A közösségi szolidaritás kötelez. Az európai adófizetők biztosítják az Európai Unió egyik tagjának, a csőd szélére jutott Magyarországnak a talpraállását. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valuta Alap 2008 végén 20 milliárd eurós hitelt nyújtott Budapestnek. Ez lehetővé tette, hogy az euróban súlyosan eladósodott ország, amely mellesleg nem tagja az euró övezetnek, szembenézhessen a határidőkkel. Ez jó.
Magyarországnak sikerült elkerülnie a „görög helyzetet”, ami arra szorította volna, hogy adósságáért magas kamatokat fizessen.
Fölösleges lett volna a magyar drámából athéni drámát kreálni.
A kölcsön föltételeit – mert természetesen voltak ilyenek – megtárgyalták a magyar szocialista kormánnyal. Kemények voltak, de inkább kevésbé olyanok, mint amilyeneket az IMF korábban a megtámogatott egyes balti országoknak kötött ki. Ennek ellenére a Budapesten hatalomra jutott új kormányzati csapat, a konzervatív Fidesz, úgy látszik, szabadulni igyekszik tőlük. Veszélyes helyzet.
Minden arra mutat, hogy Orbán Viktor
az új miniszterelnök meg akarná szegni az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak adott szót. Mindenekelőtt a magatartás: Orbán nyílt szemérmetlenséggel inzultálja a hitelezőket. Az IMF júliusban Budapestre küldte küldöttségét, hogy a rendbetételhez Orbán kormányával befejezze az első becsléseket. Nem tudta megtenni. A kormányfő inkább Dél-Afrikába ment világbajnoki meccset nézni. Az IMF-csapat nem juthatott hozzá számokhoz, és nem kapott világos válaszokat. Szerepvesztve tért vissza Washintonba.
A további viták témái: az áprilisi választási kampányban a Fidesz
adócsökkentési ígéreteket tett, amelyeket az IMF teljesíthetetleneknek minősített. Ráadásul Orbán a budapesti gazdasági és pénzügyi ellenőrzői kulcsposztokba a maga embereit helyezte. Simor Andrást, a Nemzeti Bank elnökét
lemondásra akarja kényszeríteni. A pénzügyi ellenőrző szervezet élére Domokos Lászlót, egyik
hívét ültette, aki Fidesz parlamenti képviselő, ennél fogva a magyar törvények szerint sem felel meg a tisztséghez szükséges pártatlansági követelményeknek.
Folytassuk? Ítéljük el Orbán törekvését, hogy országára
„Fidesz-államot” erőltessen rá? Az egész államapparátusban hajszába kezdtek az előző kormányzat funkcionáriusai ellen. Orbán a középületekben kifüggesztette a „Nemzeti Egyetértés Nyilatkozatát”, mintegy pártkiáltványt. A miniszterelnöknek megvan a magán-sajtója, de olyan törvényt akar kikényszeríteni, amely
ellenőrzés alá helyezné a közmédiát is. A szélsőjobboldal ellen indított küzdelem jegyében, ez a keresztény konzervatív
szemrebbenés nélkül hízeleg a magyar nacionalizmusnak.
Elfogadható ez olyan országtól, amely januártól az Európai Unió elnökségét tölti be? Orbánt figyelmeztetni kell arra, hogy Magyarország olyan klubnak a tagja, amelynek követelményei vannak.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves gondolkodó,
valóban kézenfekvő lenne az az értelmezés, hogy a bolsevik többségit jelentene, de nem azt jelenti.
Oroszországban 1917-ben az igazán nagy változásokat akarókat, mai szóval radikálisokat nevezték bolseviknak, a fontolva haladó, tehát egyszerre kisebb változásokat akaró mensevikekkel szemben.
Mai példával inkább a Fidesz lenne a mensevik, és a Jobbik a bolsevik - kérdés, hogy megismétlődik-e az a hatalmi (forradalmi) átrendeződés, amit Lenin irányított, mert ha igen, már installálhatjuk is a rovásírásos font-készleteket.
tokaji-ihto
2010-07-20 15:07:13 #1
Még ennyire bolsevik választott kormánya nem vot az országnak, Hiszen a "bolsevik" többségit jelent! Az már baj, hogy egyre jobban hasonlít a sztálini bolsevikra!
Szeged rugby
2010-07-20 16:24:06 #5
Ha csupán értünk aggódnának...! Ám az a pénz, amiről szó van, végső soron az övék! Az, hogy a hitelező aggódik saját, kihelyezett pénzéért, a világ egyik legtermészetesebb dolga!
frstccfvaros
2010-07-20 20:26:27 #8
Már csak azért is, mert szerinted a mi sajtónk nem foglalkozik másokkal. Szerinted az, hogy az ő pénzüket mikor és hogyan fizetjük vissza, az a mi belügyünk?
Re;#1!
Szerintem ugy van, hogy a szálak Öszödtöl vezetnek Washingtonon, Londonon, Berlinen keresztül Párizsig.....
mind, mind komenista bagázs, akik képtelenek felfogni, hogy már teljesen máképp süt a nap is, a más országban.....
Mijaz, hogy club tagság ....az kéremszépen a 2/3ot semmire sem kötelezi, mit képzelnek ezek....hiszen EU-n kivül is van élet.
No majd meg tugggggyák a magyarok 2/3-os Istenét a többi klub tagjai is, ha majd a magyar elnöksége lesz....
hát.. a LE Monde, bizony még löhet is....
Bocs!Helyesen:foglalkozzon.
A Le Monde folalkozzon a fraciaországi problémákkal,tüntetésekkel,gyujtogatásokkal.Van ott is elég probléma, dögivel.
Mára egyértelművé vált, hogy a Fidesz hazudott a választóknak, amikor azt ígérte, hogy nem fog megszorításokat bevezetni. A brutális bankadó is megszorítás, mert a bankok ennek 60-80 %-át áthárítják majd az ügyfelekre. Ráadásul a felelőtlen, pökhendi viselkedésükkel folyamatosan rombolják az ország pénzügyi helyzetét.
Orbánnak igaza van: nehogy már mi igyuk meg annak a levét, hogy a "szocialista" kormány mit művelt! Vasalják be azokon, akik felvették, elég vagyon összeharácsoltak! Ha a nép mindenét összeszedi, akkor sincs annyija, mint a korábbi kormányhoz tartozóknak!
Megható, hogy ezek a jelentős médiumok mennyire aggódnak értünk.
Bár a cikk szóhasználata nagyon ismerős itthonról.
Ez a kormány sohase mondta, hogy nem akar a nemzetközi szervek elvárásainak is megfelelni, csak szeretné a maga útját is járni.
Sajnos már kész helyzet elé került, mire a működését megkezdhette.
Azt a szót pedig nem ez a kormány adta.
Az elmúlt nyolc év butaságaiért fizetnünk kell így is, úgy is.
A francia gazdaság pedig bizonyára remekül üzemel. Nincsenek problémáik, nincsenek korrupt politikusaik. De jó nekik.
Oszt vigyázzanak magukra a franciák is, mert még a végén a magyar EU elnökség sem csak 6 hónapra szól majd, hanem forradalmi átalakulással egyszer és mindenkorra. Csúnyán megszívják akkor az imperialisták, mert talán a kőbe vésett, kiérlelt 29 pontból kell majd levezetniük az EU és a többi tagállam középtávú céljait, a 29 kiváló független magyar közgazdász felügyelete mellett.
Ugocsa non coronat.
És a Washington Post?És a londoni ,német gazdasági lapok?Ekkora hatalma és köre van Gyurcsánynak?Tessék egy kicsit tájékozódni is,mielőtt szilárd megállapításokat tesz.A vakhit soha nem vezet sehova.
A kérdés az, hogy a Le Monde, lö mond-e. Én azt mondom, hogy monnyon le! Ez is csak egy posztgyurcsányista bagázs, a szálak Párizstól Öszödig vezetnek. A francia bolsevikok összejátszanak magyar testvéreikkel.