A kiváló államférfi fűtötte volna a mozdonyt?
Levélhullás
Vannak, akik az ország érdekében le tudnak mondani a miniszterelnökségről, és vannak, akik többszöri vereség után még a pártelnöki székhez is ragaszkodnak.
Vannak, akik a hatalom birtokában egy modern, jól működő ország víziójával a fejükben nekiveselkednek a reformoknak, és vannak, akik a hatalom birtokában nem csinálnak semmit, csak úsztatják a koronát a Dunán.
Vannak, akiknek Magyarország az első, és vannak, akiknek a Magyarországra való hivatkozás csak eszköz a saját hatalmuk visszaszerzése érdekében.
Vannak európai demokraták, és vannak, akiknek csak annyi a bajuk a volt diktatúrával, hogy az nem az ő diktatúrájuk volt.
Vannak államférfiak, és vannak akarnokok.
Van egy ország – amelyben most sokan örülnek, holott sírniuk kéne –, amely megbuktatta a húsz év óta első igazi reformerét. Gratuláljunk neki!
A kiváló államférfi fűtötte volna a mozdonyt, de a többség csak utazott a vonaton, többen stikában fékeztek hátul, elöl pedig egy másik csapat még a síneket is felszedte, nehogy a vonat roboghasson előre.
Ez az ország itt van körülöttünk.
(Név és cím szerkesztőségben)
HozzászólásokÖsszesen: 19 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Elmebeteg hozzászólók kérdőjelezik meg a fél ország épelméjűségét? Elmebeteg hozzászólók kérdőjelezik meg a fél ország épelméjűségét!
Ez a cikk rendkívül sok igazságot tartalmaz.
Még akkor is, ha - sajnos - komoly hibákat is elkövetett Gyurcsány.
Érdekes és jellemző, hogy elmebeteg hozzászólók kérdőjelezik meg a fél ország épelméjűségét.
Nokéremszépen ... aki nem jobbra szavaz az már nem is normális...hmm már nem csak a MSZP vezetés, tagság a hibbant, a választói is......
Csak azt nem értem, ha ennyi az okos jobbos, miért csak sértegetö, becsmérlö szavakkal nyomulnak... egy kis meggyözö tények is köllö nének, hátha áttérnénk sokan... csak nekem csak a bunkó bemondásaik nem nyerik el sehogysem a teccccésem.
Aki a szocikra szavaz értelmetlen, ostoba, aki a fideszre szavaz rasszista, fasiszta.. Aki ezek után még elmegy szavazni az...
Aki egy mátrixban lakik, annak a hazugság valódinak tűnik...
Trebits: a szocikra gondoltam! Épeszű ember nem szavaz az MSZP-re!!! Ne játszd már itt az értetlent! Bár, ha te szoci vagy, akkor nem is kell játszanod...
Hát persze!
A cikk meszemenöen jól irta le a valóságot.
Kémek? ugyan, ahhoz sok minden szükséges táglátókör,némi tudás, konsporációs készség,a mások meszemenö figyelembe vétele stb....
Ide csak akreditált megmondók vannak, akik be mondják az unalmast......legalábbis azt hiszik....
Ha ez hoz nekik némi manit a konyhára, én nem veszem rosz néven ....
Egyszerűen nem értem, néhányan miért olvassák a 168 órát. Beépített kémek vagy mi?
Én erre a levélre csak annyit tudok mondani, hogy: "húúúú, bm!!!!". Az itt fórumozók többsége sem kutya, de azt hittem, hogy ez csak a 168 Óra állatkertje. Az országban azt hittem épelméjű emberek vannak.
"Vannak, akik a hatalom birtokában egy modern, jól működő ország víziójával a fejükben nekiveselkednek a reformoknak..." - Értsük úgy, hogy "másfél-két évig nem csináltunk semmit'? Vagy, hogy a megszorítások, melyek a tűzoltásra vannak, már reformok? Vagy az egészségügy átgondolatlan átalakítása reform volt?
"Vannak, akiknek Magyarország az első..." - a 'kurvaország', ugyebár, ahonnan 'el lehet menni, tessék!'... :D
"Vannak európai demokraták..." - Aki a veszett kutyákat telepre vinnék. Akik az ellenük tüntetőket lövik és legújabban elvezettetik...Szép!!! :D
"Vannak államférfiak..." - Igen, tudjuk, akik majd 'kibaszott jó könyveket írnak a modern baloldalról...
"Van egy ország – amelyben most sokan örülnek, holott sírniuk kéne –, amely megbuktatta a húsz év óta első igazi reformerét..." - Azt a reformert, aki a pajtásai révén állami vagyonokból meggazdagodva, egy aljas, ellenszenves kapmány kitalálójaként megbuktatta saját mentorát, majd két évig nem csinált mást, csak hazudott, mert a kormányzás helyett a következő választást akarta megnyerni, és 'leverni a jobboldalt'. Majd 'reformokba' kezdett, melyek nagy része szimpla megszorítás volt, hogy a négyévi semmittevés alatt felgyülemlett hiteleket finanszírozni lehessen. Ez a reformer egyetlen céljának azt tűzte ki, hogy démonizálja a jobboldalt, és annak valamennyi szegletét, miközben ő elfelejti, hogy a párt melyet szolgál, kinek a hagyományát követi, és főleg, kikkel! :D
Szánalmas a próbálkozás, mely Gyurcsány Ferencet államférfi és reformer szerepben próbálja megmutatni. Ennél még bármelyik rendszerváltó politikus (sajnos, azt kell mondanom, hogy még Csurka is), többet tett a demokratikus Magyarországért!
És jó szokás szerint az orgio egy hithű baloldalinál még mindig Orbán Viktor. Hozzá kell mérni, és ha lehet őt szapulni. Szörnyű ez a hozzáállás! Mint ahogy az is, hogy a választási vereséget egy lapon említik egy kormányfő bukásával... :D Ez legyen a jobboldal baja. Az, hogy Gyurcsányt már a baloldalon államférfinek lehet titulálni, legyen a baloldali szavazók baja... :D
No, azért a cikk számtalan "apró" pontatlanságot tartalmaz.
A legegyszerűbb dolog a kudarcokat mások nyakába varrni.
Gyurcsány négy év alatt semmilyen értékelhető javulást nem ért el gazdasági és társadalompolitikai téren.
Az egy dolog, hogy egyetlen értelmes húzását,a vizitdíjat is eltörölték (a mai napig nem értem, hogyan lehetett erre népszavazást kiírni).
Horn Gyulával ellentétben képtelen volt uralni az MSZP-t, a belső kompromisszumok "gyümölcse" lett ez a langyos víz, az egy helyben topogás.
Hogy kiváló államférfi volt-e hadd döntse el majd a jövő!
A jobboldal állítása szerint csalással kerültek a szocik hatalomra,
mert nem valós adatokat ismertettek a kampányban!
Úgy tudom, hogy minden országgyűlési bizottságban jelen vannak az ellenzéki képviselők is, sőt nem egynek ők az elnökei.
Tessék már elárulni, mia csudát csináltak ők? Végig aludták a ciklust, a kampányt?Miért nem mondták el ők az általuk is jól ismert valós tényeket?
Ez ugye nem hazugság?Hiszen tudjuk...ők mindig csak az igazat!
Vegyük észre, mindegyik kormányzásra (hatalomra) törő párt a saját kampánystratégiája szerint próbál bennünket manipulálni!
Még hogy nem akarta az előrehozott választást 2006 őszén? Akarta az, annyira, hogy majd összeakarta magát, csak éppen volt ember, aki képes volt elmagyarázni nekik, hogy az önkormányzati választások nem a kormányváltásról szólnak. Akkor úgy tűnt, az értelmesebbje megértette.
Jobbikos Tibi2009-04-10 11:52:50 #5
Tibike!
Ki mondta azt, magának hogy a fidesznyikekre fogunk szavazni?))
Az a baj, hogy nem lehet azt mondani a választóiknak, hogy egyétek meg amit főztetek, mert sajnos nekünk is meg kell ennünk... :(
ELKURTA! Hazudott reggel, délben meg este! Innentől már nincs tovább lehetőség - aki még mindig rájukszavaz, még mindig hisz nekik az nem normális! Nincs más alternatíva erre a kérdésre!
Ha hazugsággal szerezte meg a többségi támogatást, akkor illegitim! Már 2006 őszén előrehozott választást kellett volna tartani, csak az volt a szerencsétek, hogy az ellenzék nem akarta.
Igen.
Tisztelt levélíró, én is ezen a vonaton utazom. A Tibike ott sertepertélt folyton a talpfák körül, és most a viadukt mellett áll, nézi a művét.
Ki mondta, hogy a Jobb(ik) lózungjainak ismételgetése az eredeti gondolat?
És még mindig a legelöl a helyes!
Ez a "kiváló államférfi" fillérekért kiárusította az országot, sok embernek elveszejtette az állását, az országot meggyalázta, a gyermekeket eladósította.
A reform szó pedig teljesen mást jelent.
Levél osztályzata:
Imádatból, ömlengésből, másik oldal gyalázásából: jeles
Önálló gondolatból, helyzetfelismerésből: elégtelen.
Kis túlzással azt mondhatnám, a cikk erős túlzás.