Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Lapjuk karácsonyi számában Ön bizakodó hangú írásban igyekszik megnyugtatni a választások utáni (szélső)jobb fordulattól tartó olvasók – gyanúm szerint nagyszámú – táborát. „Meglehet, a Fidesz jön, de a demokrácia marad, és januárban indul a 168 Óra XXII. évfolyama” – írja Ön.

Én azon törzsolvasók egyike vagyok, akik ennél kevésbé derűlátók. Lapjuk új évfolyamának elindulásában ugyan magam sem kételkedtem – hiszen ha kételkedtem volna, már nem kezdtem volna bele e levél megírásába sem –, abban azonban nem vagyok teljesen bizonyos, hogy a 168 Óra és a vele egyidős magyar demokrácia megéri következő évfolyamát is.

Ön azt írja: nincs ok a félelemre. Én azonban azt mondom: van. Van, mert az agresszív szélsőjobb máris az utcán masíroz, és a választások után olyan politikai szerveződés parlamenti megjelenése – vagyis törvényalkotói pozícióba kerülése – várható, amely ismét származásuk okán fenyeget magyar állampolgárokat, és amely büntetlenül semmibe veszi a törvényalkalmazó intézményrendszer jogerős döntéseit.

Ha ez a politikai szerveződés minderre már most feljogosítva érzi magát, képzelhető, hogy (esetleg jelentős) választói felhatalmazással, törvényalkotói pozícióba kerülve mi mindenre lehet képes.

Magam nem vagyok híve a történelmi összehasonlításoknak, mert epheszoszi Hérakleitosztól tudjuk, hogy ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Mégsem kerülhetők ki az analógiák, mert nincs olyan történelmi-politikai törvényszerűség, amely garantáltan kizárná korábban már lezajlott események megismétlődését.

A weimari köztársaság liberális demokráciája csaknem másfél évtizedig élt, és olyan nevek fémjelezték, mint Friedrich Ebert vagy Gustav Stresemann. Mégis – főleg Stresemann korai halála után – a fiatal német demokratikus intézményrendszer visszafordíthatatlan degenerálódásnak indult, utat nyitva az egyre veszettebb szélsőségnek a hatalom felé, és ma nagyon nehéz nem észrevenni a párhuzamot az akkori németországi és a jelenlegi magyarországi politikai folyamatok között.

Az akkori németországi fejlemények tragikus cáfolatát jelentik azoknak a vélekedéseknek is, amelyek szerint a magyar szélsőség hatalmi-törvényhozói pozícióba kerülve úgymond majd „megszelídül”. Ugyan mitől szelídülne meg? Esetleg megijed az Európai Uniótól? Attól az Európai Uniótól, amely enervált nemtörődömséggel figyeli például SS-veteránok hatósági támogatással rendezett évenkénti parádéját egyes keleti tagországokban?

Főszerkesztő úr, én a törzsolvasó jogán – és a fentiek alapján – azt javaslom Önnek, hogy velünk együtt inkább most féljen egy kicsit jobban, mint hogy később megijedni legyen kénytelen. Kérem, időben készüljön fel arra, hogy az új hatalom súlyos, az államszervezet intézményeit felvonultató támadásba lendül az Önök lapja ellen, hiszen a mai magyar jobboldal eszmeiségébe nem fér bele a sajtószabadság, a hatalomtól független, a hatalmat adott esetben bíráló civil újságírás eltűrése.

„Csak az évnek van vége” – írja Ön. Most még igen. De ha nem figyelünk oda, és nem készülünk fel mindarra, ami az előjelek alapján könnyen megjósolható, mindennek vége lesz.

Tisztelettel:

Klein István
Budapest