Választás és biokrumpli
Tisztelem, becsülöm Debreczeni József írói és közírói munkásságát. Könyveit olvasva csaknem minden gondolatát, elemzését, következtetését helyeslem, a magaménak érzem. A 2010. tavaszi választások eredményére vonatkozó prognózisában azonban kételkedem. Négy-öt hónap a politikában hosszú idő. Különösen, ha a választás eredményét hangulati, érzelmi, véletlenszerű és külhonból érkező impulzusok erősen befolyásolják.
Lehet, hogy a jelenleg választani nem tudók, nem akarók a kisebbik rossz mellett döntenek. Lehet, hogy az MSZP és az SZDSZ 2002-es és 2006-os választói táborából sokan „fogcsikorgatva, szégyenkezve, dühöngve” (Lengyel László), de mégsem szavaznak más pártokra.
Ne vegye rossz néven Debreczeni József, ha emlékeztetem egy korábbi prognózisára. 1991-ben (még MDF-es országgyűlési képviselőként) azt írta, hogy „a Szabad Demokraták Szövetsége az 1994-es választásokon a küszöbérték eléréséért fog véres verejtékkel küzdeni”. (Akkor a küszöbérték 4 százalékos volt.) Ehhez képest az SZDSZ 20 százalékos eredményt ért el, 69 képviselőt küldött az Országgyűlésbe, ebből 17-et egyéni választókerületben szerzett. Meg is csipkedte prognózisát a sajtó, hogy 500 százalékos tévedése bekerül a Guinness-rekordok könyvébe.
Persze a jövőt én sem sejthetem. Van még egy erősen befolyásoló tényező, egy furcsa emberi tulajdonság: a hiszékenység. Ha az országos tiszti főorvos azt mondja, hogy az oltás életet menthet, akkor kételkedünk. De ha a zöldséges kiírja, hogy biokrumpli, akkor dupla áron kételkedés nélkül megvesszük.
És még egy megjegyzés a választási kampányhoz. Én nem hangsúlyoznám, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikának nincs alternatívája. Lehet, hogy nincs. De Terentius bölcs mondása szerint: „Ha ketten csinálják ugyanazt – nem ugyanaz.”
Láng Róbert
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Láng Róbert.
Azok közé tartozom ,mint Ön, aki szeret a dolgok mélyebb összefüggései után kutakodni, ezért Debreczeni mostani könyvét is olvasom(kissé lassan). Amit Ön most kétkedve fogad, az lehet igaz és lehet nem. A köziró most úgy érezte, sokkal felerősítettebb képet kell festenie, hogy a bizonytalanokat felrázza. Lehet ez persze kontraproduktív is. Az egész üggyel az a bajom, hogy miközben a balodal azt állítja futbal nyelven, hogy az esélyesbb csapat ellen a gyözelem reményében fut ki, nem játszik csatárokkal. Csak bekkel, és rugdossa a labdát vissza az ellenfél térfelére. Nem tudom ekkora tét mellett, ilyen méretű politikai harcban mik a jó eszközök, mert csak szerény megérzéseim vannak. Mindenesetre, próbálnám a baloldaliak -ha csak képletes- védelmét, keményen sulykolni. Ez bejött az ellenfélnél is. Nem lehet abba belenyugodni, hogy a hatalmi ágak már az ellenség kezében vannak, vahgy ennek látszatát keltik. Kellenének olyan stilusu emberek, mint például az írásban nemcsak bátor ,de logikus, tényszerű Gréczy Zsolt, vagy néhány beszélni és érvelni tudó, még le nem járatott fiatal ember. Persze erre valók a kampány szakértők, de ök is csak emberek. Ebben látom tehát Debreczeni bátorságát, hogy ahelyett, hogy visszavonult volna a közéletből és tanítással foglalkozna, vállalni meri a köpködés, az aljas támadások sorozatát,a gyengén álló (de a politikai állásfoglalását 20 évalatt nem változtatva) MDF támogatását. Hányan merik ezt ma megtenni? Ami az Ön pozitív várakozását illeti csak azt remélhetem, bár igaza lenne.
Tisztelt Láng úr! Nem tartom teljesen korrektnek hogy a levelében Debreczeni orra alá dörzsölte a '91-es téves prognózisát, és ezeket párhuzamba állítani mostani helyzettel.Történt egy s más ezután. Székházborány! A fehérvári gimis kör akciói folytatódtak (Orbán, Simicska, Varga Tamás). A belső vizsgálatokat nem engedélyezték. Pártszakadás! Orbán-Fodor belharc... Ha Debreczeni a választások elött 6 hónappal jósol, a sajtó nem talál ekkora fogást rajta!
Csak a narancs volt! Ki lehet kölcsönözni. Amíg még megtalálható!?