kedves DONJ!
Mi köze a Mándy elvtárs emlékeinek az én politikai identitásomhoz? Az önmagára aggatott jelzőket nem tisztem minősíteni,de ha ez Önnek jó....?
Az illegalitást pedig azért javasoltam mert akkor könnyebben megmagyarázhatják hogy miért vannak olyan kevesen......
Sajnálom, hogy egy szinte politikai analfabéta ír a témához elsőnek, aki leginkább az 1 millió szavazó jól, vagy rosszul működő pártját a börtönbe száműzné. Az illegalitás az nem is esik messze a FIDESZ mai "jogszerű " politizálásától, de ezt inkább hagyjuk.
A cikk írója legalább tisztességes ember, aki sajnálja, hogy a neki szimpatikus politikai társaság kénytelen végigcsinálni minden, nagy veszteséget szenvedett volt párt sorsát, a megtisztulást vagy megsemmisülést.
Nos, abban egyetértünk, hogy Gyurcsány szerintem is korán kezdett bele a politikai visszatérésbe. Bár én őt tartom a csapat legtehetségesebbjének ki kellett volna várnia (mint Bajnainak, hogy a tagok hívják. Ám, Ö sajnos nem bírta cérnával.
Balliberális, kommenista panel proli nyuggerként (kissapuka ha valami kimaradt írjon), ja és zsidóbérencként, kijárok alkalmanként demonstrálni, a kerületi "szocikkal". Hát, ha szegényektől várjuk a megújulást, akkor nagy a baj. Hozzájuk képest korban tinédzser vagyok. A magát baloldalinak valló pártnak, végre meg kellett volna keresni az utat a fiatalokhoz. Ez pedig nagypapa korabeli vezetőkkel nem megy. Sőt egy "halk szavú" színtelen jelenlegi elnökkel sem. Ehhez fiatalos hév, és lendület kell. Az öregek (mint én is) arra kell, vigyázzunk, a dolog lehetőleg a jog és jó ízlés határán belül maradjon. Úgy látom "róka -fogta csuka" szindróma alakult ki. Mindkét fél arra vár, a másik lépjen előbb, hogy kimondhassa, Ö kezdte. Közben lassan itt az új választás, ellenzék nélkül. Hát, ha valaminek, ennek örül, kedvenc "kissapukánk", csak azt nem érti, hogy attól, hogy beállt egy többségében gazemberekből álló vezetés istenítésébe, az Ö helyzete ugyanolyan sz.. lesz, mint a miénk.
Kedves Mándy elvtárs !
Nagyon szép emlékei lehetnek a Hazafias Népfrontról......
Szocialisták! Mi jöhet még? Én inkább az illegalitásba vonulást javasolnám ......